2018. április 26., csütörtök

Az Isteni fény sugarai



Milyen sok nevet adtunk már Annak, akit felelősnek érzünk mindazért, ami van! Különböző korszakokban, a legkülönbözőbb kultúrákban, más és más szemszögből érzékeltük már a fényt és az igazságot. Így mindig változott a név is, amit Istennek adtunk, mert mindig más és más elnevezést éreztünk találónak és helyesnek. 


Néha Istent Teremtőnek is nevezzük, a világ megalkotójának, a „létezés forrásának”, mert érezzük, hogy egy hatalmas lénynek kell felelősnek lennie mindazért, ami keletkezett. De a szeretet és bölcsesség végtelen képességével is rendelkeznie kell, hogy az életet megteremtse és kísérje.

De hogyan tudnánk mindezt összefoglalni egyetlen névben, egyetlen szóban? Hiszen már az is nehézséget jelent, hogy meghatározzuk, mi is az ÉLET. Még nehezebb megfogalmazni, hogy mi a SZERETET. Hogyan tudnánk hát megérteni, hogy mi ISTEN?

Még a szüleink, a társunk, vagy a gyermekeink szeretetét sem tudjuk egyetlen szóval kifejezni. A szeretetüket a tetteiken, a hangjuk csengésén keresztül éljük meg, és azáltal, amit kisugároznak. A szeretet jelentését nem lehet megfogalmazni. A szeretetet csak megélni lehet a számtalan megjelenési formáján keresztül. Ezért nem tudunk sem egyetlen szóval kifejezni, sem egyetlen névvel megnevezni, sem felfogni egy olyan, még ennél is hatalmasabb szeretet-kisugárzást, amivel egy isteni lény rendelkezik. Csak az állandó sugárzását tudjuk „át-élni”. Az élet sokrétűségében tudunk csak találkozni VELE, és az élet megjelenési formáinak sokszínűségében ismerhetjük csak fel ŐT.

Istent csak a belső látomásainkon keresztül érzékelhetjük, ha a „belső szemünk” már kinyílt annyira, hogy képes a szellemi látásra. Amikor elkezdünk már a szívünkkel szeretni, amikor a gondolkodásunk már készen áll arra, hogy új szemléletmódot vegyen át, amikor az érzéseinket már el is tudjuk fogadni, akkor kezdjük látni a fényt, és ezzel Istent is.

De hogy valamivel jobban megérthessük az életet létrehozó és lehetővé tevő isteni energiák kisugárzását, már hosszú idővel ezelőtt gondolatformákat kaptunk a „hét főáramlatról”, a hét isteni sugár-minőségről, amelyeken keresztül az életenergiák hét különböző energiája áramlik. Ezek az energiák teremtik meg a napokat és a bolygókat is, és hatást gyakorolnak a természet valamennyi birodalmára.

Így a sugarak nemcsak csatornák, amelyeken „keresztül minden létezés árad”, hanem olyan hatásokat is közvetítenek, amelyek lehetővé teszik a korok és idők változásait. Ezek az impulzusok felelősek a különböző kultúrák, állatfajok és növényfajták megjelenéséért, és ezek hozzák létre azokat az időszakokat, amikor az emberek gondolkodásában változások következnek be.

A hét sugár az élet hét alapvető területének felel meg. Koncentrált energiák, amelyek létrehoznak és elősegítenek egy fejlődési tervet.

Minden fizikai síkon megnyilvánuló forma „egy fénylény megtestesülése”, aki arra törekszik, hogy ez a fény minél erőteljesebben átragyoghasson a „testén”, függetlenül attól, hogy ez egy nap, egy bolygó vagy egy ember teste. Egy fizikai formában élő fénylény „a teremtő sugarakat” befogadja és ki is árasztja az éteren keresztül, ami egy „kozmikus tenger”, melyben valamennyien élünk.

De a napok, a ragyogó fizikai testben megnyilvánuló hatalmas fénylények nemcsak befogadják a fény energiáit, hanem mint „fősugár”, mint alapképesség, tovább is adják azt a bolygóiknak. Hisz minden egyes bolygó-lény szintén egy-egy sugárhoz tartozik, amely egybeolvad a napja fősugarával. Ugyanez a folyamat történik a testünkben is. Az emberi lélek alapenergiája a test hét energiaközpontján keresztül nyilvánul meg, és ezek a központok lesznek felelősek a fizikai síkok együttműködésért, valamint a lélek fejlődéséért.

Így „vándorlunk” mindannyian, kisebb vagy nagyobb csoportokban, és végtelen sokszínűségben. És azáltal, hogy folytonosan készen állunk a változásra, felismerjük az adott csoporthoz való tartozásunk értelmét és az utunk célját. Hisz a rendszerek a fizikai lét valamennyi síkján ugyanúgy működnek. Minden naprendszert, a napjaikkal és a kísérő bolygóikkal együtt, erős kölcsönhatás tart össze, ami okkult értelemben annyit jelent, hogy: „együtt haladnak az ösvényen”. Hisz a lélek nemcsak együtt érkezik a szellemtestvéreivel a tapasztalatok földjére, hanem éppúgy, a testvérei kezét fogva, keresi a hazavezető utat az atya házába…

Ezután könnyen érthető, hogy minden életforma – legyen az egy naprendszer, egy nap, egy bolygó, egy ember vagy egy apró kis virág – a fény legkülönbözőbb energiai áramlanak benne, ha saját maga is, egy meghatározott energiaminőséggel rendelkezik. Mert a fejlődésünk végső célja, hogy fejlesszük a saját minőségünket, egyre tudatosabban fogadjuk be a „fényt”, és a sugarak összességében felismerjük mindenható Atyánkat.

Eva Gostoni spirituális tanító és írónő

2018. április 25., szerda

A tudósok elmagyarázzák, mi történik velünk miután meghalunk!


Mindannyiunk fejében megfordult már az a kérdés, hogy vajon mi lehet a halál után? Mióta az emberiség létezik, ez a kérdés örökzöld téma, és általában két táborra osztja az embereket: vannak, akik azt mondják, hogy semmi sem történik, míg mások hisznek abban, hogy igenis valaminek történnie kell a halál után.


De melyik filozófia a helytálló?

Minden a tudatosságon és az öntudaton alapszik. Az öntudat mindenki számára mást és mást jelent, csakúgy, mint a halál utáni lét kérdése. Néhányan azt vallják, hogy az öntudat kialakulását aktív agyi folyamatok alkotják, melyeket tudatosan generálunk, míg mások úgy tartják ezt külső erők irányítják, olyanok, mint az „Univerzum” vagy „Isten”.

Dr. Stuart Hameroff, az Arizona-i Tudományegyetem doktora 50 évnél is többet töltött a tudat, és az öntudat vizsgálatával, és rájött, hogy ez szoros kapcsolatban áll a kvantummechanika egyes területeivel. A kvantummechanika a fizika azon egyik alapelmélete, mely a környezetben található dolgokat az atomok szintjén vizsgálja. Mint mindegyik kvantummechanikában jártas kutató, így ő is találkozott már a kétrés-kísérlettel, de mit is érdemes erről tudni?

A fényrészecskék, azaz a fotonok két résen haladnak át, amelyek egy előre megsaccolt helyen kellene landoljanak a falon.

„A kibocsátott fény nagy része a lemeznek ütközik, kisebb része azonban áthalad a réseken és szétszóródva az ernyőnek csapódik, jellegzetes képet alkotva azon: sötét és világos sávokat látunk megjelenni. Azonban ha csak az egyik rést hagyjuk nyitva, az ernyőn a fotonok szétszóródva össze-vissza képet alakítanak ki. A kísérletet – megfelelő eszközökkel – anyagi részecskékkel is el lehet végezni, hasonló eredménnyel. E részecskék is mutatják a részecske-hullám kettős természetet.”

Tehát ezt párhuzamba vonva a világunkkal azt állapíthatjuk meg, hogy oly keveset tudunk róla, de kijelenthetjük, hogy a kvantumenergia alkot mindent, kvantumenergia található bennünk is.

Hameroff szerint: „Az öntudatunkat kvantumvibrációk keltik, melyek összhangban vannak az agyi idegekkel, tehát végeredményképp kvantumrészecskék alkotják a valóságunkat.”

De akkor mi történik, ha meghalunk? El lehet pusztítani az energiát?

Az energia nem vész el, csupán átalakul – egy egyetemes törvény, úgyhogy ennek tükrében a minket alkotó energia is más formát ölt halálunk után.

(forrás:filantropikum.com)

Dr. Stuart Hameroff - videó

2018. április 24., kedd

Egy boldog lány, aki 40 huskyval él a lappföldi vadonban


Valljuk meg, hogy nem sok ember vállalná a kihívást, hogy a világ végén, sokszor a -40 fokkal dacolva élje életét. Tinja Myllykangas viszont nem riadt vissza, sőt boldog, hogy kiváltságos kapcsolatot tudott kialakítani a természettel.

Fotó: nordiksimit.org

Tinja 2008-ban költözött a sarkvidéki vadonba, miután úgy döntött, hogy abbahagyja 6 éve elkezdett biológiai tanulmányát. Úgy érezte, hogy a Jyväskylä-ban töltött városi élet meg sem közelíti az érintetlen pusztaság mindennapjait. Tisztában volt vele, hogy nőként nehéz feladatot vállalt, de semmi és senki nem tudta eltántorítani céljától.

Fotó: nordiksimit.org

"Ez egy olyan életmód, amelyet magamnak választottam. Olyan sok örömet és energiát kapok a természettől, hogy egy pillanatig nem éreztem soha, hogy visszavágynék a városi kényelembe. Sikerült mindent lecsupaszítanom és csak a legfontosabb dolgokra koncentrálok. Semmi sallang! Megtanultam, hogy mindenből elég az éppen elég!"

Most 40 husky kutyával és néhány lóval él együtt a finn lappföld északi részén, 180 mérföldre a legközelebbi várostól. A civilizáció zaját és mesterséges csillogását megunva választotta a természet végtelen csendjét és nyugalmát. Egy egyszerű kunyhóban él áram és víz nélkül. Fával tüzel és gyertyákkal világít. Mint mondja:

"Az állatokhoz már gyerekkoromban is ragaszkodtam. Mindig különös kötődésem volt hozzájuk és ez most sincs másként. Szerintem a legbékésebb életforma az állatokkal való együttlét. A huskyk különösen hűséges és megbízható fajták, soha nem hagynának cserben, követnek, bárhová megyek."

A bátor és határozott nő nincs mindig egyedül. Egyre többen érdeklődnek az általa kitalált és működtetett lappföldi szánhúzó kutya-túra iránt, mely során végigkalauzolja a turistákat a környéken. Tinját a hosszú tél és a velejáró sötét esték sem zavarják.

