2016. október 22., szombat

Nikola Tesla időutazó gépen dolgozott: “Egy időben láttam a múltat, jelent és jövőt”!



A 19. századi világhírű feltaláló, a szerb szülőktől Horvátországba született Nikola Tesla nevéhez összesen 121 szabadalom fűződik, hiszen szinte az összes háztartási eszköz a feltaláló által kifejlesztett háromfázisú, elektromos rendszerének és indukciós motorjainak köszönhetően működik.


Tesla 1895-ben fedezte fel először azt is, hogy az időt és a tért befolyásolni lehet a mágneses mezők segítségével, ugyanis a feltaláló, ahogyan jobban elmélyült ebben a témában, egyre inkább meggyőződött arról, hogy a mágneses mezők befolyásolásával egy kaput lehet nyitni az időben és térben, amin ha belép valaki képes egy másik időtérbe utazni. Azonban már akkor tudta és figyelmeztetett arra, hogy az időutazás nem egy vicc és komolyan kell venni, hiszen ha valaki eljutna a jövőbe, akkor a jelen életvonala teljesen megsemmisülne.

Tesla erre vonatkozóan először 1985 májusában tett kísérlete, amikor is 3,5 millió voltnyi feszültséget vezetett saját testébe. Ez pedig majdnem az életébe került, de szerencséjére az asszisztense még időben kikapcsolta az áramforrást, mielőtt a híres tudós életét vesztette volna.

Annak ellenére, hogy szinte belehalt a kísérletbe, Tesla arról számolt be, hogy úgy érezte, hogy átlépett egy idősíkon és egyszerre érzékelte a múltat, a jelent és a jövőt.

Mégis következtetésnek az vonható le, hogy az emberek nem arra lettek “kitalálva”, hogy idő és térdimenziókon áthaladjanak, megismerve a múltat, vagy a jövőt, hiszen a kísérletezésbe még Nikola Tesla is szinte belehalt.

(forrás: http://filantropikum.com)


Al Bielek, Tesla Technológia -  Időutazás - videó itt: