2016. május 14., szombat

21 gramm avagy az emberi lélek súlyának nyomában



Többen, többször próbálták már megmérni, mennyi a lélek súlya. Haldokló betegeken figyelték meg, hogy a haláluk pillanatában 21 grammal csökkent a testtömegük, és ezt a csökkenést mind a mai napig nem sikerült semmilyen tudományos elmélettel megmagyarázni. Állítólag a téma legismertebb kutatójának sikerült a testet elhagyó lelket is lefényképeznie a halál pillanatában. Mi az igazság a rejtélyes 21 gramm körül? 


Sokan megvannak győződve róla, hogy létezik élet a halál után, mert az emberi lélek is létezik és egy valós, ámde nem kézzelfogható dolog. 

Tudományos bizonyíték a lélek létezésére

Ha pedig a lélek létezik, azt bizonyítani is lehet, hisz jó darab ideje csak azt fogadjuk el valóságnak, ami tudományosan alátámasztható. 

Duncan MacDougall amerikai orvos az 1900-as évek elején egész karrierjét erre áldozta. Abból indult ki, hogy minden létező anyag mérhető, így tehát az emberi lélek is. 


1907-ben publikált kísérletei meglehetősen morbidak voltak, és sokkal inkább a laikus logikájával futott neki, mint tudományos alapossággal. Haldoklókat keresett, és “talált is” hat személyt: négyük tuberkulózisban, az ötödik cukorbetegségben, a hatodik személy egy meghatározhatatlan betegségben szenvedett.

Páciensei már végső stádiumban voltak, alig mozogtak. Ágyukat úgy alakította át, hogy azok egy nagyon érzékeny mérlegként működtek, majd várta, hogy meghaljanak. A többit már nem nehéz kitalálni. 

MacDougall megállapította, hogy az ember 21 grammot veszít súlyából halála után, így tehát a lélek létezik, mérhető, súlya pedig 21 gramm. 


Kontrollcsoportként 15 kutyát vizsgált, akiknek köztudomásúan nincs lelkük. És valóban, az ebek kimúlása után súlyuk változatlan maradt. Ezután ő maga is a mérlegre feküdt, és próbált minél alaposabban kilélegezni, de súlyvesztést egyetlen állapotban sem tudott megfigyelni. 

Rejtély, hogy hogyan megy végbe a folyamat

Sokan támadták a kísérletet, volt, aki etikailag, volt, aki tudományosan tartotta teljesen hiteltelennek a dolgot. Azt állították, a mérleg nem volt elég pontos, de a lényeg, hogy a halál beálltát nem lehet “másodpercre pontosan” megállapítani. 

Ennek ellenére minden esetben megfigyelhető volt a rejtélyes jelenség: 21 grammot veszítettek a haldoklók haláluk pillanatában súlyukból. 


A jelenséget még a mai napig sem sikerült tudományosan megmagyarázni, tehát cáfolni. Eleinte próbálták bélgázok távozásával, a sejtek lebomlási folyamatának beindulásával is magyarázni Duncan paranormális elméletét, azonban a tudomány előrehaladtával ezekről kiderült, hogy semmi alapjuk nincs.

A testből távozó lélek lefényképezése

Duncan később sem adta fel, és a rengeteg támadás ellenére is folytatta a kutatásokat. Mivel szinte minden esetben sikerült a későbbiekben is megmérnie az ominózus 21 grammot, továbbgondolta a kísérletet, és bizonyíthatóvá akarta tenni valamilyen még mérhetőbb, mi több, látható dologgal az egész folyamatot. 

1911-re állítólag megtalálta a módot a testből távozó lélek lefényképezésére.

Aztán Duncan MacDougall eltűnt a média érdeklődési köréből, 1920-ban pedig elhunyt. Hogy tényleg igaza volt-e már sosem tudjuk meg viszont azóta többen is próbálkoztak hozzá hasonlóan lefényképezni, vagy valamiféle képet alkotni arról, amint elhagyja a lélek a testet. 


Konstantin Korotkov orosz kutatónak sikerült azt a pillanatot megörökítenie, amikor a lélek elhagyja az emberi testet. Ezt a lélegzetelállító dolgot az egyetemi tanár 

egy bioelektrografikus fényképezőgép segítségével tudta elkapni és ezáltal megmutatni a világnak, hogy miként hagyja el a testet a lélek, hogy a túlvilágra kerülhessen.

A felvételt egy úgynevezett gázvizualizációra épülő technikával készítette. Ez a gáz ellepte azt a helyiséget, ahol éppen a haldokló feküdt. Ez a rendkívül fejlett eljárás már megelőzi a Kirlián módszert is, így láthatóvá válik konkrétan az, amint a lélek kilép a testből.

Korotkov szerint, aki a Szentpétervári Fizikai Egyetemen dolgozik, a lélek tulajdonképpen egy energiamező, az élet szele, amely leghamarabb a fejen és köldökön keresztül távozik az élettelen testből, legkésőbb pedig a hónalj és a szív környékéről szabadul fel.

A professzor megdöbbentő dolgokat is megfigyelt, hiszen azoknál, akiknél a halál váratlanul következik be, például egy baleset során, az emberi lélek sok esetben zavarodott lesz, miután elhagyta a testet, azután ismét megpróbál visszatérni az élettelen testbe.

A módszerrel még a növényeket körülvevő energiamezőket, vagyis az aurát is meg lehet tekinteni. Például sokkal erőteljesebb aurája van egy természetes körülmények között, mint egy mesterséges körülmények között termett gombának.

(forrás: titkolthirek.hu)

21 gramm - záró jelenet - videó