Visszatért a halálból egy bokszoló – elmesélte, mit látott a túlvilágon

Egy bokszoló, aki saját bevallása szerint pár percre „meghalt”, amikor hatévesen áramütés érte, elárulta, hogy mit látott a „túlvilágon”.

A bátyjával és néhány haverjával egy mezőn játszott, amikor megbotlott, és az esés közben véletlenül egy elektromos vezetékbe kapaszkodott bele – majd ezután több ezer volt futott át a testén.

A hat gyereket nevelő pusztakezes harcos a Daily Star című brit bulvárlapnak mesélt gyerekkori balesetéről, és arról, hogy mit látott a „túlvilágon”.

Ahogy a hasonló élménnyel rendelkező emberek többségének, McCallumnak is erős emlékei vannak arról, amit akkor látott. Halálközeli élménye óta pedig arról is meg van győződve, hogy a túlvilág és a halál utáni élet létező dolgok.

„A bátyámmal és két haverunkkal fociztam a pályán, és a labda bement ebbe az épületbe. Utána futottam, megcsúsztam egy deszkán, és amikor megpróbáltam megállítani a zuhanást, megragadtam néhány vezetéket, amik aztán több ezer voltot küldtek át rajtam.

Minden olyan fényesen világított, hogy alig láttam, és elkezdtem felfelé lebegni. Láttam egy kastélyt, és átlebegtem a falakon. A túloldalon valaki egy könyvet olvasott néhány gyereknek. Odajött hozzám, és azt mondta:

Túl korai még, vissza kellene menned!"

– emlékezett vissza túlvilági kalandjára a bokszoló. 

„Arra ébredtem fel, amikor meghallottam, hogy a bátyám sikoltozik. Aztán kiderült, hogy apám mentett meg azzal, hogy lelökdösött a drótokról.”

„Tudom, hogy van valami a halál után. Láttam, de kaptam egy második esélyt” 

– mondta McCallum, majd elárulta, hogy majdnem elbaltázta ezt a „második esélyt”, 

mivel az alkohol és a drogok miatt kisiklott az élete, de a boksz aztán a helyes útra terelte.

- forrás: nlc.hu - 24.hu -

- - - - - - 

Élet a halál után értelmesen a túlvilág bizonyítékairól - videó

forrás:Milán Zavatszki

Szókratész, aki még elszökni sem akart a halál elől

Jacques-Louis David festménye Szókratész haláláról a New York-i Metropolitanben

fotó: Wikipedia

Szókratész híres mondása volt:Gnoti se auton „Ismerd meg önmagad”

(Az első a 20 delphoi jósdafeliratból)

Szókratész ie. 399-ben történt halála eléggé elgondolkodtató. A 70 éves filozófust egy 500 fős esküdtszék ítélte halálra, holott ő egész életében csak tanított. A vád szerint "nem hajlandó elismerni az állam által elismert isteneket" és "megrontotta a fiatalokat".

Szókratész tanít

A perről tanítványai, Platón és Xenophon számoltak be, bár a történészek szerint nem mindenben tartották magukat a történeti hűséghez, a Szókratészt elmarasztaló bizonyítékokat nem igazán mutatták be.

Szókratész egy szobrász és egy bába fia volt, aki Periklész hatalomra jutása alatt volt fiatal. Látta, amikor Periklész létrehozta a népbíróságokat, újjáépítette az Akropoliszt és megépíttette a Parthenont.

Diogenész Laertiosz a 3. században azt írta, hogy Szókratész "erkölcsi kérdéseket vitat meg a műhelyekben és a piacon". A nézeteit sokan nem kedvelték, s Laertiosz szerint „az emberek ököllel támadtak rá vagy a haját tépték”, de Szókratész „türelmesen viselte mindezen rossz szokásokat”.

Véleménynyilvánítás Szókratész tanításáról

i.e. 423-ban Arisztophanész már úgy mutatta be Szókratészt, mint aki mezítláb leselkedik Athén utcáin, de egyébként, egy ártalmatlan városi karakter.

A komikus költő, Eupolis egyik szövegében így ír róla: "... utálom azt a szegénységtől sújtott szélzsákot, Szókratészt, aki a világon mindenen elgondolkodik, de nem tudja, honnan jön a következő étkezés..."

Később, az idősödő filozófus helyzete változott, amikor ie. 411-410-ben, majd ie 404-403-ban megpróbálták megdönteni az athéni demokráciát. Ezekben fontos szerepet játszottak Alkibiadész és Kritiasz, akik Szókratész egykori tanítványai voltak.

Ez utóbbi fontos szerepet játszhatott az elítélésében is, mert ie 345-ben Aechines azt mondta egy esküdtszéknek: "Athéni férfiak. Önök végezték ki Szókratészt, a szofistát, mert egyértelműen ő volt felelős Kritiasz, a harminc antidemokratikus vezető egyikének neveléséért." - vélhetően nem véletlenül mondta.

Később egyre veszélyesebbnek tartották a tanításait, de ie. 403-ban általános amnesztiát hirdettek, így nem lehetett büntetőeljárás alá vonni.

Szókratésznek továbbra is sok követője maradt, s ie. 401-ben egy újabb antidemokratikus felkelés volt, amely miatt végül mégis eljárás indult ellene.

Szókratész a börtönben

Szókratész hárman vádolták be, Melétosz, a költő és Anytus valamint Lycon.

Az eljárásban a bíró kihallgatta Melétoszt, aztán kihallgatta Szókratészt, majd ők tehettek fel egymásnak kérdéseket. Az eljárás végén megalapozottnak ítélte a vádat.

A tárgyalás 9-10 órán keresztül tartott a Népbíróságon, s az esküdtszék 500 olyan férfiből állt, akik már elmúltak 30 évesek, s akiket sorsolással választottak ki. A legtöbbjük feltehetően földműves volt, akik fapadokon ültek, elválasztva a nézők nagy tömegétől, akik között ott volt, az akkor 27 éves Platón is.

A tárgyalás reggelén felolvasták a Szókratész elleni hivatalos vádakat, majd a három vádlónak összesen három órányi ideje volt előadni a bizonyítékokat. A vádlók közül a legismertebb és legbefolyásosabb Anytus volt, egy tímárcsaládból származó politikus. Anytusnak személyes indíttatása volt, hogy a fia is tanítványa lett Szókratésznek, sőt az is lehet, hogy a filozófus, aki vélhetően biszexuális volt, másképpen is kapcsolatba került a fiúval.

Szókratész három órás védőbeszédében nem akart a bírák érzelmeire hatni, nem kért kegyelmet, ahogyan szokás volt, s nem hivatkozott arra, hogy mi lesz a családjával. Megemlítette, hogy van egy felesége, Xanthippe és három fia, de egyikük sem jelent meg a tárgyaláson, s nem könyörgött kegyelemért.

Szókratesz és felesége Xanthippe

A per végén az esküdtek szavaztak, s az egyik urnában 280, a másikban 220 esküdt szavazata volt. A többség szerint bűnös volt.

Ezek után következett a büntetésnek a meghatározása.

A vádlók halálbüntetést javasoltak, Szókratész pedig azt, hogy jutalmazzák meg. Egy magyarázattal megmutatta, miért nincs igaza az őt elítélőknek és Platón szerint ingyenes étkezést kért egy Athén központjában lévő nyilvános étkezdében a hátralévő életére. Úgy tűnt meg akar halni, azért provokál.

Végül vonakodva egy ezüstpénzre büntette volna magát, de támogatói harminc ezüstre emelték az összeget.

A második szavazáson látszott, hogy az esküdtszék valóban megharagudott, mert 360 fő szavazott a halálbüntetésre és 140 a pénzbüntetésre.

Szókratész nem akar szökni

Az utolsó szó jogán Szókratész azt jósolta, hogy az utókor szégyenletesnek fogja tekinteni ezt a pert Athénre nézve, bár ő maga nem haragszik az őt elítélő esküdtekre. Nem hivatkozott a szólásszabadságra, amelyre oly büszkék voltak az athéniak, nem akarta a rokonszenvüket kivívni, hanem meg akart halni az elveiért - nem ismert megalkuvást.

