2017. január 13., péntek

Érvek a túlvilág létezése mellett



Igazi bizonyítékok, amelyek alátámasztják, hogy a halál nem a vég.

 supernatural 

Október beköszöntével megérkezett az a hónap, amelyet a természetfeletti iránt érdeklődők leginkább szeretnek. Az októbert ezért nem is indíthatnánk mással, mint azzal, hogy van-e élet a halál után?

Ha eddig kételkedtünk, akkor a következő valós bizonyítékok biztos, hogy meggyőznek mindenkit, hogy a túlvilág létezik, ha pedig eddig is hittünk abban, hogy a halál nem jelenti a véget, akkor megerősítésként szolgálhatnak a következő érvek.

A tudat megmarad a halál után

Dr. Sam Parnia nagyon sokat tud a halálról, de a legjobban ahhoz ért, hogy a szívleállás után néhány órával képes visszahozni az életbe a halottakat, ami nem kis tehetség. A szakember több interjúban elmondta, hogy meggyőződése, hogy egy bizonyos ponton a tudat képes túlélni az agyhalált még akkor is, ha nincs vérkeringés, agyi tevékenység.

Dr. Parnia 2008 óta gyűjtötte azokat az ügyeket, amelyekben az embereknek halál közeli, vagy „halál” utáni élményei voltak. Az esetek vizsgálata során, az orvos nem foglalkozott a természetfelettivel, hanem mindent csakis tudományos szinten vizsgált.

A megállapítása végül az lett, hogy az orvostudomány még nem elég fejlett ahhoz, hogy megértse az emberi tudat működését, ami független az agyműködéstől.

otherside 

Testen kívüli élmények

Életveszélyes verőértágulatban szenvedett a híres énekes, Parm Reynolds, akit 1991-ben ért a baj. A hírességnek két választása volt, vagy vállalja a veszélyes operációt, vagy biztosan meghal.

Az énekes a műtét mellett tette le a voksát. A beavatkozás során mesterséges kómába helyezték a beteget, akinek a testét 15,5 fokra hűtötték le, tehát szó szerint minden vér kifutott az agyából.

Reynolds szemeit leragasztották, a fülébe fülhallgatót tettek, amelyen keresztül folyamatosan hangokat közvetítettek neki, és figyelték az agya aktivitását. Ezek után teljesen hitetetlennek tűnhet, pedig az énekes minden eseményt érzékelt.

A sztár úgy érezte, mintha a teste felett lebegne a műtőben, ahol húsz ember dolgozott azért, hogy életben maradjon. Az egyikük megjegyezte, hogy az artériák túl kicsik, miközben a rádióban a Hotel California szólt.

Ezt követően Reynolds meglátott egy fényes alagutat, ami visszavitte a testébe. Másnap mindent elmesélt az orvosainak. Képzelhetjük, hogy mekkora volt a döbbenet, amikor kiderült, hogy az énekes nem hallucinált, hanem minden úgy történt, ahol érzékelte.

A halottakkal való találkozás

A halálközeli élmények visszatérő jelensége, hogy a túlvilág kapujában meglátjuk a szeretteinket. Sokan ezeket extrém éles hallucinációként könyvelik el, ám Dr. Bruce Greyson szerint ez több ennél.

Az orvos 2013-ban publikált cikket a kutatásaiból, amelyből kiderült, hogy a halott rokonokkal való találkozás többszörösen meghaladja az élő emberekkel valót. Ha pedig ez hallucináció lenne, akkor ugyanannyi élő ember is lehetne benne, mint amennyi elhunyt.

Dr. Greyson olyan egyedi esetekről számolt be, amelyekben valaki olyan személlyel találkozott, akiről nem is tudta, hogy meghalt. Sőt, olyan élmény is akadt, amelyben olyanokkal futott össze az érintett, akiket nem is ismert, például a sosem látott biológiai szülőkkel. A jelenségekről pontos leírás készült, ezért sikerült igazolni a történetek valódiságát.

ghost 

Extrém realitás

Dr. Steven Laureys azok közé tartózik, aki egyáltalán nem hisz a túlvilágban, ezért az ő célja az volt, hogy tudományos bizonyítékkal támassza alá a véleményét, ám a kutatása nem azt az eredményt hozta, amilyenre számított.

Dr. Laureys például nem tudta megmagyarázni a hiperrealitást. Amikor a szakember és a csapata belekezdett a munkába, akkor arra számítottak, hogy a halálközeli élmények során tapasztalt emlékek álmok, hallucinációk, amik elhalványodnak, vagy eltűnnek.

Ezzel szemben az történt, hogy a korral előrehaladva az emlékek nem halványodtak el, hanem egyre élesebbek, frissebbek lettek. Ez egyáltalán nem normális, mert a tudomány szerint nem ennek kellett volna történnie.

Az esetek többségében csak a nagyon erős emlékek maradnak meg, mint a születés, házasság, és hasonlók, ám a páciensek arról beszéltek, hogy a halálközeli emlékek még ennél is erőteljesebbek, élénkebbek.

Ennek ellenére Dr. Laureys továbbra is tagadja a természetfeletti világ létezését. Ő makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy az teszi ennyire erőteljessé az emléket, hogy tudjuk, mindjárt meghalunk, ezért beleég az elmébe az élmény.

ghostfog 

Hasonlóságok

Az utolsó bizonyíték a túlvilág létezésére az, hogy a halálközeli élmények mennyire hasonlítanak egymásra. Ha ez csak az agysejtek játéka lenne, akkor az embereknek különböző élményeket kellene megtapasztalniuk.

Egy holland kutatás 344 olyan beteget vizsgált meg, akiknek megállt a szíve. Az újraélesztés után egy héttel külön-külön elmesélték, hogy mit tapasztaltak. Az alanyok 8-12 százaléka emlékezett és tudott példát mondani a halálközeli élményekre.

A betegek 28 és 41 év közöttiek voltak és 10 különböző kórházban voltak elhelyezve. A 344 ember között semmiféle kapcsolat sem volt, mégis hasonló élményekről beszéltek, tehát ezek nem lehettek hamis emlékek.

A kutatócsoport itt is tudományos oldalról akarta megoldani a rejtélyt, aminek a kulcsa szerintük az, hogy az agysejtek, az elménk akkor is működik, ha a test nem.

(Forrás: noiportal.hu) 
 
- - - - - - -

 Balogh Béla - Energiatest, és spirituális világ - videó
forrás: Almamag Híd