Ha a földi testünket el is hagytuk, nem haltunk meg, hiszen a halál nem létezik, csak az életfeltételek és az élet lehetőségei változnak. Az úgynevezett halálban az éteri test, a lélek teste válik el a látható testétől, és az a mágikus kötelék, amely a földi élet során összekapcsolta őket, feloldódik. Így az éteri testünket, ami a fizikai testünk finom anyagú másolata, továbbra is úgy érzékeljük, mint saját testünket. Mindent látunk és hallunk, és gyakran igen hosszú ideig nem is vesszük észre, hogy halottak vagyunk. Sokan még elidőznek azoknak az embereknek a közelében, akiket szerettek, és olyan helyekre mennek, ahol örömmel tartózkodtak. Hiszen érzéseink és gondolataink még mindig ugyanazok.
Hogy a következő síkokon mit élünk meg, és mint új jövevények melyik szintre, milyen területre érkezünk, az kizárólag a saját energiamezőnktől függ, hisz a finom anyagú világban egy kapcsolat csak azonos rezgéssel jöhet létre. Megérkezésünk első helye – amit már a különböző vallások is ideiglenes tartózkodási helyként említenek meg – az idő, ami a test elhagyása és a mennybe való belépés között lehetővé teszi, hogy hátrahagyjuk a múltat és a megszokottat.
A finom anyagú világokban mindig azzal találkozunk, és azt éljük meg, ami megegyezik az energiáinkkal. A környezetünket saját „sugárzásunk” határozza meg, az energiatestünk, amelyben a magasabb energiák belül, a nehezebbek pedig kívül vannak. Ez a külső kör az, ami megszabja a finom anyagú világban való hovatartozásunkat. De ha a nehezebb energiák elkezdenek feloldódni, vagyis az ahhoz tartozó témát felismertük, feldolgoztuk és elengedtük, az ez alatt húzódó finomabb réteg elkezdhet fényleni, és a megfelelő magasabb síkokhoz kapcsolódni. Energiatestünk minden egyes rétege a finom anyagú világ egyik síkjának felel meg, így fejlődésünknek megfelelően egyre magasabb világokkal tudunk kapcsolatba lépni.
Minden sík csak egy köztes terület, melynek körülményei lehetővé teszik, hogy hátrahagyjuk azt, ami még hátráltatja a magasabb sugárzásunkat. Így az asztrális síkon töltött idő lehetővé teszi, hogy visszaemlékezzünk mindarra, amit földi életünk során tettünk, megéltünk és létrehoztunk. Természetesen egy szellemileg érettebb ember, aki az asztrális vagy érzelmi testét már finomra csiszolta, átsiet ezen a síkon, anélkül hogy le kellene telepednie, és rögtön arra szintre lép tovább, ami megfelel a fejlődésének.
Az univerzum egyes síkjai nem egymás felett húzódnak, nem úgy épülnek fel, hogy ott kezdődik az egyik, ahol a másik befejeződik, hanem szférákat alkotnak, amelyek kölcsönösen áthatják egymást. Ahogy a víz a levegőn, ahogy az éteri a fizikai testen, úgy áramlanak a finom anyagú energiák is keresztül minden fizikain.
Az is milyen világossá válik, hogy a két földi élet közötti idő nem tétlenségből, hanem felismerésekből és újraorientálódásból áll, és ebben a köztes időben teljes figyelmünket arra irányíthatjuk, hogy saját magunkat, képességeinket, meglévő tudásunkat tökéletesítsük, és embertársainknak is segítségére lehessünk.
„A kibontakozás útja hét különböző síkon keresztül oda vezet minket vissza, ahol az utunk elkezdődött, hogy egyszer, ajándékokkal teli kézzel, az életben szerzett összes tapasztalatunkon át, visszatérjünk, és azok legyünk, akik valójában vagyunk: egy fénysugár, ami utat tör a sötétségen át.” (Titkos tanítások)
(forrás: evagostoni.hu)