Fotó: nordiksimit.org

"Szeretem a telet. Minél hidegebb, annál energikusabbá tesz. A sötétség egyáltalán nem rossz, itt különösen nem, hiszen sok fényt kapok a holdtól és a csillagoktól."

Bár a lappföldi tél a leggyönyörűbb, érdemes meglátogatni ősszel is. A kilátás, az őszi levelek látványa páratlanul szép.

"Ez egy csodálatos időszak a lovas túrákhoz. A táj döbbenetes, izzó, földi színekbe burkolózik. Az őszi színek játékában úgy tűnik, mintha tűzben égne az erdő."

(forrás: Fekécs Edit - sokszinuvidek.24.hu)

2018. április 23., hétfő

Angyalokat láttak az űrhajósok az orosz űrállomáson


Ez volt a 155. napja a Salyut 7 orosz űrállomásnak 1984 júliusában, mikor a orosz űrhajósok furcsa fényekről és lényekről számoltak be. Oleg Atkov parancsnok, Vladimir Solovyov és Leonid Kizim űrhajósok jelentették a földi irányításnak, hogy teljesen körülvette, és az egész űrállomást bevilágította egy csodálatos narancsszínű fény. Úgy tűnt, hogy a fény kívülről jött be a teljesen átlátszatlan falon keresztül.


Egy darabig a fény annyira ragyogó volt, hogy teljesen elvakította az űrhajósokat. Nem tudták mi történt, mikor visszanyerték a látásukat, mindegyikük kinézett az ablakon, hogy megnézzék a vakító fény okát. Vizsgálták az űrhajót, hogy nem történt-e valamilyen robbanás vagy tűz, mivel korábban a Salyut 7-en már történt ilyen eset. De amit a kozmonauták láttak, az sokkal felfoghatatlanabb volt, mint a narancssárga fény.

Hihetetlen volt amit észleltek és jelentették, hogy hét angyalt látnak, akiknek arcuk van és az űrállomáson kívül lebegnek. A földi irányításnak elmondták, hogy az arcukat és a testüket megnézték, és emberi kinézetű lények voltak szárnyakkal, fénykoszorúval körbevéve. Az angyalok lépést tartottak az űrállomással, tartották a sebességet 10 percig, mielőtt olyan gyorsan eltűntek, mint ahogy megjelentek.

Logikus volt, hogy az esetet megbeszélték egymás között az űrhajósok, és egyetértettek abban, hogy mivel túl régóta vannak az űrben, és a hosszú távú űrutazás miatt elég sok stressz érte őket, több mint valószínűnek tartották, hogy valamiféle csoportos hallucinációjuk volt.

Megnyugtatták magukat azzal, hogy időlegesen megőröltek, és emiatt voltak részesei mindannyian a hallucinációnak, mivel ez az egyetlen ésszerű magyarázat adódott arra, ami történt.

Miután újabb 11 napot töltöttek az űrállomáson, a 167. napon újabb három kollégájuk csatlakozott hozzájuk, akik a Soyuz T-12-es űrhajóval érkeztek, Svetlana Savitskaya, Igor Volk és Vladimir Dzhanibekov asztronauták. Egy rövid idő eltelte után a személyzet ismét azt jelentette a földi irányítóközpontnak, hogy az űrállomás megint a narancsszínű, vakító fényben úszik. Mikor ismét kinéztek az ablakon, megint az angyali kinézetű lényeket látták. Akkorák voltak, mint egy utasszállító gép, magyarázták a tapasztalt űrhajósok. Az incidenst kezdetben eltitkolták, és figyelmeztették a legénységet, hogy nyilvánosan senkinek se beszéljenek az esetről.


Mind a hat űrhajós azt jelentette, hogy "mosolygó angyalokat" láttak. Az eset betudható lenne az első legénység fáradtságával, ami a hosszú űrben tartózkodásuk miatt alakult ki. De ez a magyarázat már nem illik a második legénységre, akik röviddel a megérkezésük után találkoztak az angyalokkal. Vagyis a második legénység megerősítette a másik három űrhajós korábbi megfigyelését, tehát ők is ugyanazt látták korábban, mint újonnan érkezett kollégáik.

A hat űrhajós, akik kinéztek az ablakon, mind ugyanúgy írták le, amit láttak, hét angyalt emberi kinézettel és szárnyakkal. Mindegyikük akkora volt, mint egy sugárhajtású utasszállító repülőgép, és mindegyiknek mosoly volt az arcán, mintha valami titkot próbáltak volna megosztani az űrhajósokkal. Egy rövid ideig tartották az űrállomás sebességét, majd egyszerűen eltűntek.

Egyesek úgy vélik, hogy az angyalok ( a Védákban a Gandharvák, a Yasuni) egy másik téridő kontinuumban élnek (párhuzamos világ), mely érintkezésbe kerülhet a mi világunkkal.

2012 december 6-án készült felvétel a Nemzetközi Űrállomásról egy ismeretlen fénylő objektumról

A hosszú ideje fennálló stressz megmagyarázta volna az első legénység tapasztalatát, de csak rövid idő telt el, és a második legénység is látta az angyalokat. Az hogyan lehet, hogy a második legénység is hasonló fáradtságtól vagy stressztől szenved, ha nem sokkal azelőtt érkeztek az űrállomásra? Nincs ésszerű magyarázat a második észlelésre, legalábbis olyan, amit jelenlegi ismereteink alapján adhatnánk.

Ezen furcsa esemény után a személyzet felállította az új űrben tartózkodási rekordot 237 nappal. Miután a legénység elhagyta a Salyut 7-et, az egy időre elveszett az űrben 1985-ben, és csak sodródott irányítás nélkül. Mikor újra megtalálták, az összes elektronikai berendezés halott volt és tiszta jég, de a problémák megtalálása után ki tudták javítani a hibákat.

A Salyut 7-nek utoljára 1986-ban volt személyzete, a Soyuz T-15 űrhajósai, akik úgy hordták át a különféle berendezéseket a Salyut 7-re. 1986 augusztus 19-e és 22-e között a Kosmos 1686 rakétával hajtott Salyut 7 orbitális keringési magasságát sikerült 475 km-re megnövelni, hogy megelőzzék a visszatérését.

A legelső embernek, aki kijutott az űrbe szintén volt egy misztikus tapasztalata. Az első emberes űrrepülés alkalmával 1961 áprilisában a Bajkonur Űrközpont földi irányítása kétszer is elvesztette a kapcsolatot Jurij Gagarinnal, aki nem válaszolt az üzenetekre. Gagarin nem tudta megmagyarázni, hogy elájult, vagy mi is történt ez idő alatt. Egy terapeutánál tett látogatás alkalmával ellenőrizték mentális egészségét, majd hipnotikus regresszió állapotában képes volt felidézni, hogy mi történt a repülés közben kiesett időben a Vosztok-1 fedélzetén. Elmondta, hogy először egy fejet, majd egy személyt látott maga előtt lebegni. Gagarin nem érzett félelmet, de nem tudta mozgatni sem a karját, sem a lábát. Aztán egy hangot hallott a fejében, ami azt mondta: "Ne aggódj, minden rendben lesz. Vissza fogsz térni a Földre." Aztán a személy eltűnt. Egyes kutatók szerint a kozmikus sugárzás lehet felelős az űrhajósok elméje által megtapasztalt látomásokra.


Úgy hírlett, hogy ezek az angyali lények gyakran kísérték az amerikai űrsiklókat, de ezeket az információkat titkosnak minősítették.


Itt látható néhány azonosítatlan dolog, melyeket a STS 115-ös űrsikló küldetése alkalmával fotóztak le. Az egyik egy vörös és áttetsző jelenség az űrállomás fölött, a másik egy szellemszerű objektum.

Eredeti NASA fotó:

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)

2018. április 22., vasárnap

Az elrévülés és a látomás ösvényein


A látomás és a révület szerves része volt az észak-amerikai indiánok szellemiségének, és sokat segített abban is, hogy a fehérek ellenében legalább hagyományaikat megőrizzék.

A mai Kanada és az Egyesült Államok területén élt indiánok jól megfértek isteneikkel és szellemeikkel. Istenek személyesítették meg az elemi erőket, a levegőt, a földet, az égitesteket. Szellemek lakoztak az állatokban, növényekben, őrző szellemek és halottak lelke vette körül őket. A vallási szertartások célja az volt, hogy megnyerjék maguknak a természetfölötti lények jóindulatát. Szent embereik, a sámánok és a varázslók transzba esve kerestek kapcsolatot a szellemek világával, és átengedték magukat a nem emberi erők hatalmának. Betegségeket gyógyítottak, megjósolták a jövőt, oltalmaztak az ellenség gonosz varázslatai ellen.


Az indián törzsek hiedelemvilága életformájuknak megfelelően különbözött egymástól. Északkeleten az algankinok, akik szövetséget kötöttek a Kanadában letelepedett franciákkal, főleg földművelésből tartották el magukat. Számukra a termékenység volt a legfontosabb, ezért sámánjaik a földeken végezték rituális tánccal kísért szertartásaikat. A Nagy-tavak déli partjain élő odzsibuák a legfőbb lényben, a Nagy Szellemben hittek, aki megteremtette a Földet, földrengésekkel szabdalta, és életre hívta az emberi fajt. Longfellow Hiawathája az ő hagyományaikra támaszkodik. A Nagy-síkság sziú, csejen és komancs indiánjai, az igazi „rézbőrűek” köré épült a western gazdag mitológiája. A18. században keresztezték lovaikat a spanyolok által behozott ménekkel, és ettől kezdve félelmetes harcosokká, ördögi lovasokká váltak. Bölényvadászatból tartották el magukat, így vallási szertartásaik célja is a harci és vadászati sikerek elérése lett. Minden fiatal harcos addig böjtölt, míg őrző szelleme, rendszerint állat formájában, meg nem jelent előtte. A látomás előidézésének másik útja, a naptánc, szintén nagyon fontos vallási szertartás volt. Ekkor a leendő harcos póznához kötözve tűrte, hogy testébe kések szúródjanak.

A szellemtánc

A fehér ember és a misszionáriusok megjelenésével az indiánok többsége kénytelen volt részben vagy egészben keresztény hitre térni. Néhány törzs beépítette az új vallás elemeit ősi hagyományaiba. 1799-ben például egy Handsome Laké nevű szeneka indián alapította a Good Message mozgalmat mert jelenése volt. A mozgalom egyesítette a kvékerek tanításait a mai USA északkeleti részén élt irokézek hagyományaival, mint jó monoteista vallási útmutatót elfogadta a Bibliát, de Jézus személyét elutasította. A mozgalom ma is él. A gazdag szellemvilággal körülvett törzsek azonban elutasították a fehér ember vallását. Amikor befejezték a United Pacific vasutat, 1870 körül a nevadai-kaliforniai határon élő pauni indiánok sámánjának látomásában hatalmas mozdony jelent meg, amely magával hozta a halott ősöket. Egy másik látomásában az indiánok legyőzték a fehéreket. Ennek a sámánnak a tanítványa alapította meg a Szellemtánc mozgalmat, amely a Sziklás-hegységen keresztül a Nagy-síkság népeihez is eljutott. A bölcs Ülő Bika vezetésével csatlakoztak hozzá a sziú, a csejen és az arapaho indiánok. A mozgalomban nagy szerepe volt a jellegzetes, monoton rituális táncnak, amelyben férfiak, nők, gyerekek egyaránt részt vettek. A ritmus egyhangúsága révületbe ejtette a látnokot. Az énekkel kísért tánc több napon át tartott. A táncosok teljes díszbe öltöztek, kifestették és tollakkal ékesítették magukat. A szertartás alatt többen transzba estek, így kaptak tanácsot a halott ősöktől.


A szellemtáncban használt ing mégsem védte meg az indiánokat a fehérek fegyvereitől

A mozgalom az ősök visszatértét és a fehérek legyőzését hirdette. Azt ígérte, hogy a végtelen prérin újra bölénycsordák legelésznek majd, és a rézbőrűek népe ismét boldogan élhet hazájában. Követői úgynevezett szelleminget viseltek, amely hitük szerint megóvta őket a fehérek puskagolyóitól. Bizony tévedtek, mert amikor 1890-ben Wounded Knee Creek mellett a Hetedik Lovashadsereg gyorstüzelő Hotchkiss fegyverei eldördültek, háromszáz sziú indián lelke távozott az örök vadászmezőkre. Ezzel a mozgalom is megszűnt, de a törzsi ellentétek ellenére megteremtette az indián azonosságtudatot, és a következő században újabb kultusznak lett táptalaja.


A peyote bűvöletében

A peyote-kultusz a déli indiánrezervátumokon keresztül terjedt el, és a második világháború idején eljutott a kanadai crow és feketelábú indiánok közé is. A mexikói apacsok teremtették meg, a komancsok és a kájovák pedig viszonylag korán átvették. A peyote-ot a Texasban és Észak-Mexikóban honos agávékaktuszból nyerik. A növényt rágcsálva hallucinogén anyagok szabadulnak fel, amelyektől az ember mozgalmas víziókat lát, harsány, áttűnő színeket, mintha kaleidoszkópba nézne. Az indiánok csodaszerként tisztelték a peyote-ot, amelynek áldásos hatására megszabadultak a reménytelenség nyomasztó, őrlő sivárságától, és átúsztak az álmok és látomások jótékony világába.

A szertartások és szokások szektánként változnak. Van, ahol befogadják a nőket, másutt nem, a feketéket általában igen, a fehéreket viszont inkább nem. Az összejöveteleken dobszó kíséretében rituális dalokat énekelnek. A peyote-kultuszt egyesek a kereszténység indián megfelelőjének tartják, mások a kettő ötvözetét látják benne. Az amerikai bennszülöttek templomát 1918-ban alapították Oklahomában, hogy erősítsék a keresztény egyházba vetett hitet, és megtartsák a peyote-szentségeket is. A Biblia ott fekszik az oltáron, a könyörgéseket a Szentháromsághoz intézik, és emellett a peyote-ot oltáriszentségként tisztelik.

Fent: Ilyen kacsinababán tanulnak a hopi indiánok gyerekei – Lent: A navaho indián homokfestmény keresztje a négy világtájat jelképezi.

Arizona és Új-Mexikó navaho indiánjainak vallási tárgyú alkotásain a homokfestészet szépségeit csodálhatjuk. A szimbolikus képek a navaho mitológiát idézik. A kis szobrokat gyógyításra használja az „énekes”, miután a „reszkető kéz” megállapítja a diagnózist. A délnyugatra látogató turisták nemcsak láthatják, meg is vásárolhatják a kacsina babákat, amelyeket a hopi és a zuni indiánok készítenek. Táncosaik megszemélyesítik a kacsináknak nevezett szellemeket. A babákat eredetileg gyerekeknek készítik, rajtuk tanítják meg, hogyan lehet felismerni a különféle szellemeket. Van közöttük ijesztő fekete figura is, amellyel a szófogadatlan gyermekeket büntetik.

(Részlet Richard Cavendish: Démonok, ​kísértetek, szellemek című könyvéből -forrás: saman.org.hu)

Szellem és bivaly tánc, amelyet Thomas Edison forgatott 1894-ben - videó
 

2018. április 21., szombat

Halálközeli élményéről vall a magyar híresség



Megpillantotta az alagút végét a műtőasztalon Dévényi Tibor. A híres lemezlovas azóta sem felejti transzcendens élményét.


Halálközeli élményét elevenítette fel Dévényi Tibor. A lemezlovast súlyos autóbaleset érte, az azt követő protézisműtétekor komplikáció lépett fel. Tibi bácsi pedig azt állítja, ekkor pillantotta meg azt a sokat emlegetett bizonyos folyosót a végén fénnyel, ahol nem más, mint elhunyt keresztapja várta.

A híresség elmondta, az esetet megelőzően nagyon szkeptikusan állt hozzá mások halálközeli élményeiről szóló történeteihez, és tulajdonképpen azon is nagyon meglepődött, amit látott. “Igaz, egy halott szerettem várt, de nem a legközelebbiek közül, édesanyám és édesapám például pont abban az évben haltak meg, mégsem őket láttam a folyosó végén” – mesélte Dévényi Tibor. “A fehér fény, amit láttam, nagyon megnyugtató volt” – tette hozzá a lemezlovas, akit nem altatásban, hanem érzéstelenítéssel operálták.

“Pár perc telhetett csak el, megint ott voltam egy műtőasztalon, magamhoz tértem, láttam az orvosok riadtak, akkor tudtam meg, hogy komplikáció lépett fel” – mesélte Tibi bácsi, akinek az egész világlátása megváltozott a történet óta.

(forrás: 24.hu)

 Halálközeli élmények - videó


2018. április 20., péntek

Az elmúlás rejtélye – Mikor hagyja el a lélek a testet?



Az emberek mindig is kíváncsiak voltak a halállal kapcsolatos dolgok iránt és a legtöbben aggódnak miatta. Ez a kérdés ma egyre fontosabbá válik, mivel gyakran lehetséges a fizikai élet meghosszabbítása azon a ponton túl, amely korábban lehetetlen volt. 


Így a szívverés megszűnése gyakran nem tekinthető a halál időpontjának, mivel ez visszafordítható a modern technológia segítségével, de előfordul, hogy az agyi aktivitás leállása sem jelenti a véget, amely rendszerint visszafordíthatatlan.

Az a kérdés, hogy mikor hagyja el a testet a lélek fontos, mert vannak bizonyos dolgok a holttesttel kapcsolatban (pl. elhamvasztás), amit egy élő emberrel nem kellene megtenni. Ugyanez vonatkozik egy élő testre, amely már nem személy. Bár az ember továbbra is tiszteletben tartja azt a személyt, akihez kötődik, de már úgy kezeli, mintha nem az a személy volna.

Vannak, akik szerint a lélek még a haldoklás előtt távozik, talán akkor, amikor a beteg elveszíti a tudatát a halálos ágyon. Az eszméletvesztés azonban nem jelenti a lélek elvesztését, máskülönben az ember minden alkalommal elveszítené a lelkét, amikor elalszik, vagy legalábbis minden alkalommal, amikor altatásra kerül, amikor nem álmodhat.

A Biblia hallgatólagosan tájékoztat minket az időről, amikor a lélek elhagyja a testet, amikor azt mondja: “Mert a miképpen holt a test lélek nélkül, aképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.” (Jakab 2:26). Mikor halott a test? Ha a lélek elkülönül tőle. Mikor távozik a lélek? A halál időpontjában. Ezt a keresztény teológiai antropológia alapvető tényként kezeli. A lélek nem csak egy olyan dolog, amely a testben él; ez a test életének alapelve.


A lélekről úgy vélik, hogy a test lényeges formája, ezért amikor a lélek elhagyja a testet, a test meghal és szétesik, miután elvesztette az integrált formát, amely egyben tartotta. Ugyanez igaz a testrészekre is; amikor a lélek elhagyja a test egy részét (talán sérülés következtében), akkor a rész meghal és szétesik. Azt a pontot, amikor a lélek elhagyja a testet, vagyis az orvostudomány szerint, szomatikus halálnak vagy “testi” halálnak nevezik.

Amikor a test, mint entitás meghal – nem csak akkor, amikor néhány sejtje meghal, vagy amikor bizonyos szervei meghalnak (még az agy vagy a szív is, bár ezek halála elkerülhetetlenül a test halálához vezet), akkor a lélek elhagyja. A test egyes sejtjei (például a szőrtüszők és a körmök) továbbra is élhetnek egy ideig, de a test maga, mint egész, mint rendszer halott, és ekkor tudjuk, hogy a lélek távozik.

Egy orosz tudós képes volt lefényképezni, ahogy a lélek a halál pillanatában távozik a testből. Az asztrális felszabadulást, amikor a lélek elhagyja a testet, Konsztantin Korotkov orosz tudós fotózta le egy bioptronikus kamerával. A gázkisüléses vizualizációs módszerrel készített kép, a Kirlian fotográfia fejlett technikája kéken mutatja, ahogy a testet fokozatosan elhagyja a személy életereje.

Korotkov szerint a köldök és a fej veszíti el először az életerejét, és az ágyék és a szív az utolsó olyan területek, ahol a szellem elválik a testtől. Más esetekben Korotkov szerint az erőszakos és váratlan halálesetek során a “lélek” általában zavart állapotot mutat és visszatér a testbe a halál utáni napokban. Ez a fel nem használt energiatöbbletnek tudható be.

A technikát Korotkov fejlesztette ki, aki a Szentpétervári Fizikai Kultúra Kutató Intézet igazgatója, melyet az Egészségügyi Minisztérium mint orvosi technológiát hagyott jóvá és támogat, és a világ több mint 300 orvosa használja a stressz és olyan betegek nyomon követésére, akiket például rákkal kezeltek. Korotkov szerint az energia-képalkotó technikájával mindenfajta biofizikai egyensúlytalanság megfigyelhető és valós időben diagnosztizálható.


A gyógyító Alex Telman szerint a lélek és a szellem között az a különbség, hogy a lélek egy szellem egy emberi testben. A szellem egy entitás a szellemi birodalomból – igazi otthonunkból. Behatolók vagyunk az emberi lénynek nevezett teremtmény elméjében. Ezeket a lényeket azért használjuk, hogy tanuljunk és tökéletesítsük magunkat, mint szellemek. A Földön végzett munkánk a túlélés és a tanulás, a valódi otthonuktól a szellemi birodalomtól való elkülönülés. Azért vagyunk itt, hogy fájdalmainkon keresztül tanuljunk.

