A szellemi törvények - Az ideális partnerkapcsolat

Minden ember keresi ideális társát, és csak kevesen érzik úgy, hogy meg is találták. Az ideális társ, az úgynevezett lelki társ az, aki mindkettőjük számára lehetővé teszi az optimális fejlődést. Nem csupán két ember közötti kapcsolatról van szó, hanem két lélek között létrejött kapcsolatról, s ebből a tényből az együttélésre és a szeretetre vonatkozóan nem kevés tanulság vonható le. Lelki társamat a lélek szintjén találom meg, nem a szerepek és elvárások szintjén.

Ekképpen lesz ő az én számomra "kapu a belső Paradicsomhoz", amely saját tökéletességemhez vezet. Úgy szeretem őt, ahogy van, és nem olyannak, amilyennek véleményem szerint lennie kell. A lélektársi kapcsolatban az a cél, hogy teljesen önmagam legyek, és a társamat hozzásegítsem ahhoz, hogy mindazokat a gondolat- és érzelemmintákat feloldja, melyek bennünket újra meg újra az elvárások és szerepek szintjére rántanak le. A szabadság és bizalom légkörében élek vele, amelyet kizárólag az igaz szeretet, szerelem tesz lehetővé. Lelki társakként olyan szeretetben élünk, amely szabadságot ad, és mindkét fél számára a továbbfejlődés távlatait nyújtja. Ez a szeretet utat mutat ahhoz, hogy saját igazságomat megtaláljam és kövessem. Szabadság létezik valamely társ szeretete, szerelme nélkül is, a szeretet azonban nem létezik szabadság nélkül. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a másiknak szabadságot adok, hanem azt is, hogy magam szabad maradok, anélkül hogy rá lennék utalva a másikra. Csak akkor vagyok mellette, amikor én is úgy akarom, nem pedig akkor és azért, mert kell! Egy ember egész életében az ideális partnert kereste. Gazdag lett és híres, de egyedül maradt. Amikor megöregedett, megkérdezte őt egy riporter, sikerrel járt-e a keresgélése, mire ő ekképpen válaszolt:

"Igen, megtaláltam az igazi párom. Amikor harmincéves voltam, akkor találkoztam vele. De sajnos ő is az ideális partnert kereste!"

Mi is úgy járunk, mint ez az ember, keressük az ideális partnert, s közben megfeledkezünk arról, hogy a rezonancia törvénye értelmében csak akkor, tudjuk magunkhoz vonzani az ideális partnert, ha előbb mi magunk válunk ideális partnerré. Így tehát az a társ, akivel e pillanatban éppen együtt vagyunk, pontosan az ideális társunk, minthogy éppen azt a leckét kínálja nekünk, melyet még meg kell tanulnunk ahhoz, hogy valóban ideális társak legyünk. Rendre elkövetünk egy másik hibát is: kívül keressük a szeretetet - azt akarjuk, hogy bennünket szeressenek. Tudattalanul gyermekkorunkba vágyódunk vissza, amikor szerettek minket, éspedig olyannak, amilyenek voltunk. Gondoskodtak rólunk, és biztonságban éreztük magunkat, érthető tehát, hogy a gondoskodásnak, a biztonságnak és szeretetnek ezt az érzését szeretnénk továbbra is megélni. Csakhogy nem kaphatok több szeretetet, mint amennyit magam képes vagyok adni. Az anyai szeretet az élet "előlege" volt, melyet felnőttként vissza kell fizetnem, mert csak akkor arathatok, ha már vetettem. A szeretet olyan, mint egy magányos hegyi kunyhó, amelyben az ember csak azt találja, amit magával visz. Hagyjunk hát fel azzal, hogy a szeretetnek csupán egy részével törődünk, éspedig azzal, amit mi kapunk, és lássunk hozzá, hogy magunk is adjunk, hogy a szeretetben beteljesítsük magunkat, hogy magunk is igazi szeretővé váljunk.

(Kurt Tepperwein)

Bölcsesség az élethez

1.   Az élet tanulást jelent.
2.     Ha szerepeket játszom, klisék és minták szerint élek, tehát olyan emberként, aki egyáltalán nem én vagyok, ennek megfelelő lesz az életem is.
3.     Tudatosan és figyelmesen kell Itt és Most lennem, önmagam úgy kifejezni, amilyen éppen most vagyok. Ezzel egyidejűleg állandóan figyelnem kell magam, és feltenni a kérdést: valóban ez vagyok én? Vagy csupán egy szerepet, egy viselkedési mintát valósítok meg, vagy netán mások kívánságai, elvárásai, elképzelései és nézetei szerint élek?

4.     Ha valóban tudatosan önmagam vagyok, azt élem, amit e pillanatban tennem kell, azaz beteljesítem a pillanatot, akkor összhangban élek önmagammal és az élettel.
5.     Tanulni annyit jelent, mint felfedezni, hogy az ember legbelül már mindent tud, és megélni, amit felfedezett.
6.     Az a feladatom, hogy amit megtanultam, azt megéljem. Nem holt tudást kell gyűjtögetni, hanem tudatomat tágítani, egyre szélesebbé és szélesebbé, mígnem mindent átfogóvá válok. Az ember spirituális, mentális, emocionális és fizikai természetét egységgé kell összeolvasztanom, és ebből az egységből kiindulva cselekednem a Teremtéssel összhangban.
7.     Az élet értelme az, hogy éljem a saját életem! Ehhez önmagamra kell találnom, hiszen az élet csupán tükörképe annak, amilyen vagyok. Az élet értelméhez tartozik az is, hogy tanuljak, hogy taníthassak, és ezáltal a hozzám közel állóknak segítségére legyek!
8.     Az élet értelme, hogy felfedezzem: egyszeri és megismételhetetlen vagyok, és a magam egészen különleges és egyedülálló módján járulok hozzá az élet egészéhez. Hogy igazi feladatomat felismerjem és elvégezzem. Hogy „az élet üzeneteit” felismerjem, és annak megfelelően éljek. Hogy felismerjem: valamennyi probléma csupán az élet által állított feladat, amely egyben ajándékot is rejt magában – egy felismerést. A probléma csupán a csomagolás, a felismerés az ajándék. Hogy felismerjem: a győzelem vagy a veszteség mind-egy.
9.     Az élet értelme szellemi örökségem átvétele, azaz eredetem felismerése és felébresztése.
10.    Mindenki azt kapja a sorstól, amit ô maga előidézett. Teljesen mindegy azonban, hogy mit hoz elém a sors, hiszen minden az én tanulásomat szolgálja, minden segítségemre van, minden engem szolgál. Bármely percben megszabadulhatok a sors őrlő kerekétől, mihelyt elengedem saját akaratomat: „…legyen meg az akaratod…” (Máté 6,10).
11.    Az élet értelme az, hogy szeressünk és éljünk!
12.    Az élet értelme tapasztalatokat gyűjteni, mely tapasztalatokból felismerések lesznek – ez az egyetlen, amit életemből magammal vihetek.
13.    Az én életem értelme az, hogy önmagam legyek, hogy meglegyen a lehetőségem arra, hogy azt az életet éljem, amelyért megszülettem

14.    Életem értelme az, hogy Igaz Valóm tökéletesebb formában
juttassam kifejezésre.
15.    Senki nem végezheti eredményesen hivatását, ha nem szereti a munkáját, ha a hivatás és az elhivatottság nem egy és ugyanaz, ha nem az önmegvalósítást szolgálja és nem közhasznú.
16.    Kezdetben volt az Egynek azon akarata, hogy sok legyen, s ez az akarat teremtésként nyilvánult meg. Valamennyi létező az ô akaratának kifejeződése.
17.    Fejlődni csak akkor tud az ember, ha valamely cél felé tart.
18.    Életed egyszerű és egyedülálló dallam, melyet te magad játszol az élet hangszerén. Teljesen mindegy, milyen dallamot játszol vagy engedsz játszani rajta, a következményeket egyedül és kizárólag te viseled.
19.    Életem értelme az, hogy megtaláljam igazságomat, és aszerint éljek. Ez az én ajándékom a világ és a többiek számára. Ez az, amit kizárólag én tudok adni, ez az én legbensőbb tudásom, az én Igaz Valóm bölcsessége, azé az istenségé, ami én vagyok.
20.    Életem értelme az, hogy egyre inkább felfedezzem saját egyszeri és megismételhetetlen voltomat, és ezt meg is éljem.
21.    Meghatározott szándékkal születtem erre a világra. Beteljesülést csak akkor találok, ha elhivatottságomat felismerem, elfogadom és elvégzem. A hivatásnak olyasvalaminek kellene lennie, amiért az ember él, nem pedig amiből él!
22.    Ha netán hamis hangot ütsz meg, gondolj arra, hogy egyetlen ember sincs, aki hibátlanul játszana. Ám tanulj a hibádból, hogy dallamod egyre tisztábban csengjen, az a dallam, amely neked egészséget, szeretetet, harmóniát és örömet szerez.
23.    A látszat mögött rejlő valóság az abszolútum, egy öröktől fogva létező, mindenütt jelen lévő, határtalan és megváltoztathatatlan princípium, amelyen még csak gondolkodni is lehetetlen, hiszen korlátolt értelmünkkel képtelenek vagyunk felfogni mindent átfogó határtalanságát. Ezt a minden létező mögött rejlő „egyetlen erőt” csak a sokféleség jelenléteként ismerhetjük fel. Meghatározásához nem találunk megfelelő kifejezést vagy hasonlatot, de létezik ez az „egyetlen erő”, amely valamennyi manifesztálódott, korlátok közé szorított létező előzménye, melyet teremtő őserőnek nevezhetünk, valamennyi létező szellemi ős okának vagy Istennek.
24.    Meghatározott céllal és feladattal születtem a Földre. Beteljesülést csak akkor érhetek el, ha életfeladatomat felismerem, elfogadom, és eleget teszek neki.
25.    Az a feladatom, hogy jólétet, egészséget, boldogságot és harmóniát teremtsek mindenki számára, és felelősséget vállaljak mindenért. Az a feladatom, hogy életemet mesterművé tegyem.
26.    Aki a szellemi útra lép, annek elsősorban birtokba kell vennie és értelmesen fel kell használnia mindazt, amit már elért.
27.    Élni annyit jelent, mint adni önmagamat, a szeretetet, amely én magam vagyok, hagyni, hogy minden áramoljon, semmit sem megkötni.

28.    Minden, ami van, volt és valaha is lesz, az örök, mert mindennek egy és ugyanaz az alapszubsztanciája, minden az örökkévalóság manifesztációja. A tudós ezt az alapszubsztanciát energiának nevezi, a metafizikus szellemnek, a hívő egyszerűen istennek.
29.    Igen gyakran csupán ezért keressük a szeretetet valamely partnerkapcsolatban, mert képtelenek vagyunk magunkat szeretni.
30.    A szeretet adni akar, és az adásban teljesíti ki magát.

31.    A szeretet azt jelenti, hogy megértően, tudatosan elfogadom a tökéletlent.
32.    Azzal, hogy nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, csak azt az érzésünket erősítjük, hogy másmilyennek teremtettek bennünket. Másmilyenek azonban csupán akkor leszünk, ha megváltoztatjuk magunkat.
33.    A szeretet alaptörvénye annak az erőnek, melyet mi Istennek nevezünk. Ha megtanulunk szeretni, és ezt párosítani is tudjuk bölcsességgel, akkor tökéletesek leszünk. Feladatunk és egyben életünk értelme is ezen a földön, hogy megtanuljunk szeretni. Nemcsak a partnerünket, hanem egy olyan, mindent átfogó szeretet képességét kell elsajátítanunk, amely többé már senkit és semmit nem zár ki.
34.    Ezen a világon semmi sem történik véletlenül, hanem minden az ok és okozat törvénye szerint működik. Minden élet törvény.
35.    A szeretetben mindig éppen azt a társat találjuk meg, aki nekünk megfelel, ugyanis a rezonancia törvényének megfelelően csak ilyen partnert tudunk magunkhoz vonzani.
36.    Ha valakit szeretek, akkor önmagamat adom, az illetőnek a legjobbakat akarom és kívánom, anélkül, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást várnék.
37.    A szeretet az az öröm, amelyet akkor érzünk, amikor a szeretett emberre gondolunk, vagy a társaságában vagyunk, vagy valamely közösen végzett munkában beteljesülést találunk.
38.    Szerelmesnek lenni és igazán szeretni két különböző dolog, miként a virág és a gyümölcs. A gyümölcs megjelenésével eltűnik a virág.

39.    A kozmoszban mindennek van tudata, függetlenül attól, milyen szinten jelenik meg. Nincs halott anyag, miként nincsen vak, tudattalan törvény sem.
40.    Mindenki alkot magának egy ideálképet önmagáról, akár tudatosan, akár tudattalanul, és így saját másságát nem fogadja el. Minthogy a külső csupán a belső tükörképe, ekképpen saját külsejét is elutasítja. Az ideálkép azonban cél, és valamely célt csak úgy érhet el az ember, ha nekivág az útnak.
41.    A „kozmosz” szó rendet jelent, és jelzi, hogy minden létező a kozmoszban benne rejlő teremtéstervnek engedelmeskedik. Ez a teremtésterv a szellemi törvényekben fejeződik ki.

42.    A szeretet azt jelenti, hogy megnyitom magam, és beengedem a többieket, hagyom, hogy részt vegyenek mindabban, ami engem foglalkoztat, megosztom magam velük, önmagamat felkínálom nekik.
43.    A szeretet egyszerre jelenti, hogy adok és kapok, és mindig az adással kezdődik. Ez a szeretet, szerelem legnagyobb titka.
44.    Lelki társakként olyan szeretetben élünk, amely szabadságot ad, és mindkét fél számára a továbbfejlődés távlatait nyújtja. Ez a szeretet utat mutat ahhoz, hogy saját igazságomat megtaláljam és kövessem.
45.    A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége.
46.    Mindarra, ami bennünket tökéletessé tesz, szükségünk van, és magunkhoz vonzzuk. Azt mondhatjuk hát, hogy az alapvető hasonlóságok egy kapcsolat alapját adják, az egymást kiegészítő különbözőségek pedig az igézetet.
47.    Lelki társamat a lélek szintjén találom meg, nem a szerepek és elvárások szintjén. Ekképpen lesz ô az én számomra „kapu a belső Paradicsomhoz”, amely saját tökéletességemhez vezet. Úgy szeretem őt, ahogy van, és nem olyannak, amilyennek véleményem szerint lennie kell.
48.    Mihelyt  megszabadulunk attól a félelmünktől, hogy egyedül maradunk, képesek leszünk partnerünknek is nagyobb szabadságot adni. Csak ekkor válik lehetővé az igaz szeretet, mert a szeretet nem zár be, és nem tart fogva. Ha megpróbáljuk a másikat láncra verni, meghal a szeretet, és nem marad belőle más, mint a megszokás.
49.    A szeretetben nem várok feltétlen viszonzást, cselekedeteim mozgatórugója a gyengéd odafigyelés, nagyrabecsülés és csodálat. Szerethetek mellette másokat is, és ezt a jogot neki is megadom.
50.    A lélektársi kapcsolatban az a cél, hogy teljesen önmagam legyek, és a társamat hozzásegítsem ahhoz, hogy mindazokat a gondolat- és érzelemmintákat feloldja, melyek bennünket újra meg újra az elvárások és szerepek szintjére rántanak le. A szabadság és bizalom légkörében élek vele, amelyet kizárólag az igaz szeretet, szerelem tesz lehetővé.
51.    Szabadság létezik valamely társ szeretete, szerelme nélkül is, a szeretet azonban nem létezik szabadság nélkül.
52.    A szerelmes birtokolni akarja szerelmét, kisajátítani, függővé tenni. Csakhogy mindaddig, amíg a szeretetben a függőségnek bármilyen formája megvan, a kapcsolat nem tökéletes.
53.    A szeretet azt jelenti, hogy örömmel munkálkodom mások javán, és hozzájárulok személyes kibontakozásukhoz.
54.    Minden ember keresi ideális társát, és csak kevesen érzik úgy, hogy meg is találták. Az ideális társ, az úgynevezett lelki társ az, aki mindkettőjük számára lehetővé teszi az optimális fejlődést. Nem csupán két ember közötti kapcsolatról van szó, hanem két lélek között létrejött kapcsolatról, s ebből a tényből az együttélésre és a szeretetre vonatkozóan nem kevés tanulság vonható le.
55.    Vonzódunk a hozzánk hasonlókhoz, mert általuk megerősítve érezzük magunkat abban, amilyenek vagyunk.

56.    Egy ember egész életében az ideális partnert kereste. Gazdag lett és híres, de egyedül maradt. Amikor megöregedett, megkérdezte őt egy riporter, sikerrel járt-e a keresgélése, mire ô ekképpen válaszolt: „Igen, megtaláltam az igazi párom. Amikor harmincéves voltam, akkor találkoztam vele. De sajnos ô is az ideális partnert kereste!”
57.    Rendre elkövetünk egy hibát: kívül keressük a szeretetet – azt akarjuk, hogy bennünket szeressenek. Csakhogy nem kaphatok több szeretetet, mint amennyit magam képes vagyok adni.
58.    Vannak emberek, akik félnek az egyedülléttől, társ nélkül életképtelennek tartják magukat, úgy érzik, nem tudnak egyedül boldogok lenni, és azt remélik, hogy egyedüllétük megszűnik, mihelyt egy másik emberrel élnek együtt. Két boldogtalan ember azonban nem lesz csupán azáltal boldog, hogy együtt él, különösen nem akkor, ha ehhez még az a félelem is társul, hogy a másikat elveszíthetem. Az igaz szeretet nem félelemre épül.
59.    Ha megtanulom, elsajátítom az egyedüllét művészetét, akkor tiszta öntudatra ébredek, az egy-létbe jutok. Ebben a tudatban intenzív és mély kapcsolatba kerülök másokkal és rajtuk keresztül a mindenséggel, mely kapcsolat nem a gondolkodás révén jön létre, hanem a létezés minden szintjét átfogja.
60.    A társkapcsolat értelme abban rejlik, hogy a partner szembesít a hiányosságaimmal, megmutatja, hol nem vagyok még egészséges.

61.    Az igaz szeretethez vezető úton az első lépés, hogy úgy kell a másikhoz odafordulni, hogy érte semmi jutalmat ne várjak, és magából az odafordulásból nyerjek magam számára boldogságot és megelégedettséget. Ha mégis kapok valamit, akkor az egy plusz ajándék.

62.    A tartós szeretet feltételei: csodálat, mindkét felet lelkesítő feladat, megértés.
63.    Keressük az ideális partnert, s közben megfeledkezünk arról, hogy a rezonancia törvénye értelmében csak akkor tudjuk magunkhoz vonzani az ideális partnert, ha előbb mi magunk válunk ideális partnerré. Így tehát az a társ, akivel e pillanatban éppen együtt vagyunk, pontosan az ideális társunk, minthogy éppen azt a leckét kínálja nekünk, melyet még meg kell tanulnunk ahhoz, hogy valóban ideális társak legyünk.
64.    A szeretet olyan, mint egy magányos hegyi kunyhó, amelyben az ember csak azt találja, amit magával visz.
65.    Az egyedüllét olyan feladat, melyet minden ember valamikor önmaga elé állít, és amely elől nem lehet megfutamodni: meg kell oldania. Ez nem azt jelenti, hogy remetévé kell válni, az egyedüllét nem fájdalmas magány vagy izoláció.
66.    Az ideális társat csak akkor tudom megtalálni, ha előbb magam is ideális társsá válok. A nagy szerelmet csak akkor találom meg, ha önmagamban felfedezem. Ekkor ugyan már nincs szükségem kívülről jövő szeretetre, szerelemre, ám csak így tudom lehetővé tenni, a rezonanciatörvény szerint csak ekkor tudom magamhoz vonzani.
67.    A másik féllel folytatott viták végső soron önmagamhoz vezetnek el. Ekképpen a partner, aki mellett megmaradok, mert szeretem, ideális társ számomra. Én pedig az ô számára. Együtt haladunk az önmagunk felé vezető úton.
68.    Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít.
69.    Ahhoz, hogy rátaláljak az igaz szeretetre, elôször fel kell ismernem Istent az emberben, éspedig minden emberben.

70.    Az igaz szeretet tárgy nélküli, egyszerűen áthat, és betölti lelkemet.
71.    A szeretet a mi valóságos létünk, ezért nem kell és nem is tudjuk megtanulni, csupán engednünk kell, hogy bennünk létezzen.
72.    A harmónia törvénye nemcsak a természetben mutatkozik meg, hanem mindennapi életünkben is, mindabban, ami velünk történik: társkapcsolatunkban, munkánk során, betegségben és szenvedésben éppúgy, mint az egészségben és a boldogságban. Valahányszor az ember önhatalmúlag megzavarja a harmóniát, ez a törvény haladéktalanul kiegyenlít.
73.    Polinézia püspökei a következő parancsban fogalmazták meg a harmónia törvényét: „Ne bánts meg senkit és semmit, ne zavard meg mások harmóniáját, mert ők is te vagy.”
74.    Pantha rei, mondják a görögök, azaz minden folyik. A természetben és az egész kozmoszban uralkodó rend örökös fejlődésre, egy felsőbb létre utal.
75.    Az evolúció törvénye magában foglalja a változékonyság elvét. Semmi nem maradhat úgy, ahogy most van. Semmit nem ragadhatok meg, nem tarthatok meg, mert minden, ami elkezdődik, az véget is ér. Már a kezdet magában foglalja a véget, amely egyidejűleg valami újnak a kezdete, ami ugyancsak véget fog érni, hogy ismét valami újnak adjon életet, és ez így megy a végtelenségig. Ennek a megállapításnak ugyanis az ellenkezője is igaz: ha minden véget ér, ami valaha kezdődött, akkor az, aminek nincs kezdete, vége sincs: az egyetlen erőnek, az életnek, a létnek.
76.    Minden, ami van, az „Egyből” jött létre, és az „Egy” mindenben benne van. Minden része az egynek, és mégis egy egész.
77.    Ha valóban élek, a szeretet általam lesz.
78.    Csak akkor tudom valóban a saját életemet élni, amikor más emberek elképzeléseitől elszakítom magam. Csak ekkor tudom elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok, és csak ekkor tudom magam igazán szeretni, és ekkor válok képessé arra, hogy másokat is szeressek.
79.    Ha tiszteletben tartjuk magunkat, és jól érezzük magunkat a bőrünkben, megtettük az első lépést a harmónia felé.
80.    Fel kell ismernem, valójában ki vagyok: egy mindent átfogó tudat individualizált része, amely azáltal, hogy él, részévé válik a teremtés szimfóniájának.
81.    Az egész univerzumban nincs tehát két dolog, lény vagy jelenség, ami tökéletesen azonos volna. Minden egyszeri és egyedülálló, ez a pillanat is, amely még eddig soha nem volt, és ezután már soha nem lesz. Az egész teremtés egy örök premier.
82.    Az örök létezés, bár állandó változásban van, sem nem csökken, sem nem növekszik – van.
84.    Minden ember meghatározója a világ sorsának.

85.   Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja.
86.    Minden mindennel összefügg, és befolyásolja egymást.
87.    Ha a gondolataink irányát megváltoztatjuk, megváltoztatjuk egész életünket.
88.    Minden anyagiban nem az anyag a lényeges, hanem a szellemi struktúra, amit az ember esetében tudatnak nevezünk. Igaz Valónk szerint valamennyien tiszta tudat vagyunk.
89.    A hit aktiválja bennünk a teremtőerőt, és arra kényszeríti az energiát, hogy az általunk kívánt formát öltse magára.
90.    Ami korlátok közé kényszerít, az az én gondolatom és az én hitem. Ha megnyitom magam, gondolataimat és hitemet kitágítom, megszüntetem ezeket a korlátokat, minden lehetővé válik számomra, és a lehetetlen szót kitörölhetem a szótáramból.

91.    Az ember gondolatain keresztül tudja az energiát tevékenységgé alakítani.
92.    Minden gondolat, minden érzés, minden kívánság vagy akarat különböző frekvenciájú rezgés, és erejüknek, illetve tartalmuknak megfelelően hatnak. Hasonlóképpen hat rám mindaz, amit észlelek vagy amit elképzelek.
93.    A tudósok energiának hívják azt, ami rezeg, a metafizikusok szellemnek, a hívők pedig Istennek. Voltaképpen mindegy, milyen néven nevezzük ezt a valóságot, amely létezik, és rezgésfrekvenciája határozza meg a manifesztáció formáját, amely végeredményben mindig az egyetlen erő kifejeződése.
94.    Meg kell tanulnunk fegyelmezni gondolatainkat, mert ez a feltétele annak, hogy helyesen, tudatosan cselekedjünk.
95.    Minthogy képesek vagyunk gondolkodni, az a feladatunk, hogy felelősen részt vegyünk a teremtésben.

96.    Mindent el tudok érni, amire csak gondolok.
97.    Az embert a gondolkodás képessége különbözteti meg a többi élőlénytől.
98.    Az anyag energia, az energia pedig nem más, mint az egyetlen tudatos szellem tevékenysége.

99.    Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki nem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit elveszít. Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet.
100.  Különösen bemocskolja magát az emberi lélek, ha saját hibájából fekélye a mindenségnek. Mert zúgolódni – bármi miatt is, ami velünk történik – elrugaszkodás a természettől, amelynek csak egy parányi része is magában foglalja valamennyi más lény természetét.
101.  Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyűlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, hogy olyant kívánj, amihez fal és takaró kell.
102.  Semmi nem teszi nemesebbé a lelket, mint ha valaki az élet jelenségeit módszeresen és tárgyilagosan tudja vizsgálni, és mindig úgy tudja szemügyre venni őket, hogy világosan látja: a dolgok melyik rendjéhez tartoznak, mire használhatók, mi az értékük az összesség, mi az egyes ember szempontjából, ki a polgára annak a legmagasabb rendű államnak, amelynek a többi államok mintegy csak házai.
103.  Tartsd mindig készen alapelveidet az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére. Mindenben, a legcsekélyebb dologban is úgy járj el, hogy ne felejtsd el: e kettő kapcsolatban van egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el jól az istenire való vonatkoztatás nélkül. Ugyanez áll megfordítva is.
104.  Ha belső parancsolód a természetet követi, akkor úgy viselkedik az eseményekkel szemben, hogy mindig könnyen igazodik ahhoz, ami lehetséges és adott.
105.  Ha nem gondolod azt, hogy bántalom ért, akkor nem is ért bántalom, s ha nem ért bántalom, akkor kárt sem szenvedtél.
106.  A jelen mindenki számára egyre megy. Hiszen sem a múltat, sem a jövőt el nem veszíthetjük. Hogyan is vehetné el valaki tőlünk azt, ami nem a mienk? Két körülményt vegyünk mindig figyelembe: először, hogy minden öröktől fogva azonos formában ismétlődik, s nem számít, hogy valaki száz, kétszáz évig vagy beláthatatlan ideig szemléli-e ugyanazokat a jelenségeket; másodszor, hogy a leghosszabb és legrövidebb életre rendelt is ugyanannyit veszít. Mert csak a jelen pillanattól fosztható meg, csak ez az övé, s amije az embernek nincs, azt el sem veszítheti.
107.  Ne fecséreld el életed hátralevő részét másokról való képzelgésekben. Mert ha azon töröd a fejed, mit is csinál a másik ember, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik – minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiúságot és rosszindulatot.
108.  Mindenki csak a jelenben él, ez pedig röpke pillanat: a többi idő vagy már elmúlt, vagy bizonytalan. Arasznyi az ember élete, arasznyi az a földzug, ahol él, de arasznyi a legtovább fennmaradó hírnév is. Hiszen ezt a hírnevet gyorsan pusztuló emberférgek egymást felváltó nemzedékei hordozzák, ezek pedig még önmagukat sem ismerik, nemhogy arról tudnának, aki már régen meghalt.
109.  Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod. Ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban, megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat.
110.  A jó embernek van egy különös sajátossága: szíves örömmel fogadja, ami a sors rendeléséből történik vele, a keblében lévő géniuszt nem mocskolja be, és képzetek zavaros tömegével sem nyugtalanítja, hanem derültnek őrzi meg, és az istenségnek illendő módon alárendelve magát, beszédében mindig igazmondó, cselekedetében mindig igazságos. S még ha az egész világ kétségbe vonná is, hogy egyszerűen, erényesen, derűsen él, akkor sem neheztel senkire, és nem tér le arról az ösvényről, mely az élet céljához vezet, ahová kinek-kinek tisztán, nyugodtan, minden földi béklyótól mentesen, sorsával kényszeredettség nélkül megbékélten kell elérkeznie.
111.  Az emberek búvóhelyet keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyen. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával.
112.  Minden, ami történik, igazságosan történik, sőt mintha valaki érdem szerint rendelkezne. Továbbra is erre figyelj tehát, s bármit csinálsz, azzal a szándékkal csináld: légy jó; jó a szó valódi értelmében. Erre vigyázz minden cselekedetedben.

113.  Boldogság és boldogtalanság, szeretet és gyűlölet valójában ugyanannak a dolognak a két oldala.
114.  Szellemi technikák alkalmazásával segítséget tudok nyújtani embertársamnak, hogy gyengéjét erősségévé változtassa, éspedig oly módon, hogy tudata rezgését megemelje, mert a pozitív pólus mindig magasabb rezgésszámú. Tudatunk rezgésszintjének emelésével azonban nem csupán magunkat változtatjuk, hanem egész életünket is, hiszen a rezonancia törvénye értelmében más eseményeket, személyeket és életkörülményeket vonzunk magunkhoz.
115.  Minden létezőnek megvan a saját individuális ritmusa, a növekedés és csökkenés. Mindennek megvan a maga árapálya. Az inga ugyanannyit lendül ki jobbra, mint amennyit balra. Minden szélsőséget egy ellenirányú szélsőség egyenlít ki.
116.  Az egész lét egy állandó ki- és beáramlás, amely két pólus között jön létre, ezért a ritmus törvénye szoros összefüggésben áll a polaritás törvényével. Ez a törvény érvényesül a különféle kultúrák születésében és letűnésében, valamint az ember szellemi lelkiállapotában is. Ezért volna kívánatos, hogy mindenki találja meg a maga individuális ritmusát, és ne annak ellenében éljen, hogy ekképpen felfelé ívelő szakaszában saját ritmusunk lendítsen előre bennünket. Az aktivitás a pihenés és lazítás szakaszaival váltakozik, és együttesen hozzák létre a harmóniát.
117.  A megfelelés törvénye, azaz az analógia azt jelenti: „Mint fent, úgy lent, mint lent, úgy fent. Mikén a legkisebben, azonképpen a legnagyobban, miként bent, úgy kint.” A törvény azt is jelenti, hogy egy adott tartalomhoz mindig egy adott forma illik – a tartalom és a forma azonos.
118.  A hasonló hasonlót vonz magához, és általa megerősödik.
119.  Viselkedésünk meghatározza a körülményeinket.
120.  Az ellentétek igaz természetük szerint egyek és ugyanazok, bármely pillanatban átfordíthatjuk őket önmaguk ellentétpárjába. A gyűlölet így fordítható át például szeretetbe. Nem kell mást tennem, csupán álláspontomat megváltoztatnom, s a dolgok megváltoznak. A félelmet bátorsággá alakíthatom, a sötétséget fénnyé. Tudatom rezgésének megváltoztatásával „álláspontomat” változtatom meg. 

121.  Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk ekképpen bennük, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára – és áldássá az egész világ számára.
122.  A ritmus törvénye a teremtésben mindenütt kifejezésre jut. A nappal után az éjszaka következik, és fordítva, a születést követi az elmúlás, amely egy újabb születésnek a kezdete.
123.  Ha saját ritmusunk felfelé ívelő szakasza által magasabb tudásszintre kerülünk, és ott maradunk, a kikerülhetetlen ellenirányú lendület nem sodor magával, a következő felfelé ívelő szakasszal viszont ismét magasabbra vitethetjük magunkat. Ez a törvény az ember örök létezését biztosítja, függetlenül attól, hol van: születés, halál és újjászületés között mozog folytonosan, hiszen az élet örök.
124.  Minden létezőnek a létezés minden szintjén megvan a megfelelője.
125.  Mindenki csak azt tudja magához vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem tehát magához vonzza azt, amitől félünk.
126.  A rezonancia törvénye nem más, mint az energiaátadás törvénye, hiszen minden rezgés átadja a benne lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű testnek. Test és lélek ekként erősíti egymás rezgését és ezzel a velük egylényű energiát.

127.  A „véletlenek láncolata” mögött mindig a rezonancia törvénye rejlik.
128.  Amire valóban szükségünk van, az ránk fog találni.
129.  Tökéletes, egészséges, harmonikus és boldog élet vesz körül bennünket, ám ebből csak annyi tud általunk megvalósulni, amennyit tudatunk befogadni képes.
130.  Befogadni annyit jelent, mint hinni. A hitünk az egyetlen, amely a tökéletes élet megvalósítását korlátozza.
131.  Miként a Nap és a Hold sem tud visszatükröződni a zavaros vízben, azonképpen a mindenható sem tud visszatükröződni egy olyan szívben, amely az „én” és az „enyém” ideájától zavaros.
132.  Az élet teljessége szellemi örökségként áll rendelkezésünkre, éspedig minden pillanatban.
133.  Aki a „belső teljességet” nem ismeri fel, saját maga áll sikereinek útjába, megakadályozván, hogy az élet teljessége manifesztálódhasson.
134.  Az élet csak a belső valóságot tudja a külső valóságban visszatükrözni.
135.  Ismerjük fel, hogy legbensőbb természetünk szerint gazdagok és sikeresek vagyunk!
136.  Mindaz, ami velünk történik, valójában lehetőség arra, hogy rajtunk keresztül a teljesség megnyilvánulhasson.
137.  Semmiféle erőfeszítés és pozitív gondolkodás nem vezet eredményre, ha legbelül folyvást arra gondolunk, milyen korlátaink vannak, és mi mindenben szenvedünk hiányt.
138.  Aki nem ad, nem is kap, aki nem vet, nem is arat.
139.  A teremtés szolgálatának óhaja a szeretetből fakad.

140.  Akkor lesz a bőség, a teljesség állandó vendég nálunk, ha megértjük, hogy mi is teremtők vagyunk, és a világ jobbításában magunk is hathatósan részt veszünk.

141.  Már az is döntés, ha valaki nem dönt.
142.  Az embernek szabadságában áll léte bármely pillanatában kiszabadulni a vágyak rabságából. Akkor válik szabaddá, ha már semmire nincsen szüksége, felismervén, hogy a teremtés megadja mindazt, amire neki valóban szüksége van ahhoz, hogy az életet teljességében kifejezésre juttassa, hogy a teljességben éljen.
143.  Minden birtoklás illúzió csupán. A világon senki semmit nem birtokolhat, minden itt marad, amikor távozunk. Kizárólag saját felismeréseinket vihetjük magunkkal, ezért is éltünk.
144.  Szabadságunkban áll, hogy felismerjük önmagunkat az egész részeként, hogy felismerjük, miért is születtünk, és mindent elhagyjunk, amire feladatunk teljesítésében nincs szükségünk, és kizárólag életfeladatunkkal, missziónkkal foglalkozzunk, ennek tiszta szívvel, örömmel tegyünk eleget, és akképpen teljes életet éljünk.
145.  Mindig olyan helyen kellene állnom, amely az örökkévalóság felé nyitva áll.
146.  Minden egyes gondolat megváltoztatja sorsunkat, sikert vagy sikertelenséget, betegséget vagy egészséget, szenvedést vagy örömet von maga után.
147.  Ajánlatos minden életfeladatot elvállalni és elvégezni, különben a sors kénytelen megismételni a leckét egészen addig, míg a feladatot meg nem oldom.
148.  Az életben az az ember halad a legbiztosabban előre, aki a legjobban felkészült arra, hogy erejét optimálisan használja fel, lehetőségeit pedig tökéletesen kiaknázza.
149.  Életkörülményeinket gondolataink által teremtjük meg.
150.  Mi gondoljuk azokat a gondolatokat, amelyek cselekedeteket vonnak maguk után, megteremtik a mi valóságunkat. 

151.  A legtöbb gondolatunk tudattalan, ám ezek a tudattalan gondolatok, melyek például a gyermekkorban születtek, éppoly hatékonyan működnek, mint mások véleménye, megállapítása, ítélete, melyet nap mint nap hallunk, és tudattalanul befogadunk.
152.  A bölcs és a bolond között az a különbség, hogy a bölcs uralja a gondolatait, míg a bolondot a gondolatai uralják.
153.  Azok a gondolatok, melyektől nem tudunk szabadulni, a végzetünkké válnak!!!
154.  A legtöbb ember azért nem tudja vágyait megvalósítani, mert nem tud uralkodni gondolatain. Szétszórja őket, ahelyett, hogy egyetlen célra koncentrálna, és így érné el mindazt, amit csak gondolni vagy hinni képes.

155.  Ha figyelünk, észrevesszük, hogy az élet minden pillanatban lehetőséget kínál nekünk, s életünk máris gazdagabb, mi pedig boldogabbak leszünk!
156.  Ismerjük fel: hiányra szükség van, mert különben nem volna már mit tenni, csakhogy lehetőség is számtalan van, és minden nehézség valójában egy álcázott lehetőség.
157.  A boldogság nem szerencse kérdése, hanem az élet által bőségesen kínált lehetőségek meglátásának, felismerésének, kihasználásának következménye.
158.  Teljesen mindegy, honnan jövünk, a döntő az, hogy most hová tartunk! Tegyük hát meg az első lépést a helyes irányba, és életünk meg fog változni!
159.  Minden gondolat egy teremtés, amelynek meg kell valósulnia.
160.  Életkörülményeim létemet tükrözik, változtatni csak akkor tudok rajtuk, ha magam is megváltozom.
161.  A problémák az élet által elénk állított feladatok. Valamennyi egy-egy ajándék számomra, mert a végén, ha megoldom, fontos felismerésre jutok.
162.  Valamely feladat megoldására az a legjobb időpont, amikor elém kerül.
163.  A pozitív gondolkodáshoz hozzátartozik a rendszeres lelki higiénia is, ami azt jelenti, hogy reggelente mentálisan felkészítem magam a napra.
164.  Ha nem oldom meg a feladatot, hanem megpróbálok kitérni előle, arra kényszerítem a sorsot, hogy megismételje a leckét esetleg olyan időben, ami a legkevésbé sem alkalmas, vagy olyan formában, ami végképp nem kellemes.
165.  A pozitív gondolkodás tehát azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem szolgál és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennélfogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.
166.  A sikertelenség mindig csak közbülső eredmény a végleges sikerhez vezető úton.
167.  Mindazt, amit elgondolok, el is tudom érni.
168.  Visszatekintve életünk eddigi eseményeire, láthatjuk, hogy valamennyi kívánságunk megvalósult, mely kellő ideig foglalkoztatta tudatunkat. Ez negatív vágyainkra is igaz. A félelem, az aggodalom stb. pontosan azt vonzza magához, amitől fél az ember.

169.  A vágyak megfogalmazása és a pozitív gondolkodás között a döntő különbség az, hogy az előbbi esetében akarunk valamit, az utóbbi esetében pedig hiszünk valamit.
170.  A vágyak megfogalmazása akarati kérdés, amely mögött nincsen hit.

171.  A hit nem más, mint a belső bizonyosság, hogy amit kívánok, az meg is valósulhat.
172.  A belső tartás teszi az embert igazán pozitív gondolkodásúvá akkor is, ha az életben nehézségek adódnak, hiszen felismeri bennük a feladatot és a lehetőségeket, melyeket az élet kínál neki.
173.  Fel kell ismerni, hogy minden jól van, ahogy van, mert minden engem szolgál és nekem nyújt segítséget.
174.  Hálatelt szívvel fel kell ismerni a látszat mögötti valóságot, és biztonságban élni a lét teljességében.
175.  Nyíltan és őszintén olyannak kell elfogadni az embereket, amilyennek megismertük őket.
176.  Bizalommal kell viseltetni érzéseink iránt, és ismerni értékeinket, a teljességben élni.
177.  Az életet csak szemlélni, de nem ítélni kell, és nagy szeretettel hagyni, hogy az történjen, aminek meg kell történnie.
178.  Akarnunk kell tanulni és megérteni, megbocsátani és helyesen cselekedni. Azt kell akarnunk, amit tennünk kell!
179.  Meg kell hallanunk, mit akar az élet, és saját akaratunkat el kell engedni, és hagyni, hogy az Ô akarata beteljesüljön!
180.  Meg kell tanulnunk, hogyan fejezzük ki magunkat világosan, és véget kell vetnünk a szavak inflálódásának.
181.  Meg kell tanulni, hogy kéretlenül senkinek ne adjunk tanácsot. 

182.  Legyünk tekintettel másokra, legyünk megbízhatóak és állhatatosak, függetlenül mások elvárásától.

183.  Tanuljunk meg adni és kapni, és a „belső vezetőre” hallgatva a megfelelő pillanatban azt tenni, amit kell.
184.  Rendszeresen vonuljunk vissza magányunkba, és szakítsunk időt az imára és a meditációra.
185.  Ápoljuk harmonikus kapcsolatainkat, és örüljünk a legkisebb dolognak is.
186.  Örüljünk, hogy élünk, de legyünk készen bármely pillanatban a távozásra.

187.  Tudatának megnyitásával és irányításával mindenki maga határozza meg azt a szintet, ahol él. Tanulja meg, hogy olyan gondolatokra gondoljon, melyeknek következményét szívesen látja megvalósulni életében. A láthatatlan ugyanis nem azt jelenti, hogy egyben hatástalan is!
188.  Szellemi-lelki fertőzés a harag, a félelem, a stressz, az aggodalom, a gyűlölet, a bűntudat, az agresszió. Egyikkel-másikkal vagy akár ezek kombinációjával valamennyien újra meg újra megfertőződünk, s ez ellen csak a rendszeres lelki higiénia nyújt segítséget. Ennek egyik legfontosabb eleme az esti „mentális újra átélés”, amely során valamennyi fertőzött energiát feloldjuk, és a negatívat pozitívvá formáljuk át, mielőtt kárt okozhatnának bennünk. Fontos az is, hogy minden embert a legnagyobb jóindulattal, sőt szeretettel el tudjunk fogadni olyannak, amilyen.
189.  Minél nagyobb az értelem, annál kisebb szükségünk van a gondolkodásra, mert egyszerűen felismerjük a látszat mögött lévő valóságot anélkül, hogy gondolkodnunk kellene rajta.

190.  Ha szeretetből cselekszünk, biztosak lehetünk benne, hogy minden pillanatban azt tesszük, ami a legmegfelelőbb.
191.  Gondolkodni nagyszerű dolog, és meg kell tanulnunk helyesen élni vele, ám soha ne feledjük, hogy a gondolkodás mindig csupán pótlék: a leglényegesebbet, a bölcsességet és a szeretetet helyettesíti.
192.  Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével önmagunkat gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb formában kellene lennünk.
193.  Senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy mérgelődjön; a bosszúság csak újabb bosszúságot szül!
194.  Akkor emlegetünk nehézségeket, gondot, bajt problémát, amikor a körülmények nem felelnek meg elképzeléseinknek.
195.  Ha semmit nem várok el, nincs is okom arra, hogy bosszankodjam. Ugyanis már semmi nincs bennem, amivel a körülmények konfrontálódnának.
196.  A nehézségek ráirányítják a figyelmet valamely tökéletlenségemre, s ahogy tökéletesítem magam, úgy tűnnek el rendre a nehézségek, hasonlatosan ahhoz, ahogy az ok megszüntetésével megszűnik az okozat is.

197.  A bosszúság egyúttal agresszió is, amely diszharmóniát okoz, ami pedig betegséget idéz elő. Aki bosszankodik, az nem ért egyet az élettel, nem fogadja el az életet úgy, ahogy van. Ám teljesen mindegy, min bosszankodunk, azon ugyanis a mi bosszúságunk semmit nem változtat.
198.  Bármin is bosszankodunk, mindig az egészségünkkel fizetünk érte.

199.  Aki nem tudja túltenni magát a sértéseken, az nem elég bölcs, és önbizalma is kevés.

200.  Minden embert olyannak fogadok el, amilyen, és ráhagyom, hogy megváltozik-e és mikor.
201.  Nem mindenki lehet a barátom, de mindenki a tanítóm.
202.  Amíg elvárásaim vannak, újra meg újra csalódni fogok.
203.  Ha az emberek gyakrabban fordulnának magukba, ritkábban lennének magukon kívül.
204.  Minden képszerű elgondolásunk arra törekszik, hogy megvalósuljon.
205.  Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy csak azt tudjuk fogadni, aminek jövetelét már látjuk lelki szemeinkkel.
206.  Az élet megteremti azokat az életkörülményeket, amelyeket mi „belső képként” látunk és rögzítünk.
207.  Túlságosan nagyra értékeljük a tudást, és túlságosan keveset tudunk a hit gyakorlati értékéről.
208.  A hit nem más, mint emlékezés az ember saját isteni természetére.
209.  Nem az történik amit akarunk, hanem az, amiben hiszünk. A hit szellemi ereje összekapcsol bennünket az univerzum egyetlen erejével, amely számára nincsen lehetetlen.
210.  A tudás tényeket állapít meg, a hit tényeket teremt.

211.  A világba küldött áldás a gondolatenergia legtisztább és legfinomabb formája, és az univerzum leghatalmasabb erejét, az isteni szeretetet mozgósítja.

212.  Minden teremtés okozat, amely mögött egy teremtő áll, akinek az akarata a teremtettben megvalósul. Ahol teremtés van, ott teremtőnek is lenni kell, hiszen a törvény így szól: „Semmiből nem lesz semmi.”
213.  Csak addig beszélünk véletlenről és szerencséről, amíg fel nem ismerjük az összefüggéseket.
214.  Megáldhatok barátot és ellenséget, várost és vidéket, mindazt, ami életemet betölti, s ekképpen minden áldás lesz számomra.
215.  Amit mi véletlennek nevezünk, az nem más, mint valamely rejtett ismeretlen ok kifejeződése.
216.  Az áldás azt is jelenti, hogy nem a külső jelenségekre figyelünk, hanem a jót látjuk meg, s ezáltal életre is keltjük.
217.  Amit tiszta szívemből megáldok, az áldásként száll vissza rám.
Ha megáldok egy „ellenséget”, egy barátot nyerek vele.
218.  A világon minden az ok és okozat elve szerint működik.
219.  Soha semmi nem történik ok nélkül.
220.  Az ok és okozat törvényének hatását akkor érezzük legelevenebben, amikor ez az ember számára végzetként jelentkezik.
221.  Megáldhatok minden létezőt. Minden embert, akivel találkozom, és ekképpen áldás lehetnék mindenki számára. Akár nyomban hozzá is foghatok, éspedig azzal kezdve a sort, akit a legkevésbé szeretek.
222.  Amit tiszta szívemből megáldok, az abban a pillanatban áldott is lesz. Az áldás hatalma azonnal megkezdi áldásos tevékenységét.
223.  Az, ami volt, mindig összefügg azzal, ami lesz.
224.  Megáldani annyit jelent, hogy egy személy vagy egy helyzet számára Isten kegyelmét kérni; valamely személy vagy helyzet számára jót kívánni.

225.  Az ember szabadon választhat, cselekedeteinek következményeivel szembesülnie kell. Ezt a végzet törvénye rója ki rá, vagy az ok és okozat törvénye, amely végzetként jelentkezik.
226.  A sorssal való szembesülés, a vele való elmélyült foglalkozás végül elvezet az egyetlen erőhöz, amit mi Istennek nevezünk.
227.  Minden egyes gondolat, érzés, szó és minden cselekedet ok, amelynek okozata van, és minden okozat minőségben és mennyiségben tökéletesen megfelel az oknak.
228.  A végzet törvénye arra kényszeríti az embert, hogy tudatosan teljes felelősséget vállaljon életéért, valamint gondoskodik róla, hogy mindaddig szembesüljön cselekedeteinek következményeivel, míg a saját maga által okozott problémákat fel nem oldja, és ezáltal szabaddá nem teszi magát. A végzet törvénye tehát akkor avatkozik be, amikor a teremtésben az ember maga nem tudja megteremteni a harmóniát.
229.  Mindenki azt kapja, amit okozott. És valahányszor kap valamit, azt maga okozta, függetlenül attól, hogy ki közvetített. A másik ember csupán a végzet követe.
230.  A végzet törvénye csupán szembesít bennünket cselekedetünk következményeivel, és az egyén szabadságát semmiben nem korlátozza.
231.  A mód, ahogyan a végzet megmutatkozik, elárulja, hogy okozója miként gondolkodott, érzett és cselekedett.

232.  A végzet nem átláthatatlan isteni döntés, sem pedig vak véletlen, hanem egyszerű és igazságos törvény, amely így hangzik: „Mindenki azt kapja, amit előidézett. Sem többet, sem kevesebbet, és nem is mást.”
233.  Az ember teremtője, hordozója és túlélője saját sorsának.
234.  A végzet döntéseink következményeinek summája. Cselekedetem következményei elől nem menekülhetek.
235.  A végzet nem dönt, csak kimondja: „Ha ezt teszed, ez történik, ha azt teszed, az történik. Te vagy a teremtő, te döntesz.
236.  Aki ma elvet egy gondolatot, az holnap cselekedetet arat, holnapután szokást, általa pedig a jellemet, végül pedig a sorsát, a végzetét. Ám a szabad választás a miénk, mi határozzuk meg, mit akarunk teremteni.
237.  Mindenki szabadon döntheti el, mit akar vetni, ám aratni azt lesz kénytelen, amit elvetett. Ha alaposabban szemügyre vesszük, akkor az, amit az emberek végzetnek hívnak, nem más, mint a teremtés.
238.  A végzet törvénye folyvást azzal szembesít bennünket, hogy ezen a világon minden az ok és okozat elvén működik: „Ki mint vet, úgy arat, s amit aratunk, azt el is kellett vetnünk.”

239.  A végzet törvénye voltaképpen a harmónia törvényének egyik aspektusa, mely törvény arról gondoskodik, hogy minden pólus megtalálja ellenpólusát, és ezzel semlegesíti önmagát. Örömeink és szenvedéseink mértéke pontosan megfelel az általunk előidézett okok mértékének.
240.  Ebben az életünkben a következő életünk feltételeit teremtjük meg, és tudatosan meghatározhatjuk, milyen sorsot akarunk magunknak.

241.  Isten nem jutalmazza meg a jót, és nem bünteti a bűnöst – a bűnt kizárólag a bűn „bünteti”.
242.  Isten soha nem fordul el tőlünk, mi vagyunk azok, akik visszaélünk szabadságunkkal, ám bármely percben visszatérhetünk az egység harmóniájába.
243.  Különbséget kell tennünk végzet és rendeltetés között. Az ember rendeltetése az, hogy Igaz Valójának tökéletességét egyre tökéletesebb formában kifejezésre juttassa. Miként Jézus mondotta: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok.” (Máté 5,48) Ám hogy ezt milyen úton-módon érjük el, az a mi szabad választásunk és egyben a végzetünk.
244.  A gondolataink és cselekedeteink által előidézett okok pontról pontra bevésődnek lelkünkbe.

245.  Az „örökletes bűn” azt jelenti, hogy minden újabb inkarnációval saját örökünkbe lépünk. Így ismerjük fel a következő mondásban rejlő igazságot: „Senki nem árthat neked, csak te magad!”
246.  Minden cselekedet, amely az embert közelebb viszi a harmóniához s ezzel Istenhez, jó cselekedet, ami pedig eltávolítja ôt Istentől, s ezzel a harmóniától, az negatív.
247.  Ezen életünk éretlen magjai következő életünk talaján gyökeret eresztenek és gyümölcsöt hoznak. Teljesen értelmetlen hát megfutamodnunk valamely nehéz helyzet elől, hiszen ezzel a szituációval mindaddig konfrontálódni fogunk, míg meg nem oldjuk.
248.  Vannak olyan cselekedetek, amelyeket az emberi törvények nem büntetnek: kereskedelemnek álcázott lopás, üzletnek álcázott csalás. Csak hogy bármilyen maszkot válasszunk is, az ok és okozat törvénye érvényes marad.
249.  Amint elhagyjuk a rendet, elszakadunk attól a harmóniától, amelyet az élet ős okával való eggyé válás jelent – bűnbe esünk, és ez az elszakadás maga a büntetés is. Ezt azonban én okoztam, és csak én tudok véget vetni az elszakítottságnak.
250.  Az ok és okozat láncolata nem a születéssel kezdődik, és nem is ér véget a halállal, hanem összeköti az egyes inkarnációkat, és bölcsen egymáshoz kapcsolja ôket.
251.  Fejlődésünket megfelelő gondolkodásmóddal elősegíthetjük, de nem megfelelővel le is állíthatjuk, rendeltetésünknek azonban mindenképpen eleget kell tennünk.
252.  Nem fehér lappal születünk, hanem hozzuk magunkkal összegyűjtött sorsunkat és jellemünket. Ez a tény ad magyarázatot a veleszületett betegségekre. Senki nem nulláról indul, valamennyien viseljük előző viselkedésünk pozitív vagy negatív következményeit.

253.  Hogy milyen emberek kerülnek elénk, milyen helyzetekbe keveredünk, milyen dolgokat kapunk vagy éppen vesztünk el, mindezeknek okát múltunkban kell keresnünk.
254.  A nagyon bizonytalan ember, akinek nincs belső tartása, önbizalomhiányban szenved, nincs elég kitartása és ereje ahhoz, hogy akaratát keresztülvigye. Ezért aztán mindig olyan emberekkel konfrontálódik, akikben ezek a tulajdonságok hatványozottan megvannak.
255.  Az emberek negatív és pusztító gondolatformái összegződnek, és háborúként, forradalomként, társadalmi megmozdulásként vagy gazdasági válságként, összeomlásként manifesztálódnak.
256.  Ha valóban megértettem a sorstörvény vagy végzettörvény működését, akkor minden kellemetlenséget, sértést vagy hálátlanságot hálatelt szívvel fogadok, mert szellemi fejlődésem útján nagyobb segítséget jelentenek nekem, mint akármilyen baráti dicséret.
257.  A társkapcsolat csupán támogatásként szolgál az úton, amelyen végighaladva az egységet önmagunkban találjuk meg.

258.  Igazi társkapcsolat kizárólag két önálló, egészséges lény között jöhet létre, akik individualitásukat mindvégig megőrzik. Csak így leszünk képesek szembenézni azokkal a gyengéinkkel, melyeket a társunk segítségével fedeztünk fel, csak így találhatjuk egymásra kozmikus tudattal és szellemi nyitottsággal.
259.  A tökéletesség tehát nem azt jelenti, hogy jó akarok lenni, mert amíg valamely ideálnak akarok megfelelni, addig elválasztom magam tőle. A tökéletesség azt jelenti, hogy egész-ség vagyok, egész önmagam vagyok.
260.  A legkeservesebb tapasztalatokban a legnagyszerűbb felismerések rejlenek, és a bölcs megtanulja, hogy épp ezekért legyen a leghálásabb.
261.  A szellemi érettségnek olyan fokán kell állnunk, hogy meg tudjuk védeni magunkat a külvilágban. Azzal, hogy visszahúzódunk és elfordulunk a hétköznapi dolgoktól, valójában az élet eleven áradatától szakítjuk el magunkat.
262.  Ha csak azt teszem, ami szívem diktál, minden cselekedetem gyógyítani fog.
263.  A csoportsors is visszahat okozójára, mert a kiegyenlítő igazságosság elől senki nem menekülhet.
264.  A társkapcsolatban jelentkező nehézségek mindig belőlem fakadnak, nem pedig a másikból, értelemszerűen tehát csak én tudom megoldani őket.
265.  Újra meg újra olyan körülmények közé születünk, amelyekre szükségünk van, amelyekben azokkal találkozunk, akik rosszat tettek velünk, vagy akikkel szemben mi követtünk el valamit; akik támogattak bennünket, vagy akiknek mi segítettünk, mígnem ki nem egyenlítődik minden.
266.  Nincs sem szerencse, sem szenvedés, amire nem szolgáltunk rá, csak ok van és okozat.

(Kurt Tepperwein: A szellemi törvények – Kivonat)

Dr. Paul Brunton: A filozófia néhány gyümölcse

Ha az univerzum nem az isteni lényegből alakult volna ki, a benne élő egyik teremtmény sem remélhetné soha, hogy valaha is eljut ebbe a magasabb rendű isteni állapotba. De mivel az univerzum a Világ Elme manifesztációja, mivel mindkettőjüket ugyanaz a szent alkotóelem építi fel, az összes benne élő teremtménynek megvan az esélye a tényleges megvilágosodás szükségszerűen bekövetkező meggyőződésére. Ebben rejlik tehát az a legnagyobb reményük és legfontosabb biztosítékuk, hogy megtalálják az Önvalót, mivel a hozzájuk való intim kapcsolat elég garancia arra, hogy elnyerhessék segítségét.

Újra emlékezetbe idézzük, hogy egy átlátszó üvegprizma nem változtatja meg az alaptulajdonságát, ahogyan a fényt különböző színekre töri és visszaveri. Hasonlóan az Elme sem változtatja meg soha eredeti tulajdonságát a különböző gondolatokkal és érzésekkel, amelyek azt mozgásba hozzák. 

A Valódi mindig ott volt és van, még ha az emléke el is tűnt volna már. Nem valami, ami személyes érzésekhez hasonlóan hullámzik, mivel önmagában létező, és ezért örökkévaló. Ha az ember valójában meg lenne fosztva Istentől, földi létének egyik pillanatában sem lenne képes, hogy jelenlegi tudatából egy magasabbra emelkedjen. Minden vallási parancs, minden misztikus intés és minden racionális metafizikai meggyőzés hiábavaló lenne. De ez a valami örökké az ember szívében lakozik, mivel ez a legbensőbb léte, a legigazibb valója. Ha valami tőle különböző és távollevő lenne, akkor újra elveszíthetné, mivel amit már egyszer megkapott, az el is lenne vonható tőle. Ezért a valódi feladat nem az, hogy tudatossá váljon bennünk, hogy ennek a valaminek mi vagyunk örökké birtokában. Ha az ember azt mondja, hogy nem tud vállalkozni arra a keresésre, mivel nem tud Ázsiába menni és megfelelő mestert találni magának, pusztán önmagát csalja. Az ilyenfajta pesszimista gondolatokkal szükségtelen hendikepet alakít ki, amelyet le kell győznie később.

Minden módszer és technika - és természetesen minden ember, tanító vagy mester, aki erre megtaníthatná - csupán eszköz arra, hogy az embert segítse egy módszer és technika- és mestermentes állapot megszerzésére. Ne engedje magát e gondolatoknak - ti. hogy mestere vagy más segítségére lenne szüksége - kiszolgáltatni hagyni. Ne tévessze össze az élettel szembeni magatartását magával az élettel, sem az utat a céllal, vagy az eszközöket a végső eredménnyel. Minden eszköz azt a célt szolgálja, hogy a belső lényeget elzáró ajtót nyissa föl. A megkülönböztetni nem tudó emberek azonban makacsul az ajtóhoz ragaszkodnak, és nem engedik, hogy ez az ajtó kinyíljon. 

A bölcs ember okos, rugalmas és dogmamentes magatartást alakít ki magában. Nem szabad görcsösen ragaszkodnia egy kedvenc misztikus meditáció-formához. Egy technikát vagy egy tant nem magáért kell imádnia, ami belőle származik; mer ha ezt nem érti, könnyen olyan pszichológiai csomót köt, amit előbb ki kell oldania. Egy különleges metafizikai formulától ne engedje magát megbénítani, amely azért van, hogy szolgálja, nem pedig, hogy rabszolgájává tegye őt; hogy élővé tegye, nem pedig, hogy eltemesse.

Felül kell emelkednie a dolgokon, de a gondolatokon is, sőt a végén még azon a gondolaton is, hogy a megvilágosulást keresse. A belső megvilágosulás villámfénye bármely pillanatban kigyúlhat, talán éppen a legváratlanabb pillanatban, tudatosan tehát nem szabad gátolni azzal, hogy valamilyen kedvenc gyakorlathoz vagy mesterhez ragaszkodik. Röviden meg kell tanulnia, hogyan adja fel végül saját erőfeszítéseit is.

Akiket az élet egy bizonyos szemlélete teljesen lefoglal, nagyon gyakran elvesztik humorérzéküket. Az ilyen emberek rögeszmésekké válnak. De mivel a filozófia az élet teljességét tekinti, és ezért az egymásnak ellentmondó dolgokat is egyformán látja, ez azonban nem biztos, hogy hasonlóképpen van, különösen a még tapasztalatlan filozófiai tanulónál. Az élet univerzális lét, amelyet tapasztalni kell, nem pedig egy követendő egyedi rendszer. A feladatunk sokkal inkább az, hogy érezzük, hogy ezzel a végtelen, forma nélküli életelvvel egyek vagyunk, hogy megértsük ennek veleszületett szabadságát - formába kényszerített kifejezéseink korlátozása ellenében -, mint hogy bármely kifejezési formájával kelepcébe zárjuk magunkat. Ezt a fajta szabadságot csak úgy kaphatjuk meg, ha rabszolga módon nem ragaszkodunk nemcsak az anyagi tulajdonainkhoz, hanem a szellemiekhez - felfogás, hit stb. - sem.

Azok, akiknek nincs kedvük, hogy meditációs gyakorlatokat, vagy metafizikai tanulmányokat folytassanak, végső menedékként másképpen is találhatnak segítséget és vigasztalást. Ezek helyett, vagy ahogyan inkább tanácsos ezek mellett egy egyszerű gyakorlat is végezhető. Olyan egyszerű, hogy csak az elnevezés kedvéért hívjuk gyakorlatnak, és ha szokássá válik, meglehetősen könnyű, és nem igényel különösebb erőfeszítést. Ahogyan egy anya is aggódik egyetlen, a harctéren lévő katonafiáért, és sohasem felejti el egy pillanatra sem, akármit is tegyen a nap folyamán, úgy a tanulónak sem szabad elfelejtenie az Istenit, bármivel legyen is elfoglalva felszíni tudata. Ahogy egy szerelmes lány is állandóan szerelmesére gondol, és lelki szemeivel mindig őt látja, bármilyen külső tevékenységet is folytasson, ugyanúgy a tanulónak is meg kell tanulnia, hogy az Önvaló gondolatát tartani legyen képes. Így a gyakorlat a memória mély értelmén alapszik, amelyet nem hétköznapi céllal használ fel. Abból áll, hogy ismételten, minden időben, minden körülmények között emlékeztessük magunkat arra, hogy ez az Önvaló létezik, és belsőleg egyek vagyunk vele. Ha valaha is volt részünk ilyen élményben a múltban, ennek emlékét vissza kell idéznünk emlékezetünkbe, amilyen élénken csak lehet.

A fő cél az, hogy ezt a gyakorlatot lehetőleg mindig, vagy ahányszor csak lehet, elménk hátterében tartsuk - míg figyelmünket újra és újra vigyük vissza hozzá. Személyünk személytelen súlypontjává kell válnia, azzá a mozdulatlan tengellyé, amelyben a külső aktivitás forog. Így, bár tudatunk előterében a mindennapi tevékenység zajlik, hátterében olyan szentély található, ahol csak az Önvaló gondolata lakozhat, más gondolat pedig nem hatolhat be. Ezt a befelé irányuló koncentrációt a külső tevékenység mellett szokássá kell alakítani. Mi előny származik ebből? Bár a szokásos meditációs gyakorlatoktól annyira különböző, mégis megvan a sajátos haszna, mivel - ha szokássá és folyamatossá válik - az Önvalónak ilyen folyamatos fókuszban tartása jelentős Kegyelemmel jár együtt. Az itt működésben levő erő ui. nem az ego ereje, hanem az univerzális erő. Amikor a Kegyelem ereje működni kezd, nagyon valószínű, hogy az úton elénk tornyosuló külső és belső akadályok leomlanak - gyakran látszólag érthetetlen és csodálatos módon -, és közelebb jutunk a célhoz. A módszer egyszerűségével egyáltalán nincs arányban az, amit vele elérhetünk.

Ha valaki ezt a gyakorlatot sem akarja folytatni, van egy másik lehetősége is, ami még kevesebb követelménnyel jár. Ha hirtelen valami nem várt balszerencse éri, vagy kellemetlen környezetbe kerül, ha nehéz problémával áll szemben, vagy valami súlyos veszély fenyegeti az életét, és minden szokásos eszközt - hogy a bajt elhárítsa - már felhasznált, akkor még azt teheti, hogy szokásos egocentrikus magatartását hirtelen feladja, és a problémát egy magasabb erőhöz továbbítja. Ez végül paradox módon belső közömbösség érzését fogja kialakítani a problémával szemben, még ha külső tevékenységében foglalkozik is vele. Természetesen a gyakorlat sikerességéhez az első legfontosabb követelmény az, hogy a felsőbbrendű erő létezésében teljes szívvel higgyünk, a második pedig az, hogy belenyugvóan bizakodjunk a rejtett működésének kijövetelében. Nem szabad többé aggódnunk a probléma miatt, abba kell hagynunk, hogy görcsösen és aprólékosan foglalkozzunk vele; ehelyett fel kell adnunk a depressziós szorongást, és el kell felejtenünk a problémát. Ha ui. továbbfolytatja az ember az aggódó gondolatokat, ezek megtörik a belső emlékezést, és a módszer hatását megsemmisítik. Hatásos egyébként is csak úgy lehet, ha elegendő idő és megfelelő koncentráció járul hozzá. Vagyis az ember minden személyes erőfeszítés mellett, amelyet a probléma megoldása érdekében tesz, tudatának egy részét szilárdan és állandóan befelé kell irányítania - a problémával együtt -, majd a problémát alkotó összes gondolatot engedni kell hogy feloldódjon a személytelen és örök nyugalomban levő Önvaló emlékezetében. Meg kell próbálni, hogy ezt az erőt úgy fogjuk fel, mint felsőbbrendűt, forma nélkülit, amely egy képzelet nélküli űrben lakozik.

Ez a hirtelen folyamodás egy alacsonyabb, személyes nézőpontról egy szélesebb, személytelen menedékéhez nagy segítségére lesz az embernek, hogy ne csak a történtekkel szembeni személyes reakcióját legyen képes ellenőrzés alá vonni, hanem elősegítse a Kegyelem működését is, és így a külső állapot kontroll alá vételét is. Nemcsak hogy erőt kap, hogy aggodalom nélkül tekintse a problémát, hanem saját kapacitásán túli erőre is szert tehet. A misztikus tapasztalat analitikai vizsgálatából tudjuk, hogy ez a Kegyelem nemcsak gondolati vagy intellektuális formában jelentkezik, hanem több más módon is. Pl. súlyos veszély idején olyan belső támaszt adhat az embernek, hogy félelme teljesen megszűnhet. Ugyanaz a háború, amely egyik emberben pánikot kelt, a másikat hőssé teszi.

"A meditáció gyakorlata kötöttség" - olvashatjuk egy régi, több ezer évvel ezelőtt élt indiai bölcs, Ashtavakra tanításában (Ashtavakra Samhita: Ashtavakra éneke). 

Tilopa, egy 9. században élt tibeti bölcs is hasonlóan nyilatkozott: 

"Ne meditálj, hanem tartsd az elmét a természetes állapotában". Az ilyen negatív tanács egyáltalán nem jelent váratlan lázadást, hanem inkább természetes előrehaladást. Természetesen nem kezdőknek adott tanács, hanem tapasztalt előrehaladottaknak. Egyszerűen azt jelenti, hogy a meditációt is csak helyére teszi, az életet alkotó többi komplex elem közé, felhívva a tanuló figyelmét arra, hogy a keresés nem a meditációval ér véget, és amit tulajdonképpen keres, az mindig saját bensőjében lakozik.

A belső meglátás ui. úgy ragyog föl az emberben, mint a villám az égen, és olyan valami, ami nem maga gyártotta elem. Meditatív fáradozásai nem arra kell hogy irányuljanak, hogy létrehozzák ezt, mert ez lehetetlen, hanem arra, hogy azokat a szükséges feltételeket teremtsék meg, amelyek ezt létre tudják hozni. Ha összetévesztik az eszközt a céllal, és makacsul az eszközhöz ragaszkodik, soha nem fogja elérni a célt. A Földön az ember nem a jóga kedvéért van, ellenkezőleg, a jóga van az ő kedvéért. Itt az ember azért van, hogy éljen.

Igen, a tevékenység szintén fontos részét képezi az Önvaló keresésének. A Természet ui. - amíg a tanuló a hármas követelését nem teljesítette - nem fogja engedni neki, hogy legszentebb szentélyét átlépje, bár ismételten és többször is bepillantást engedhet ebbe a szentélybe, hogy bátorítsa őt. A természetnek ez a követelménye pedig nem más, mint az, hogy az embernek a fejlődés három parallel vonalát: a tevékenységet, az intelligenciát és a kontemplációt (Kontempláció: szemlélődés, elmélkedés, gondolkodás) kell gyakorolnia és kiteljesítenie magában. Ha azonban ezt a kívánságot teljesíti, akkor már nem lesz többé misztikus, sem metafizikus, hanem filozófus. 

Mivel az ember olyan lény, amely a gondolkodás, érzelem és tevékenység alkotó hármasságából tevődik össze, elkerülhetetlen, hogy a keresés az ember természetének megfelelő erőfeszítést foglalja magában. Következésképpen az a - természetéből adódó - három vonal, amelyet egymással harmóniában kell gyakorolnia: a metafizika, mint az ésszerű gondolkodás gyakorlata, a miszticizmus, mint az intuitív érzelmek gyakorlata, és az önzetlen tevékenység, mint a fizikai cselekvés gyakorlata. 

Tudás, meditáció és önzetlen tevékenység - ezek alkotják azt a szent hármasságot, amely az embert a megvilágosuláshoz vezetheti. 

A helyes emberi törekvés e három fogalmát: az intellektuálist, a misztikust és a gyakorlatit nem egymással ellenséges és veszélyes feszültségben kell ezért tartani, hanem tudatos harmóniába kell hozni: mind a háromnak egy időben, ugyanazon cél érdekében kell együttműködni. Így a bölcsesség az élettapasztalat teljességéből származik, nem pusztán csak egy részéből. E tulajdonságoknak nemcsak keveredniük kell, hanem egyesülniük: ebből jön majd létre egy új és pozitív tulajdonság - a belső meglátás képessége a maga speciális értelmével és természetével. 

Ha a tanuló misztikus beállítottságú, és hódoló tisztelet és szeretet ébred föl benne az Önvaló keresése folyamán, a teljes cél elérése érdekében e misztikus szeretet éles intelligenciájával kell hogy társítsa és fordítva. Ha rögtön a hármas úton indul el, nyugodt, sima és zavar nélküli, kiegyensúlyozott előrehaladást érhet el, míg ha csak az egyiket követi, a természet előbb vagy utóbb - külső és belső életében jelentkező hirtelen zavarokon keresztül - visszafordulásra kényszeríti. Ez azért van, mivel az említett három fázis harmonikus integrációja olyan valami, amit semmi esetben sem lehet megkerülni. Ezért a keresést a mindennapi élet gyakorlatában kell végrehajtani, de az ilyen tevékenységnek nem szabad ugyanakkor vaknak sem lennie. "Teljesen a tevékenységnek élek" - mondta Mussolini. "A mozdulatlanság számomra a kárhozat gyötrelméhez hasonló". Ugyanakkor elfelejtette, hogy a tevékenység csak addig hasznos, amíg bölcsességgel kapcsolódik össze. Nagy birodalmat ígért a népének, és a végén nagy szerencsétlenséget hozott rájuk.

A bölcs tevékenység a filozófiai tanuló esetében a Jó győzelméért kifejtett energikus küzdelemből áll. A jó gyümölcsét nemcsak saját belső karakterében és külső életében kell keresnie, hanem mások karakterében és életében is. Mivel az ilyen kettős cél nem valósítható meg, ha valaki lusta módon csak saját álmodozásába merül, vagy ha csak egocentrikusan egyedül saját maga előrehaladásával foglalkozik, így szükségszerűen a cél elérése magában foglalja az önzetlen cselekvés fontosságát is. A kontemplációt cselekedeteivel kell megtermékenyítenie. Így a keresés intenzíven gyakorlatiassá válik, olyan valamivé, amely a mindennapi létének minden percét inspirálja. A keresésnek inspirált cselekvésben kell végződnie. A filozófiai igazság teljes - vagyis e három segítségből összetevődő - jellege olyan, hogy - amikor az ember megfelelően megértette - mindenféleképpen kifejezésre jut a tanuló külső életvitelében.

A mentalizmus egyik legfontosabb magában foglalása a koncentrált gondolkodás erejének a külső magatartás kialakítására való felhasználása. A kivitelező építész a terveket a tervező építésztől kapja, ez utóbbi pedig ötleteit, amelyeket az épület tervezéséhez felhasznál, képzeletéből meríti. Az univerzum létrejöttének vizsgálatakor láttuk, hogy a Világ Elme első jellegzetes tevékenysége a képzeletalkotás. Ennek kreatív formái valójában nem mások, mint saját szellemi anyagán belüli vibrációk. Saját korlátozott és véges módunkon, mint a Világ Elme gyermekei, mi is hozzá hasonlóan parallel aktivitást fejtünk ki. Amikor szellemi képet alkotunk, amikor egy absztrakt ideát alakítunk ki, mind a kép, mind pedig az idea végső soron ugyanabból a megfoghatatlan, láthatatlan energia-szubsztanciából származik. Amikor megértjük, hogy a világdráma színhelye az elme maga, akkor azt is megértjük, hogy a karma végső soron saját képzelet-alkotásunkat adja vissza azokon a kellemes és fájdalmas visszahatásokon keresztül, amelyeket előidéz. Ha jelenlegi életünk részben nem más, mint múltbeli gondolatunk visszatérése, akkor nem tagadhatjuk, hogy a minőséget és a formáját illetően mi magunk vagyunk a felelősek. 

Meg kell tanulnunk helyesen gondolkodni. Nem a tudatunkon időnként átcikázó kóbor gondolatok számítanak, hanem a gondolat szokásos menete; az állandóan megjelenő ideák, amelyeket a hit vagy az akarat a legerőteljesebben dinamizál. Az erős képzelet így mátrixszá válik, amelyben - a karma és a fejlődés elrendezésében - a környezet és az események kialakulnak. Azok a szellemi képek és racionális ideák, amelyek a leggyakrabban, legerősebben, leghosszabb időn át vannak a tudatunkban, segíthetnek bennünket, hogy szellemi magaslatra emelkedjünk a világgal való harmóniával egy időben, vagy húzhatnak le bennünket a mélybe, amint letaszították a nácikat is a szellemi lealacsonyodásba és a világgal való diszharmóniába.

Amikor az ember tudatára ébred teremtő képességeinek; amikor megismeri, hogy azáltal, hogy azzal azonosítja magát, ami gondolatában és érzésében a legjobb, tulajdonképpen - a kialakuló reakció következtében - maga teremti meg azt, ami földi környezetében a legjobb; amikor felfedezi, hogy a szokásosan visszatérő ideái és a leggyakrabban megjelenő gondolatai befolyásolják mind a jellemét, mind a körülményeit, akkor valójában sokkal elővigyázatosabb lesz szellemi képzeteivel és gondolataival, mint ahogyan elővigyázatos egy méreg alkalmazásával is. Éppen úgy, ahogyan az arzén az egyik ember halálát okozhatja, míg a másikat meggyógyítja, a megfelelő koncentráció és a szellemi erő helyes alkalmazása is az embert egy finomabb szintre emelheti, míg ennek a szellemi erőnek a tudatlan elfecsérlése és a vele való visszaélés a mélyre taszíthatja. És ez az erő természetszerűen és elidegeníthetetlenül az övé. Ő maga asszisztál abban a folyamatban, ami önmagát vagy a szerencséjét jobbá teheti, ha szilárd meggyőződésévé válik minden körülmények között, hogy minden, amit lát, az az elméjében van mint gondolat, és hogy az a személy, aki ezt látja, az egy gondolat alkotta valaki csupán, mivel a valóság mindkettő mögött nem más, mint a tiszta Gondolat maga. 

Végül ismételten figyelmeztetnünk kell arra, amit már a 3. meditációs gyakorlatnál említettünk: emlékeznünk kell az ilyen módszerek alkalmazásával kapcsolatos morális megszorításokra, és semmiképpen nem megengedhető más személyek szabad akaratának korlátozása saját érdekükkel szemben. Az indítéknak mindig tisztának kell lennie, mert különben a karmikus büntetés bumerángja fájdalmasan fog lesújtani az e szabály ellen vétőre.

(Részlet Dr. Paul Brunton: Az Önvaló bölcsessége c. könyvéből)

\