2017. szeptember 21., csütörtök

A piramis energia felfedezése és Tutanhamon fáraó tőre


Misztika, és számtalan megoldatlan rejtély lengi körül napjainkban is a piramisokat, melyekre egyre fejlettebb tudásunkkal sem tudunk kielégítő magyarázatokat találni. Ezek közül talán az egyik legfurcsább dolog, egy ismeretlen energia jelenléte a piramisokban.


A Nagy Piramisban tapasztalható titokzatos energia jelenlétét Sir W. Siemens angol feltaláló észlelte először, aki a Nagy Piramisban tartózkodva döbbenten tapasztalta, hogyha a magával vitt palackot a szájához emeli, apró áramütéseket érez.

Ez az elektromos tevékenység olyannyira felkeltette Siemens kíváncsiságát, hogy vett egy benedvesített újságpapírt, és a palack köré tekerte, létrehozva ezáltal egy kezdetleges elektromos akkumulátort, mely a legtöbb középiskolai tanuló számára bizonyára ismerős.

 
Sir W. Siemens

Amikor Siemens a feje fölé tartotta a palackot, olyan erős sztatikus elektromosság jött létre, hogy szikrák röpködtek szerteszét. Siemens a palackkal véletlenül hozzáért egyik társához, aki olyan jellegű ütést érzett magán, amivel a marhákat ösztökélik. Az ütéstől úgy megijedt, hogy végigvágódott a padlón. Bár nem tudjuk, hogy miért és hogyan, de a Nagy Piramis bizonyítottan elektromosságot fejleszt.

A piramisenergia, valamint a piramis gyógyító képességének valódi felfedezése mégis kétségtelenül Antonie Bovis francia tudós érdeme, aki az 1930-as években zarándokolt el a Nagy Piramishoz.

Bovis megfigyelte, hogy a Fáraó Kamrájában elhullott kisállatok nem indultak oszlásnak, hanem pehelykönnyűek és összetöpörödöttek voltak. Bovis feltevése szerint a piramis alakja dehidratálta ezeket az állattetemeket, melyek a romlás legcsekélyebb jelét sem mutatták. Hazautazása után piramismodellekben elvégezte látszólag őrült kísérleteit, melyek teljes sikerrel jártak.

Bovis kísérleteit követően fordult a világ érdeklődése a piramisokban rejlő különleges energia felé, mellyel kapcsolatban egyre több furcsaság és kérdés merül fel. Vajon miért van az, hogy a piramisban talált kisállatok tökéletesen mumifikálódnak, az ott talált gabonamagvak több ezer év elteltével is fejlődésnek indulnak? A repülőgépek műszerei miért nem működnek a Nagy Piramis felett?


Miért nem fagy meg a víz -40°C -on sem a piramismodellben? Minek tulajdonítható a piramis borotvapenge élező tulajdonsága? Oroszországban egy kísérleti piramis közelében működő radarállomás a piramis csúcsa felett 2 méter magas, 500 méter széles ionizált légoszlopot mért és rögzített. Hogyan lehetséges ez?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdések tömkelege után rá kellett döbbenjünk, hogy igenis létezik egy megfoghatatlan erő, amely ellentmond a tudomány, és a fizika minden eddig ismert törvényének.

Úgy tűnik, a piramisok energiát sugároznak, amit egy egyszerű kőhalom általában nem tesz. A gondolat, miszerint ilyen megmagyarázhatatlan vagy ismeretlen energia létezik a piramisalakzaton belül, nem új.

Voltaképpen már Áni Papiruszán / közismertebb nevén az Egyiptomiak Halottas Könyve / is olvashatjuk, hogy a minden ember lelkében ott szunnyadó Isten felébred a piramis erejétől, ha úgy tetszik, energiájától.

Számos elmélet született e jelenség magyarázatára. A tudomány eddigi ismerete szerint a piramisok szerkezetükben alapvetően kristályosak, ezért érzékenyen fogják a rádiójelekhez hasonló energiahullámokat, vagy a kozmikus mikrohullámokat.

Ma már tudjuk, hogy minden tárgy, amiben energia rezgése áll fenn, képes rezonánsüregként is működni. Tudjuk azt is, hogy ez az energia a tárgyon belül meghatározott pontban koncentrálódik.

Elképzelhető, hogy a piramis a világegyetemből érkező energiákat egy pontban gyűjti össze, és ez az energia hat azután a piramisban elhelyezett tárgyak molekuláira.


Az eddig végzett kutatások mindenesetre bebizonyították, hogy a piramisba helyezett tárgyak olyan fizikai jelenségen mennek keresztül, mely jelenségek teljességgel ellentmondanak mind a fizika, mind pedig a kémia eddig elfogadott tételeinek, hiszen ezeket a változásokat fizikai változókkal nem lehet létrehozni.

Egyelőre tehát kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ezekre a jelenségekre ma még nincs tudományos magyarázat. Töretlen erővel folynak a kutatások világszerte nemcsak a laboratóriumokban, hanem otthon a házi műhelyekben is.

Hisz mindenkinek, aki fogékony az ismeretlenre és kellő kitartással rendelkezik, lehetősége van, hogy tanulmányozza a piramisszerkezetben rejlő és az azt körülvevő titokzatos energiákat.

(forrás: Fénykeresők - http://rejtelyekszigete.com)

Gízai nagy piramis belülről - videó

  Földönkívüli fémből készült Tutanhamon fáraó tőre


Több zavarba ejtő, eddig megválaszolatlan kérdést tartogatott a több mint 3300 éve uralkodó gyermekfáraó, Tutanhamon sírjából előkerült dísztőr.

Tutanhamon maszkja és valódi arca

A gazdagon díszített tárgy először is vasból készült, holott a vaskor csak nagyjából 600 évvel később, az időszámításunk előtti 8. században köszöntött be Egyiptomban. Másrészt a tőr, az anyaga ellenére teljesen ellenáll a rozsdásodásnak.

Fotó: Daniela Comelli / Milánói Politechnikai Egyetem

Egy csapat olasz, és egyiptomi régész, most úgy tűnik, megtalálta a válaszokat. A kulcsnyom már a fáraó sírjának 1922-es feltárásakor ott volt a régészek szeme előtt. Több korabeli kőtábla felirataiban szerepel a kifejezés: „fém az égből”.

A tudósok analízise kiderítette Tutanhamon tőrének anyaga a vas mellett, kisebb mértékben nikkelt, és kobaltot is tartalmaz. Az összetétel arra utal, hogy a tárgy elkészítéséhez a Naprendszer legrégibb objektumainak egyikét használták fel: egy vasmeteoritot.

A kutatók ez után elkezdték átlapozni a történelemkönyveket, olyan meteoritbecsapódások után kutatva, amik az adott korban, egy maximum 2000 kilométeres körzetben történtek. Húsz lehetséges meteoritot találtak, majd Tutanhamon tőrének tulajdonságit alapul véve sikerült a kört egyetlen egyre szűkíteni.

A Kharga meteoritot 2000-ben találták meg egy mészkőfennsíkon, Mersa Matruh-ban, egy Alexandriától nyugatra fekvő kikötőben. Az ősi egyiptomiak valószínűleg látták, ahogy a kődarab aláhull az égből, aztán megkeresték, darabokat törtek le belőle, amiket aztán odaszállítottak, ahol később elkészítették Tutanhamon tőrét.
(forrás: http://24.hu)