A lélek gyakran a tényleges halál előtt elhagyja a testet, amikor a test a legnagyobb fájdalmat tapasztalja. A lélek aztán keresztülhalad egy fekete alagúton, ami valójában egy lelki átjáró egy arany színű fehér fény felé. A fény először egy pontnak tűnik, de egyre bővül, ahogy a lélek közelebb kerül hozzá. A lélek úgy érzi, mintha magába húzná a fényes fehérség. Ebben a szakaszban néhány lélek megtagadja, hogy belépjen a fénybe.

A spirituális és energetikai gyógyító Alex Telman szerint a lelkek több okból nem lépnek át: félelem, harag, zavartság, megoldatlan nagy kérdések; különösen, ha megölték (meggyilkolták őket), nem végeztek el valami fontos dolgot, a hirtelen leválás egy másik formája miatt. Bár a lelkeket ritkán érdekli, mi történik a testükkel, ha fizikailag meghalnak, vágynak arra, hogy szellemileg elérjék és megnyugtassák a szeretteiket, mielőtt belépnek a fénybe.

A lélek egy szelíd húzást érez a fény felé. Érzi a gondolat erejét körülötte. Ez a szeretet, a megértés, a biztonság ereje; ez a tiszta harmónia és a félelem nélküliség tapasztalata. Ez egyben a fizikai testtől való elváláshoz való alkalmazkodás ideje is. A fejlett lelkek nagyon könnyen és gyorsan haladnak át ezen a szakaszon. A fiatalabb lelkek, akiket megzavarhat az elválasztás, több időre lehet szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak nem fizikai lényükhöz.

A halál előtti nagy félelmet, a halál és a születés folyamatát nagy részletességgel tárgyalták a Puránákban; a halállal kezdődik, majd folytatódik a születéssel. A bölcsek megkérdezték Vyasa-t (központi és tiszteletreméltó figura a legtöbb hindu hagyományban, általában a Mahábhárata szerzőjének tartják): “Ki egy haldokló ember társa? Amikor elhagyja a testét, amelyik a háza volt, mintha egy fa vagy sár ház lenne, és bemegy a túlvilágba, ki követi őt?” A bölcs Vyasa azt válaszolta: “Egyedül születik, egyedül hal meg, egyedül halad át a veszélyes küszöbökön.“


Vyasa azt mondja: “Amikor elhagyja a holttestet, egy pillanatig sír, majd elfordul, és elindul. Amikor elhagyja a testet, csak a dharma (törvény, igazság, kötelesség, értékek) követi őt; ha van dharmája, akkor a mennybe kerül, de ha adharmája van (rossz, gonosz, erkölcstelen), akkor a pokolba kerül. A föld, a szél, a tér, a víz, a fény, az elme, az intelligencia és az én (atman) – ezek azok a tanúk, akik folyamatosan figyelik azoknak a lényeknek a dharmáját, akik a Földön lélegeznek; velük együtt a dharmát a jiva követi.“

A szöveg egy másik változata a következőképpen hangzik: “rokonai elfordulnak és távoznak, de a dharma követi őt … A testet tűz égette, de a karma, amit tett, vele tart“. Ha a dharma a karmája, akkor a jive (finom test) a mennybe megy, és ráébred az atmanra. Ha viszont a karmája adharma, akkor a pokolba kerül.

A tapasztalati testnek két formája van: egy jó, amely a jó cselekedeteinek gyümölcseit tapasztalja és a rossz, amely a karma szerint felhalmozott gonosz tettek gyümölcseit tapasztalja. Így a vegyes karmával rendelkező embernek van egy tapasztalati teste a mennyben és egy másik a pokolban; ha a gonosz van túlsúlyban, úgy tűnik, először a pokolba, majd a mennybe kerül, majd a pokolból egy állati méhbe jut; ha a jó van túlsúlyban, először a mennybe, majd a pokolba kerül, majd a mennyből ismét egy jó születésbe.

A születés folyamatát a karma határozza meg. A korai szövegek a születési folyamatot csak leírják, de nem magyarázzák meg. Amikor végig szenvedte a poklokat, a bűnös a saját karmájának érésén keresztül, amelyet még egy másik testben szerzett meg, belép az állati teremtmények, rovarok és madarak, vadon élő állatok, szúnyogok, elefántok, szarvasmarhák és lovak, valamint más gonosz és káros lények közé. Aztán hitvány emberként születik meg.

A puránák azt állítják, hogy a gyermek születését az apa és az anya karmája befolyásolja; hasonlóképpen az embrió fizikai összetételéhez, melyhez mindkét szülő hozzájárul: az anya hajat, körmöt, bőrt, húst ad és az apa csontot, izmot és csontvelőt. Az átadás mechanizmusát nem magyarázzák a puránákban, de ennek hatása minden bizonnyal magától értetődő. A karma ellentétes irányú átadása (a gyermektől a szülőig) gyakran már az életben és a szülő halála után történik meg.

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu )

A lélek elhagyja a testet - Japán kísérlet - videó

Sylvia Browne: Élet ​a másvilágon és Egy látnok kalandjai


„Nem ​kérek senkit közléseim feltétlen elfogadására. Feltételezem, hogy hozzám hasonló kétkedőkkel van dolgom, tehát inkább végigvezetem olvasóimat a hatvanhárom évnyi utazásom főútjain, mellékösvényein, terelőútjain, amelyeken bolyongva eljutottam az igazsághoz. Mindnyájunkra vár egy túlvilági utazás, és jó lenne, ha félelem nélkül, magabiztos örömmel néznénk az út elébe” – írta könyvéről a szerző.


Érdekli Önöket, hol töltjük az örökkévalóságot:

Másvilági utazásra invitálja olvasóit a neves amerikai látnok és médium, Sylvia Browne. Könyvében áttekinti teljes látnoki pályafutását, felhasználva korábbi tapasztalatait, írásait, látomásait, álmait és hipnózisainak eredményeit. A szerző segítségével bepillanthatunk a Másik Oldal életébe, ahol elhunyt hozzátartozóink türelmesen várakoznak az érkezésünkre. Megismerhetjük azt a helyet, ahol nincs magány és unalom, amely az igazi otthonunk. Megtudhatjuk, miként jut el halálunk után lelkünk a másvilágra, hogyan és miért hagyjuk ott időnként a paradicsomi állapotot, hogy újra megtestesülve folytassuk földi pályafutásunkat. 
Sylvia Browne könyve valódi útikalauz a túlvilági élethez.

Sylvia Browne - Antoinette May:
 Egy látnok kalandjai

 Browne könyve izgalmas, humoros és elgondolkodtató. Miközben olvassuk, észre sem vesszük, s életünk spirituális részével foglalkozunk, feldolgozzuk személyes tapasztalatainkat.


A szerző elmeséli élete legtanulságosabb eseményeit, melyek látnok-mivoltához kapcsolódnak. Már 8 éves korától megjelent számára Francine, aki szellemi vezetőként szegődött mellé. A kislány megtanult együtt élni a szellemvilág lényeivel, különös látomásaival. Könyvének célja megismertetni az emberekkel a látnok valódi kilétét, tudatni velünk, hogy az ilyen, különleges képességekkel bíró személy azért elsősorban ember, és nem szenteskedő, elvont lény. Ugyanolyan, mint akármelyikünk, csak érzékenyebb az átlagembernél.

Az élet a halál után - Sylvia Browne - videó

2018. április 19., csütörtök

A megbocsátás a belső szabadsághoz vezető út



Mert a kérdés: Azt akarjuk, hogy igazunk legyen, vagy boldogok szeretnénk lenni? 

A belső szabadsághoz vezető első lépést akkor tesszük meg, ha elfogadjuk, hogy történnek olyan dolgok, amelyeken többé nem tudunk változtatni. Vannak olyan élethelyzetek, amelyek „gyakorlóterepek”, és valójában a „növekedés ajándéka” rejlik bennük. De az első reakciónk a minket megrendítő eseményekre általában ösztönös, és hajlamosak vagyunk arra, hogy gyorsan másokat hibáztassunk anélkül, hogy átgondolnánk saját szerepünket a történtekben. Ismerjük egyáltalán az élettel kapcsolatos megszokásainkat? Spontán reagálunk, vagy vállaljuk a felelősséget, és aztán annak megfelelően kezeljük a helyzetet?


Miért olyan alapvetően fontos a megbocsátás? 

Mert ha nem bocsátunk meg, magunkat mérgezzük meg a saját gondolatainkkal, és betegek leszünk. Függetlenül attól, hogy esetleg csak olyan apróságokról van szó, mint hogy valaki nem adja meg az elsőbbséget, vagy egy kollégánk hazugságokat terjeszt rólunk, vagy megtörik a bizalom. A „tettes” csak odacsap egyszer, és ennyi volt az egész. Mi azonban felerősítjük ezt az ütést, mikor újra és újra lejátsszuk lelki szemeink előtt az esetet, és felkorbácsoljuk a negatív érzelmeinket. Feltépjük a sebeinket, áldozatnak érezzük magunkat, és többé nem találjuk magunkban a békét.

Ebből a negatív energiakörből csak megbocsátás által tudunk kiszabadulni, 

magunk mögött hagyva az események terhét, negatív érzéseink súlyát, hogy teljes bizalommal újra előre tekintsünk. Természetesen senki sem állítja, hogy könnyű megbocsátani. Még kevésbé az, ha azok, akik megbántottak minket, nem sajnálják, amit tettek, és nem hajlandóak bocsánatot kérni. Ilyenkor minden az ellen hadakozik bennünk, hogy a fájdalom okozója ilyen egyszerűen megússza. Olyan, mintha a megbocsátással letagadnánk azt, hogy igazságtalanság történt velünk, és nem akarunk a „buták” lenni, akik mindig csak engednek. Ám közben elfelejtjük, hogy ha haragot tartunk, és ez uralja az életünket, akkor az egónk győz, és hamarosan az fog teljesen uralni minket. Az az egó, ami békétlenséggel, irigységgel, félelemmel, kétséggel és rosszindulattal kötődik össze.

A megbocsátás még ősrégi sebeket is képes begyógyítani, 

éppen úgy, mint a pszichoterápia, és ezért éppen olyan hosszú ideig is tarthat. Mert az egyéni érzéseket nem elfojtani, hanem feldolgozni kell, amihez térre és időre van szükség. Hiszen a megbocsátással nem befedjük vagy visszaszorítjuk a negatív érzéseket, hogy azok ne törjenek a felszínre, hanem feldolgozzuk azokat. Ezért nagyon egyedi, hogy kinek meddig tart, míg igyekezete által újra megnyílik az ajtó mind a saját belső béke, mind az emberek közötti béke felé.

A megbocsátás minden nagy vallásnak az egyik legfontosabb alaptana, 

ami nélkül nemcsak az emberi együttélés, de az egyéni gyógyulás sem lenne lehetséges. Micsoda vigaszt jelent az, hogy egy isteni terv, a sors, mint egy vezető kéz egyengeti utainkat, és lehetőséget nyújt a változásra és a növekedésre. A sebekhez és negatív gondolatokhoz való ragaszkodás mindig súlyos testi és lelki következményekkel jár. A megbocsátás „a szív cselekedete”, ami elsősorban az Istennel való kapcsolatról szól a szívünkben és a lelkünkben, a kapcsolatról, ami a másik emberen keresztül köt össze minket az univerzummal és a kozmikus energiákkal.

De talán mindenekelőtt saját magunknak kellene megbocsátanunk. 

Megbocsátani, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy időnként negatív gondolataink vannak, és hogy még mindig nem tudunk saját magunk lenni. Mert csak akkor leszünk képesek másoknak megbocsátani, ha magunknak már megbocsátottunk, ha elfogadtuk az emberi gyengeségeinket, ha magunkkal szemben is képesek vagyunk elnézőbbek és megértőbbek lenni. Csak így tudjuk embertársainkat is minden másságukkal együtt, előítéletek nélkül elfogadni, és szeretettel, félelem nélkül eléjük állni.

Mert ha még nem ismertük fel saját bűntudatunkat, a vádló érzéseinket másokra vetítjük ki. 

Ha még nem ismertük fel saját erősségeinket és gyengeségeinket, akkor mindazt, amit elítélünk, a velünk szemben állóban tapasztaljuk meg. Ezért minden találkozásban egy lehetséges „ellenséget” látunk, ami állandó félelemmel tölt el minket. Az előző életeinkből hozott tudat alatti rossz lelkiismeretünk állandó félelmet okoz. Bizalmatlanná válunk, és mindenhonnan támadásra számítunk. Ez a tudatalatti félelem felelős a sokféle szenvedély, a depresszió és a pszichoszomatikus betegségek kialakulásáért is.

Ha nem tudjuk a sérüléseinket megbocsátani, a saját egónk veszi át a főszerepet. 

És ha az egónk kerekedik felül, akkor elfelejtjük az életet éppúgy, mint a szeretetet.

A megbocsátás annak az eldöntése, hogy miként reagálunk egy sérülésre. 

Hisz csak rajtunk múlik, hogy a fájdalmat vagy a szabadságot választjuk. Hogy áldozatnak tekintjük magunkat, vagy felismerjük a lehetőséget, hogy a múltat újraértelmezzük, és magunk mögött hagyjuk.

A megbocsátás a kihívás a szellemi fejlődéshez. Hiszen mindennek mélyebb értelme van. 

És ha az az érzésünk, hogy valami még nincs rendben az életünkben, akkor őszintén kérdezzük meg magunktól, van-e valami vagy valaki, amit vagy akinek még meg kellene bocsátanunk.

(forrás:Eva Gostoni spirituális tanító és írónő)

Bagdy Emőke (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) a megbocsátásról - videó

2018. április 18., szerda

Egy különleges hipnotikus élmény!



Egy amerikai pszichiáter meséli:
Jay Wouk, az Egyesült Államok egyik leghíresebb ügyvédje
kopogtatott be hozzám.

Elpanaszolta, hogy elviselhetetlen fejfájás gyötri, és mivel többektől hallott már eredményes hipnotikus gyógymódomról, hozzám jött bajával.


A hatodik kezelés alkalmával kezdtek megszűnni a fájdalmai, ugyanakkor furcsa kísérőjelenségekre lettem figyelmes. Ahogy egyre inkább visszavezettem az időben egyre gyakrabban beszélt önmagáról, mint Horst Wesen nevű német vándorszínészről, aki 1582 október 6-án halt meg, negyven éves korában és Köln közelében, Tharden falu temetőjében van eltemetve.

Hipnózisa alatt kitünően beszélt németül, és szakértők szerint olyan nyelvjárással amelyet abban az időben beszéltek. Elutaztunk Köln-be, megpróbáltuk megkeresni Tharden községet. A kis falunak ma Tard a neve és temetőjében nem találtunk Horst Wesen feliratú sírkövet.
Wouk hipnotikus álmában levezetett a falu futballpályájára, és közölte, ezen a helyen volt Tharden temetője a XVI.században. Sok pénzt ajánlott fel a községi elöljáróságnak, amely végül is engedélyezte az ásatást. Elsőnek egy kis templom romjai kerültek elő, majd a templom körül a temető is. Megtaláltuk Horst Wesen sírját, de sírkövön 1582 október 15-e volt feltüntetve Wouk határozottan állította, hogy október 6-án akasztották fel.

Ismét hipnotizáltam. Álmában különös történetet mondott el színészsorsáról. 1582 október 4-én Köln-ben meggyilkolták és kirabolták a város leggazdagabb pénzváltóját, Trummen bankárt. Mindenki tudta, hogy a tettes a rendőrség parancsnoka Dimnitz kapitány volt, de senki sem mert szólni, az emberek rettegtek a nagyhatalmú rendőrfőnöktől. Dimnitz elfogatta Wesent, mivel úgy gondolta, hogy a bolondos vándorszínészt úgysem védi senki, őt vádolta a gyilkossággal.

Wesen szenvedélyesen védekezett és közölte, hogy a gyilkosság időpontjában Köln-től 300 km-re a szeretőjénél tartózkodott. A bíróság amely Dimnitz befolyása alatt állt, 1582 október 5-én olyan döntést hozott, amely szerint, ha Wesen két napon belül bebizonyítja, hogy a rablógyilkosság idején a szeretőjénél tartózkodott akkor felmentik, de ha nem akkor felakasztják.

A színész barátai elindultak lóháton, hogy megkíséreljék a lehetetlent és elhozzák a koronatanút. Nem sokkal éjfél után katonák jöttek a színészért és kivezették a börtönudvarra ahol az akasztófa állt. Az ügyész közölte, hogy miután tíz nap elteltével sem tudta ártatlanságát bizonyítani az ítéletet végrehajtják. Még mielőtt megszólalhatott volna megragadták, és felakasztották. Holttestét kiadták a barátainak, akik kétnapos gyötrelmes utazás során elhozták magukkal a koronatanút Wesen szeretőjét.

1582 október 5-én éjfélkor hajtották végre ugyanis XIII. Gergely pápa naptármódosító reformját, amelynek következtében 1582 október 5-én éjfélkor egy pillanat alatt 1582 október 16-a lett.

Barátai először egy névtelen sírba temették, és csak Dimnitz halála után helyezték az általunk felfedezett sírba. Így Wouk helyesen emlékezett 1582 október 6-ára mint erőszakos halálának pontos dátumára.

(forrás:blog.xfree.hu-trueway.hu)


Mi a reinkarnációs terápia lényege és miért hatékony a reinkarnációs hipnózis - Loós Balázs
videó


2018. április 17., kedd

Feketéné Lendvai Katalin: Megszólal a belső Hang



A parapszichológiai akadémia elvégzése után a természetfeletti világba folyamatos beavatást kaptam.
Most már nem csak hallottam, hanem láttam is Felső Világ Szellemi Lényeit.

Feketéné Lendvai Katalin

A fodrászattal párhuzamosan elkezdetem gyógyítással foglalkozni.
Az egyik kezelés alkalmával megszólalt bennem egy hang, (amit nevezzünk Belső Hangnak), ahogy a páciens egészségi állapotára hangolódtam.

Ez a Hang, különböző gyógynövényeket ajánlott a problémás területekre. Először igencsak meglepődtem, és bevallom őszintén nem mertem ajánlani az illetőnek, - mert nem voltam meggyőződve a Hang tisztaságát illetően.

A kíváncsiságom viszont nagyobb volt annál, hogy annyiban hagyjam a történteket.
Másnap elmentem egy gyógynövény szaküzletbe és rákérdeztem a Hang által megadott listára, és arra, hogy milyen megbetegedésre ajánlják ezeket a gyógynövényeket. Minden megegyezett az általam kapottakkal, bár olyan gyógynövények is szerepeltek a listámon, amelyek bár nagyon hatásosak, de a mostani időben nehézségekbe ütközött a beszerzése, mert réginek számítanak.

A következő kezelésnél, már pár mondatban tanácsot is kaptam az illető életmódjával, jelenlegi problémájával kapcsolatban. Ebben az időszakban már az életutaztatásokon, érzelmi utazásokon kívül, tanácsokat és útmutatásokat is kaptak rajtam keresztül a kezelt személyek.
Hála Istennek, ezek a dolgok egyre sűrűbbé váltak, és a visszajelzések minden esetben pozitív jellegűek voltak.

Pár hónap telt el, amikor az egyik reggel meditációban újra megszólalt a jól ismert Hang, és kérte hogy írjam le az üzenetet amit át akar adni.
Kisebb, nagyobb sikerrel ez meg is történt. Valójában nem a szöveg tisztán hallása okozott gondot, hanem az írása. Vagy az azt követő elolvasása?
Az olvasása pedig azért okozott nehézséget, mert ebben az időben még csak úgy tudtam összpontosítani és figyelni az adott üzenetre, a rezgésekre, hogy csukva tartottam a szemem, és úgy írtam. Így az első időben egymásra írtam a sorokat.

Belső Hang formájában jelentkezett az üzenet ami leírásra került, de nem az én gondolataimat tükrözte vissza. Különböző folyamatokon kellett végig mennem, mire nyitott szemmel és összefüggően tudtam leírni a diktált szöveget. Először csak mondatokat, később már oldalakat írtam.
A hit próbáját itt újra átéltem, hiszen meg kellett győződnöm üzeneteim tisztaságáról, ami elsősorban nekem volt nagyon fontos, hiszen óriási felelősséggel tartozunk magunk és embertársaink felé, hogy mit és milyen tisztasággal közvetítünk. Felelőtlenül nem jelenthetünk ki dolgokat és nem vezethetünk félre embereket.

A megyeszékhelyen elég nagy volt az érdeklődés az ezotériát illetően, így többféle előadás és tanfolyam került megszervezésre, amelyben én is segédkeztem.
Meghívtam előadóként az akadémiai tanárnőmet, és egy- két nevezetesebb előadót, akik későbbiekben tanfolyamot is tartottak. Kikértem a véleményüket az üzeneteim tisztaságát illetően. A válasz számomra megnyugtató volt, így nyugodt szívvel tovább folytattam az üzenetek írását, és a kezeléseket. Mindez 2002- ben történt.

A Lélek nyugtalansága

2000 őszén újra szembesültem a halál fogalmával, az anyai nagyanyámat ebben az időben vesztettem el.
A temetésén éreztem a jelenlétét. Ez egy fizikai szemmel nem látható jelenlét volt.

Egy határozott érzés, amit talán a legjobban megfogalmazva, érzéken túli érzékeléssel észlelünk.
Ebben az időben már egyre jobban érzékeltem az ilyen jellegű energiákat, ami számomra meglepően jó érzés, de egyben félelmetes is volt.

A temetés után pár nap múlva, hajnali öt órakor a lakás bejárati ajtaján becsöngettek, de mire kinyitottuk, az ajtó előtt már nem állt senki. Mivel társasházban laktunk, ha az illető lefutott volna a lépcsőn, hallottuk volna a léptei zaját. Ahogy mondani szokták, a hideg végig futott a hátamon.
Ezenkívül még háromszor ismétlődött meg ugyanez az esett. Ebből kétszer ugyanabban az időpontban, egyszer pedig este fél nyolckor. De az ajtóban ismételten nem állt senki.
Mivel elemes csengő volt a bejárati ajtóra felszerelve, az illetőnek közvetlen az ajtó elé kellett állnia, hogy megnyomja, és így csengetett kettőt, ebben az esetben mindig csak egy csengetést lehetett hallani.

Szerintem minden „véletlennek” van oka, és arra a következtetésre jutottam, hogy ez sem lehet az.
Végig gondoltam a történteket, az elejétől a végéig, és próbáltam megfejteni mi történik. Arra a következtetésre jutottam, hogy nagyanyám akar üzenni valamit nekem, hiszen a temetés után pár nappal kezdődött el ez a csengetés.

De vajon mit akar üzenni?

Édesanyámnak elmeséltem szóról szóra a történteket, de nevetségesnek tartotta. Ő nem nagyon hit a természetfeletti dolgokban, sőt láthatóan félt az ezen irányú megnyilvánulásoktól. Számomra egyáltalán nem volt nevetséges, sőt éppen ellenkezőleg.

Nemsokára megtudtam, hogy a nagyi nem akart hamvasztást, sőt szerintem azt végképp nem akarta, hogy hamvai a férje lefedett sírjának a tetejére, egy lezárt urnába kerüljenek. Hiába próbáltam a megoldást megtalálni, egyelőre a családon belül zárt kapukat döngettem.

A történet egy hét múlva kezdett kicsúcsosodni igazán, amikor Budapestről hazaérkezve, a konyhaszekrényben lévő salátástálak apró darabokra voltak törve.

Pár nap múlva ünnepeltük a férjem születésnapját.
A torta elfogyasztása után, barátaink nem kis megdöbbenésére, a nappali szekrényen lévő üveg polcon, az összes dísztárgyat egy pillanat alatt, mintha egy láthatatlan kéz söpörte volna végig. Egy váza kivételével (amit különben sem szerettem), nem törött össze semmi.
Mindenki megdöbbent. Éreztem, hogy minél előbb meg kell találnom a kézzelfogható megoldást.

Mivel csak a megérzésemre tudtam hagyatkozni, és ezzel szemben semmi kézzel foghatót nem tudtam felmutatni, nem volt könnyű megértetnem a családommal az elmúlt napok történéseit és a jelentését. De aztán nagy nehezen megtudtam értetni Édesanyámmal, hogy mi miért történik, és addig nem fog megnyugodni a nagyi, amíg nem kerül a férje hamvai mellé.

Hetek múlva a nagyi végre a méltó helyére került, és ezzel a zaklatás sorozat is befejeződött. Visszaállt minden a régi kerékvágásba. Ezek szerint elérte célját, és megnyugodott a lelke.

(forrás: Feketéné Lendvai Katalin ÁhimRé - magyarnok.eoldal.hu)


A médiumok száma - Miért van manapság ennyi médium? Miért kutakodunk a szellemvilágban? A kérdésre szellemi tanítások alapján Ágnes médium válaszol - videó

2018. április 16., hétfő

A Hildegard-rejtély



 Kilencszáz éve fedi fátyol egy Benedek-rendi apáca arcát. Bár Hildegard von Bingennek napjainkban is tucatnyi web-lapja van az Interneten, asztrológusok elemzik életútját, dietetikusok ajánlják receptjeit, orvosok vitatkoznak antropológiáján, botanikusok elemzik füveskönyvét, CD-k ezreit adják ki misztikus énekeivel, folyamatosan nyomják újra több kötetes életművét, még mindig nem tudjuk, ki is volt valójában. Látnok vagy próféta? Tudós polihisztor vagy egyszerű eszköz Isten kezében? Öntudatos nő vagy alázatos szolgáló? Miért hallgatott negyven évig? Ki volt a háttérben a hűséges íródeák? Az idő múlásával egyre távolabb kerülünk a megoldástól. A rupertsbergi apátnő – úgy tűnik – örökre megőrzi titkát.


I. “Nem ti választatok engem…”

Amikor jóval hetvenen túl visszaemlékezéseit írja, úgy látja, Isten már anyja méhében lelkébe pecsételte látnoki képességét, mely születésétől folyamatosan erősödött. Az első fényt, melybe egész lelke beleremeg három éves korában látja, de erről gyermeksége miatt még nem tud beszélni. Később egyre gyakoribb látomásai hatására szülei úgy döntenek, hogy tizedik gyermeküket Istennek ajánlják. A rhein-hesseni tartomány kisnemesei korukra nem jellemző felvilágosultsággal megvárják lányuk felnőtté érését, hogy az tudatos elhatározással dönthessen sorsáról. Hildegardban fel sem merül más, mint az Istenben elrejtőzőtt élet. Szüzességi fátylát Bambergi Szent Ottó püspöktől kapja tizenhét évesen, 1115-ben. Ekkor kezdődnek számára a hallgatás és tanulás évtizedei. Bár magát szerzetesi alázattal mindig indocta-, azaz tudatlanként említi, valójában páratlan képességű ember, akiben hatalmas tudásvágy ég. Nőként nem részesülhet abban a képzésben, melyet korának nagy hírű egyetemei nyújtanak, a Szentírást és a liturgiát mégis latinul olvassa, s ismeri az egyházatyák és más középkori szerzők műveit, melyek rendelkezésére állnak a bencés kolostor gazdag könyvtárában. Ebben az időben Jutta mesternő /Stephan von Spanheim gróf lánya/ vezetése alatt a disibodenbergi kolostort nagy építészeti és monasztikus felvirágzás jellemzi. Az apátnő halálakor, 1136-ban a konvent egybehangzóan Hildegard nővért választja a közösség vezetőjének. Az új mesternő ekkorra látomásai mellett már egyre gyarapodó testi fájdalmakkal küzd. Negyvenedik életévéhez közeledve lassan eléri az emberi élet középkorra jellemző határát, számára azonban ez csak egy új élet kezdete.

Lux perpetua

Mégis milyen fény az, mely gyermekkorától követi és nem hagyja, hogy eltemetkezzen a kolostori élet csendjében? “Amit látok, nem a térhez kötött fény – írja –, sokkal fényesebb, mint a világító napot rejtő felhő, melyben sem magasságot, sem szélességet, sem hosszúságot nem tudok megkülönböztetni… Ahogy Istennek tetszik, úgy emeli lelkemet majdnem az égbolt és a változó légrétegek magasába, majd azonnal tovább különböző népek közé, legyenek a Távol-Keleten vagy ismeretlen vidékeken… De ezeket a dolgokat nem külső szemeimmel látom, vagy amit hallok, nem külső füleimmel hallom, és nem a szív érzésével értem meg, vagy esetleg az öt érzékszerv együttes munkájával, hanem csak és kizárólag a lelkemben… Külső szemeim mégis nyitottak, sohasem csukódnak le, ébren látom mindezt éjjel és nappal.” A fényben ugyanakkor nem csak képeket lát, hanem szavakat, tetteket és erőket, de oly módon, hogy az érzékek határvonalai elmosódnak, “a fény hangzik”, “a ragyogás megérinti”. Amit lát, azonnal tudatosul benne, és mindent egy szempillantás alatt fog fel, mintha megértéséből hiányozna az idő.

 Hildegard von Bingen lángoló feje egy látomásban
Fotó: Wikipedia

II. Látnokból próféta

A látomásokkal áldott szerzetesnő életébe negyvenhárom évesen, 1141-ben Isten hatalmas tűzzel és minden addigit felülmúló, tündöklő fénycsóvával tör be. Ahogy Jónás, ő sem menekülhet hivatása elől. Hiába próbál a szerzetesi élet rejtettségében, az ismeretlenség homályában maradni: “Írd, amit látsz és hallasz!”- járja át egy titokzatos hang. Talán a menekülés zaklatottsága miatt, talán ezzel is jelezve, hogy számára egy élet véget ért, súlyos betegség támadja meg. Felépülve már engedelmes szolgáló, alázatosan diktálni kezdi művét. Ettől kezdve közel három évtizeden át mellette marad hűséges íródeákja, Volmar szerzetes, akiről szinte semmit nem tudunk. Nehéz, veretes latinsága arra utal, hogy kijárta azokat a középkori iskolákat, ahová egy nő nem juthatott el. Talán tanítója, tanácsadója is volt az apátnőnek, maga azonban a Fény árnyékában maradt. Haláláig alázattal és szerzetesi titoktartással szolgálta őt.

“Amit nem látok, azt nem tudom – írja Hildegard – mert tanulatlan vagyok, és csak egyszerű olvasmányokon nevelkedtem. Amit írok azt látomásban látom és hallom, és nincs szükségem más szavakra. E szavak nem is olyanok, melyek az emberi szájból hangzanak, hanem mint a vibrálva hajladozó lángocskák, vagy mint a tiszta légben vitorlázó felhők.” Feladata lehetetlennek tűnik fel előtte. Közölnie kell a kinyilatkoztatást, melyben a mulandó és sebezhető földi lét szembesül a sebezhetetlen örökkévalóval. Mindeközben testi, lelki megpróbáltatások gyötrik, melyek által testének edénye, mint a cserép az égető kemencében egészen kiég: “Istennek legyen hála érte”teszi hozzá.

Hildegard von Bingen látomása, Isteni művek könyve (Liber Divinorum Operum)
Fotó: Wikipedia

Mégis számtalanszor kérdezi: “Miért pont engem, gyönge nőt?”, pedig tudja a választ: “Esendő anyag, tapasztalatlan nő, tanulatlan bármiféle földi tudományban. Nem értesz tudós férfiként az írások olvasásához, egyedül az én fényem érintett… Mondd el, amit beszélek általad, megszégyenítésére azoknak, …akik nem hajlandók lemondani az őket leigázó gonosz vágyaikról… Te, szellemedben kicsiny, de titokzatos leheletem által bensődben tanult, ha Éva bűne miatt a férfi alárendeltje is vagy, beszélj és hirdesd művemet!”

“Hüte dich vor Inquisition!” /Óvakodj az Inkvizíciótól!/

Mit szól az egyház a látnoknőből lett prófétához, akihez Barbarossa Frigyes császár mellett királyok és hercegek, püspökök, bíborosok és apátok, lovagok, kereskedők és tudósok, mesteremberek, művészek, tanult és tanulatlan emberek, egészségesek és betegek, ördöngös megszállottak és szentéletű zarándokok látogatnak el, most már a Rajna menti Rupertsbergbe, ahol 1148-ban új kolostort alapít? A Benedek-rendi apáca ekkorra korának híres természettudósa, orvosa, botanikusa, zeneszerzője és költője. A szemtanúk szerint igazi titka azonban a belőle áradó Élő Fény és gyógyító erő. Vajon valakikben gyanút ébresztenek természetfeletti képességei vagy féltékenységből fogják perbe? Látványos, alapos eljárásban tisztázzák a vádak alól, melynek során III. Jenő pápa 1147 novemberétől 1148 februárjáig egyházi elöljárók és teológusok előtt személyesen olvas fel részleteket műveiből, majd még disibodenbergi főpapokkal és teológusokkal is felülvizsgáltatja látnoki képességeit. Minden szakember és szemtanú egybehangzóan igazolja őt, így a pápa levélben erősíti meg tanításának egyházi hitelességét, sőt kéri írásai folytatására és közlésére. Zsenijét nem tudta kikezdeni az inkvizíció.

 Hildegard von Bingen látomása, Isteni művek könyve (Liber Divinorum Operum)
Fotó: Wikipedia

III. Tanulatlanul tudva, bölcsességből tanulatlan

Hildegard apátnő a keresztény misztikusok sorában is egészen rendkívüli ajándékot kapott. A számára kijelölt úton természettudóssá lett, hogy a teremtés művének (ásványok, rovarok, növények és legfőként az ember) pontos leírásával hirdesse Isten dicsőségét, a teremtői koncepcióban elhelyezkedő célját, értelmét. Itt áll meg döbbenten a második ezredvég embere is. Lehetetlen elhinnie, hogy megfelelő képzettség nélkül ne az isteni világosság értelmezte volna Hildegard számára e titkokat.

Fő műve a három könyvből álló hatalmas antropológiai, teológiai, filozófiai, költői, zenei alkotás a /LIBER/ SCIVIAS: TUDD AZ UTAKAT. Bingen ebben a kinyilatkoztatás kozmikus térbe állított értelmezését adja a kereszténység legmélyebb és legszentebb titkairól.

A bűn átkozottságában címet viselő rész az angyalok bukásáról és az ember teremtéséről, majd a bűnbeesés által előidézett kozmikus katasztrófáról szól. A megváltás tüzes műve a megváltás titkát és a Szentháromság misztériumát elemzi, A tökéletessé érlelődő idők pedig a szentségek titkait jeleníti meg egy hatalmas épület víziójában. A SCIVIAS utolsó részei a “kegyelem fenségdalainak” nevezett himnikus költemények, valamint az Ordo virtutum /Az erények játéka/ című misztériumdráma, melyhez Hildegard maga komponál zenét.

Művei között nagy jelentőségűek még a Természettudományi és gyógyászati írások valamint A betegségek okai és gyógyításuk című könyvek. Különös értéküket az adja, hogy saját tapasztalatainak és megfigyeléseinek összegzése mellett számtalan népi tradíciót jegyez fel bennük.

Páratlan kultúrtörténeti értékük mellett orvostörténeti kuriózumok. A Természettudományi írások több mint felét a botanikának szenteli, de található benne állat-, kőzet- és ásványrendszertani elemzés is. Feljegyzései korunk természettudományos felfedezései között is helytállóak. Ezért tartják őt az első német orvos- és természettudósnak, s állnak csodálattal műve előtt. Honnét szerezte tudományát?


A LIBER SCIVIAS-t Hildegard kolostorának másolóműhelyében bőrkötéses, díszes pergamenkódexbe írják, ahol minden vízió kezdőbetűjét arany hátterű iniciálé képezi, s az egyes víziókat több színes, arannyal és ezüsttel átszőtt illusztráció díszíti. A rupertsbergi kódex néven világhírűvé lett könyvet egészen a II.Világháborúig sikerült őrizni. A drezdai bombázások idején nyoma veszett. Szerencsére pár évtizeddel korábban a Hildegard által alapított ebingeni kolostor apácái pontos másolatot készítettek róla, így ma is megcsodálhatjuk.

IV. Az extázis énekei

Hinnék-e akik a komponálást ma is afféle férfi munkának tartják, hogy Hildegard személyében közel kilencszáz éves női zeneszerzője van Európának?

A SCIVIAS egyik iniciáléja hatalmas fatörzs gyűrűibe zártan ábrázolja. Egyedülálló hangulatú énekekben kísérli meg zenébe önteni a növényi létezés hangjait. “Ismerem ezt a világot, otthon vagyok benne” írja egy helyen.

A SCIVIAS Ordo virtutum-a mellett számtalan kisebb vokális szólót vagy hárfával, psalterionnal, organettóval, organistrummal, pánfurulyával kísért kamaradarabot ír.

Zeneelméleti írásaiban a zene kozmikus jelentőségéről szól, melynek célja, hogy a teremtmények egy szólamban, Istent dicsőítő énekben egyesüljenek. Meggyőződése, hogy az ember a bűnbeesés előtt ismerte azt az égi harmóniát, mely Isten szentségéhez emelte. A hárfát és a psalteriumot a mennyei boldogság eszközeinek tartja. A léleknek olyan csendessé és türelmessé kell válnia Isten kezében, mint a hárfának a zenész ujjai között írja. A hangszerek királyának mégis a fuvolát tartja, mely a lélek Istennel egyesülő esküvőjén a kíséretet adja.

Zenéjének korabeli lejegyzése nem teszi lehetővé az autentikus interpretációt. Ezért van az, hogy ahány együttes, annyiféle értelmezés. De ez sem árt a csodálatos, sokszínű Hildegárd-képnek, sőt még vonzóbbá teszi azt. Bármely megközelítés “csak harsonaként hirdeti Isten titkait, mely bár a hangot adja, de önmagától semmit nem tehet. Más valaki fújja, hogy szóljon.”

(forrás:Dr. Kecskés Aranka - kagylokurt.hu)

Hildegard von Bingen - Ave generosa - videó

2018. április 15., vasárnap

Beszélgetések Neale Donald Walsch-al



Neale Donald Walsch spirituális közvetítő, akinek szavai mély hatást gyakorolnak az egész világra. Mivel már fiatalon érdekelte a vallás, és úgy érezte, szoros szálak fűzik a spiritualitáshoz, Neale élete nagy részét szakmai fejlődéssel és a spirituális értelem kutatásával töltötte, még híres beszélgetéseinek elindulása előtt.

Neale Donald Walsch

A Beszélgetések Istennel című könyvsorozatot 37 nyelvre fordították le, milliók életét befolyásolva ezzel, és hihetetlen változásokat hozva az olvasók mindennapi életében.

Hogyan kezdődtek a beszélgetéseid Istennel?

Volt egy nehéz időszak az életemben, amikor azt éreztem, minden darabokra hullik. Az egészségem gyorsan romlott, a karrierem kisiklott, a kapcsolatom válságban volt. Nem értettem, hogy minden „rossz”, ami csak történhet, miért történik egyszerre.

Mély álmomból hajnali 4:20-kor ébredtem egy februári napon sok évvel ezelőtt, tele dühös kérdésekkel. Mit csináljak, hogy működjön az életem? Mit tettem, amiért folyamatosan ilyen zaklatott az életem? Mik a szabályok? Valaki mondja el a szabályokat!

Felkeltem az ágyból, berobogtam a nappaliba, találtam egy sárga jegyzetfüzetet az előttem lévő dohányzóasztalon, és teleírtam a haraggal teli kérdéseimmel. Majd elaludtam a kanapén. Hirtelen egy hangra ébredtem, amely olyan volt, mintha mögülem jönne.


Felültem, hogy jobban halljam, és úgy tűnt, mintha a hang a jobb vállam mögül szólna. Megkérdezte, hogy tényleg tudni akarom-e minden kérdésemre a választ. Így kezdődtek a mai napig is tartó beszélgetéseim Istennel.

Percekkel az első találkozás után a hang a fejembe költözött, ahonnan azóta is szól, mint egy „hangtalan hang” – vagy ahogyan gyakran leírom, olyan, mint valaki saját gondolatainak a hangja.

Az egyik interjúdban azt mondtad, hogy a kreativitás Istennel való párbeszéd, elmagyaráznád ezt kérlek bővebben?

Úgy gondolom, hogy mindenféle emberi kreativitás olyan inspirációból fakad, amelyet én Istenségnek hívok. Úgy érzem, Isten mindig vágyik arra, hogy megmutassa magát, és az univerzumon keresztül a világ teremtésével is ezt tette.

A legkreatívabb pillanatokban érzem úgy, hogy leginkább kapcsolódunk az élet esszenciájának esszenciájához. Az esszencia tudja a választ minden kérdésre, és az élet legkreatívabb kifejeződései bármely pillanatban megadathatnak. Mindössze annyi a dolgunk, hogy figyeljünk. Néhány író ezt múzsának hívta, de én úgy hívom Isten. Ugyanarról beszélünk.

Van valami technikád belülről fakadó alkotókedved előcsalogatására?

Azonkívül, hogy egyszerűen csak lecsendesedem, nincs. De talán mégis van egy. Hagyom, hogy áramoljak, és örömmel magamhoz ölelem az első gondolatot, amelyik eszembe jut, amikor kreatív szeretnék lenni. Nem korlátozom magam, nem cenzúrázok, nem bizonytalanítom el magam. Nem aggódom, hogy az ötlet, ami eszembe jut, jó-e, másoknak tetszeni fog-e, vagy egyetértenek vele. Egyszerűen csak fejest ugrok, és úgy érzem, ez ajándék; soha nem gondolkodom, mi lesz a vége. Ha ez valamiféle technika, akkor íme.

Az egyik videódban azt mondtad, hogy az élet mind közül a legnagyobb művészet. Mondanál erről többet?

Ahogyan azt már megértettem, az élet célja, hogy a most csodálatos pillanatában megújítsd önmagad a valaha elképzelt önmagad legnagyszerűbb formájában. Ha ez nem művészet, akkor nem tudom, mi az.

Bestsellerszerző vagy. Mi volt az ehhez vezető úton a legfontosabb lépés?

Nem akartam az lenni. Senki sem lesz bestsellerszerző vagy művész, ha azzá akar válni. Akkor lesz az, ha a művészetre koncentrál, és nem a végeredményre, amit az adhat. Valójában a legnagyszerűbb művészek nem figyelnek a végeredményre és nem is érdekli őket. Nem egy bestseller megírása volt a célom. A célom az volt, hogy személyes tapasztalataimat a lehető legjobb formában osszam meg. A többi már nem az én dolgom volt.


Sok szerző azt mondja, hogy első könyvük megírása sokáig tartott. Veled is ez volt a helyzet a Beszélgetések Istennel első részénél?

Ami végül a Beszélgetések első részeként jelent meg, nem könyvnek íródott. Úgy értem, nem tudtam, hogy ezt egy nap ki fogják adni. Számomra ez egy személyes napló kézzel írt jegyzete volt. Valójában a harmadik részt tartott a legtovább megírni. Ha jól emlékszem, majdnem 2 és fél évbe telt. Most már tudom, hogy miért.

Miután az első könyv megjelent, és elkapkodták, majd a kézzel írt jegyzetekből megjelent a második könyv, amiből szintén több százezret adtak el, tudtam, hogy a közönség alig várja a harmadikat. Számomra ez volt az első könyv, amit szándékosan írtam, és időbe telt meglelnem a saját utamat. Az első és második könyv alkotói egyszerűségéhez nem volt könnyű visszatérni. Azóta már tudom, hogyan lépjek túl a harmadik könyvnél a „flow” útjában álló akadályokon, de ezt a könyvet volt a legnehezebb megírni.

Eddig 27 könyvet írtál, most min dolgozol?

Két dolgon. Először is, a Beszélgetések majd 3000 oldalas sorozatát le szeretném rövidíteni kb. 300 oldalra, vagyis egyfajta összefoglalásként egy könyvbe szedem olyan emberek számára, akiknek nincs idejük vagy pénzük 9 könyvet megvenni és elolvasni. A könyv címe Az üzenet, és nagyon izgatott vagyok miatta, mivel a Beszélgetések 25 legfontosabb üzenetét tartalmazza, amelyek egy folyamatos globális párbeszéd formáját öltik istenségről és emberségről.

A második pedig egy beszélgetés – egy világméretű párbeszéd, ha úgy tetszik – beindítása arról, hogy az emberiség hogyan értelmezi Istent, az életet, a Földön megélt tapasztalatok célját, és a folyamatot, amelyen végigmegyünk, és amelynek során szándékosan meghatározott eredményeket érhetünk el. 

Ha nem író lennél, milyen más pályát választottál volna szívesen?

Nem hiszem, hogy most valamilyen pályán vagyok, tehát a kérdésedet nem tudom a tapasztalataim sorába illeszteni. Istennel folytatott beszélgetéseim előtt egy országos rádiós műsor házigazdája voltam, újságszerkesztő, profi színész/rendező, félprofi színházi színész, profi fotós és zenész. Hosszú távon ezek közül bármelyikkel elégedett lettem volna.

Ki inspirál legjobban az életedben, és miért?

A feleségem, Em Claire, amerikai költőnő, mivel ő mutatta meg nekem, hogy milyen hihetetlenül érzékenynek, végtelenül gondoskodónak és teljesen nyitottnak lenni, mindegy, hogy épp milyen emberi tapasztalattal kell szembenézni.

Megmutatta, hogy hogyan lehet szokatlanul kedvesnek, állandóan jónak lenni a legnehezebb körülmények közepette is – a velem való házassága biztosan egy ilyen helyzet. Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy nincs még egy olyan ember, akit nála nagyobb példaképnek tartok. Ha életem végén csak néhányan mondják rólam, hogy „nos, azért végül is egész rendes fickó volt”, akkor az biztosan miatta lesz.


Milyen tanácsot adnál egy fiatalnak, aki a nyomdokaidba lépne, és író szeretne lenni?

Úgy beszélsz rólam, mint íróról, mintha olyan ember lennék, akinek az élete könyvek írása. Csak azért vagyok író, mert így hívják a könyvek szerzőit. Én nem ülök le, hogy könyvet írjak úgy, ahogyan szerintem te erre gondolsz. Csak az ég tudja, hogy miért, de kiválasztottak, hogy örök igazságok teljesen méltatlan közvetítője legyek.

Egy ilyen mondat kétségkívül néhányakban azt az érzést kelti, hogy méltatlan vagyok, de nem tudom, hogyan írhatnám le ezt a tapasztalatot, amelyben úgy látszik, részem van. Természetesen nem íróként gondolok magamra.

A könyvek egyszerűen csak közvetítői a kapott üzeneteknek. Ráadásul még kamerák elé állok és videoanyagokat is csinálok, emberek elé állok ki előadásokat és workshopokat tartani, amikor csak ezért összegyűlnek, és amelyek remélem, hasznára válnak némelyeknek.

Vagyis nincs semmilyen tanácsom a fiataloknak, akik írók szeretnének lenni. De ha azt kérdezed, mit tanácsolok azoknak a fiataloknak, akik boldogok akarnak lenni az életben, a válaszra rámenne néhány óra. De inkább spóroljuk meg ezt az időt, és egyszerűen csak olvassák el, amiket írtam, mert Isten már válaszolt nekem, amit én tovább is adtam.

(forrás: edesvizkiado.hu - rejtelyekszigete.com)
 
Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel részlet - videó

2018. április 14., szombat

Tokmak Karaul táltos emléke, s üzenete!



" Szólok minden igaz magyarhoz,
aki itt van testével, tiszta lelkével, igaz tenni akarásában.

A füves pusztán végigsuhan az Ős Turáni lélek,
hát ma itt vagyunk, és erről beszélünk,
és ezért gyújtunk együtt tiszta lélekkel szertüzet,
hogy szívünk lelkünk és fohászunk felszálljon a hetedik égbe.
Ott, ahol a dicső múltú Ősök, a mindhalálig Hősök,
akik Zászlót, Esküt, Hazát soha nem cseréltek,
de mindhalálig az Ősi Honért éltek.

Merjél hazádban magyar lenni,
napkelettől napnyugtáig,
és ha azt látod, hogy gyalázzák családod, hazádat,
dobbants oda, hogy NEM TŰRÖM!!!!!

Nincs annyi pénz, nincs annyi kincs, ami felérne azzal,
amit Őseink nékünk igaz szóval meghagytak.
Hűség, Bátorság, Becsület,
ez a magyar lelke és vezérlő szelleme!!! "

Karaul táltos


Koppány nembéli KARAUL Horváth fia: János György 2009. álom havának 19. napján 13 órakor eltávozott a hadak útjára. Az Öregistennel van találkozása. Fontos ügyben járul a Teremtő elé, az ő szeretett nemzete ügyében megy, hogy személyesen mondja el, baj van, nagy baj.
Veszendőben a Nemzet!
Táltosok (tátos) a magyar ősvallás tudó papjai, a magyarok szellemi vezetői, az őstudás birtokosai. Tudásukat a pártus mágusok tudásából eredeztetik.
Közvetlen kapcsolatban állnak a teremtő természettel annak törvényszerűségeit ismerik, használják, így tudásuk messze meghaladja az átlagemberét, szinte természetfelettinek tűnik.

Szertartásaik az ősi magyar napvallás jegyeit viselik:
- egyisten hit,
- a természeti erők mély ismerete,
- a földi életnek a világ kozmikus rendjében való értelmezése.
A táltos jellel születik, így hívatására már születésekor kijelölt, de az nem végzetszerű, csak a tátos iskola elvégzésével teljesülhet be.


Minden őrző tudja az utolsó táltos búcsúszavait :

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”.

Tokmak Karaul talán egyik utolsó üzenete a nemzethez - videó


Vendégségben Karaulnál

Tatárvár 2007.11.22.

Barátainkkal egy megtisztelő meghívásnak tettünk eleget - Karaulhoz, a somogyi táltoshoz mentünk.

Megnézhettük a sok-sok emléket a "múzeum" szobában. Karaul többször is mondta, hogy nyugodtan fényképezzünk... Először nem akartam, aztán végülis kötélnek álltam. Bekapcsoltam a gépet, elindult a szokásos folyamat - az objektív még helyzetbe állt, majd több másodperc múlva kiírás - az akkumulátor kimerült. Ekkor a gép kikapcsolta önmagát, és utána már nem volt hajlandó semmit tenni.
Az akkumulátorokat előző este feltöltöttem......

A szellemvilág nem akarta, hogy a felszínnel foglalkozzam, jól éreztem, hogy szükségtelen a fotózás.

Poén: amikor hazaértünk, elővettem a fényképezőgépet és 58 alkalommal tudtam be- és kikapcsolni, mielőtt valóban kimerült a telep.

(Forrás: napturul.hu)

Tokmak Karaul az őrző táltos

"Az elfelejtettet, a kiírtottat újra meg kell tanulni."


Egy őrző táltos a XXI. század Magyarországában. Karaul - az utolsó magyar asszonytáltos dédunokája - beszél életéről, a hagyományok őrzéséről. A filmben érdekes szertartásoknak, az ősi magyar virtus újjáéledésének lehetünk szemtanúi. Megismerkedhetünk a sámánság, a táltosság lényegével.

A somogyi táltos is őrzi az összes ősi magyar hagyományt. Ezért őrző táltosnak tartja magát. Horváth Jánost 5 éves korában választotta ki a dédanyja erre a feladatra. Minden ismeretet átadott neki, amit ő is a nagyapjától tanult, az pedig szintén az őseitől. Így öröklődött nemzedékről nemzedékre a tudás. Horváth János a 43. táltos a családban.

- Köszöntelek őseink őse, magyarok Istene: Nap. Szétszórtad parányaidat, s belőle alkottad a turáni szittya magyart.

Koppány nembéli Karaul Horváth fia János György, őrző tokmak karaul táltos ősi magyar szertartás szerint üdvözli a Napot a táltos koronával. Ugyanúgy teszi, mint több ezer évvel ezelőtt élt magyar ősei.


- Ezen a helyen mindennek jelentősége van. A négy nyírfa például a négy égtájat jelöli. Ha valaki megfogja őket, érezheti a föld és a nap energiáját, mondja a táltos.

Horváth János tíz éve költözött Tatárvárra, ősei földjére. Azelőtt Pesten élt, mindig is a magyarok ősei foglalkoztatták. Állítása szerint minden ősi magyar szertartást ismer.


- Enyém az ősi napkereszténységnek a tudása, az ősi rovásunknak az ismerete, tudom hogyan lettek az őseink napkeresztények, milyen régtől fogva, hány ága van az ősi fajtánknak. Ha a táltos nem jó úton jár, akkor a nemzet dolgai elvesznek.

Horváth János nem az egyetlen táltos Magyarországon. Sokan vannak: őrzők, gyógyítók, mindegyiküknek más a feladata. Az ország minden tájáról járnak hozzá az ősi szokások tanulásáért.

(www.nemzetihirhalo.hu)

Karaul Táltos emlékére - videó