Szókratész vitázik Aspasiaval

Feltehetően Szókratész nem akart megmenekülni, az esküdtek provokálására törekedett, így maga okozta a halálát. Ezt támasztja alá az is, hogy támogatói felajánlották, hogy lefizetik az őröket és megszöktetik, de ő azt mondta, hogy az igazságtalan lenne.

A halálos ital elfogyasztása után addig sétált, amíg el nem nehezedtek a tagjai, aztán lefeküdt és csendesen meghalt. A bürök nem gyorsan és fájdalommentesen, hanem lassan, a központi idegrendszerre hatva ölte meg a korszak egyik legnagyobb gondolkodóját.

A méregpohár átvétele

- forrás:hi-sztori.blog.hu -

Szókratész halála

Szókratész azt hirdette, hogy a törvény ellen lázadni nem szabad, és a rossz törvényt is meg kell tartani. Csak egyszer került konfliktusba önmagával, mikor irigyei és ellenfelei halálra ítélték istentelenség vádja miatt, mivel azt állította, hogy a bálványok nem istenek. Tanítványai meg akarták szöktetni. Ő bele is ment. Szökés közben egyszer azonban megállt, hallotta „daimonja” (a lélek) szavát, az ő értelmezése szerint a lelkiismerete szavát, amely ezt mondta neki: 

„Szókratész, te mindig azt hirdetted, hogy a rossz törvényt is meg kell tartani. Most téged hamisan halálra ítéltek, ha te most megszöksz a törvényes ítélet végrehajtása elől, akkor egész életed tanítását megdöntöd, hiteledet veszted”.

Ekkor megfordult, és kérte tanítványait, hogy vezessék vissza a börtönbe, a siralomházba. Tanítványai megrökönyödésére maga itta ki a bürök főzetével telt méregpoharat. Meghalt a meggyőződéséért. Hitte, hogy az az igazság. Tette, viselkedése, méltósága maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, különösen Platónban, személyisége és filozófiai elgondolásai pedig máig hatnak az emberi kultúrára, hiszen az elvek melletti kiállás örök példájává vált. Arisztotelész mondta róla, hogy Szókratész hitt az igazság tanulságában és győzelmében.

- forrás:Wikipedia -

- - - - - - -

Platón: Szókratész védőbeszéde - hangoskönyv - videó

forrás:hangoskönyvek magyarul

Szókratész kiissza a méregpoharat (Kr. e. 399. február 15.) - videó

forrás:Rubicon Történelem

Miért ítélték őt el 70 éves korában? 

Mi volt Anütosz 3 oka amiért megvádolta Szókratészt?

Jim Warren csodálatos világa

 

Jim Warren 1949-ben született a kaliforniai Long Beachen.

Warren több mint 50 éve álomszerű világokba repíti a nézőt éteri festményeivel.

Gyerekként kezdett festeni. A művészi pályát a gimnáziumban választotta.

Jim olyan hírességeknek dolgozott, mint Alice Cooper, Prince, vagy Clive Barker, Robin Cook és még sokan mások.

Jim képzőművészeti festményeinek fókuszában személyes portrék, emberek és háziállatok szerepelnek, valamint olyan művészekkel együttműködve, mint Wyland, Michael Godard és a Disney Studió; egy teljesen új művészeti stílust hozott létre.

Leginkább könyvborító- illusztrációiról és szürrealista fantasy művészetéről ismert.

Jim Warren - "A szivárvány hídon át"

Warren autodidakta művész, hagyományos olajfestéket és ecsetet használ feszített vásznon.

Híres mondása:
"A pokolba a szabályokkal… fess, amit szeretsz.”

Jim Warren - videó

forrás:Park West Gallery

Sze­pes Má­ria: Zarándok az időben

Messziről jöttem…

Keletről valahonnan…

Láttam a rózsaszínű lótuszok mosolyát…

Láttam a holdfény táncát

gördülő hullámok hátán

és hallgattam a folyó énekét…

Más volt a nevem is,

de elfeledtem itt, hogy a fák hogyan szólítottak.

Messziről jöttem…

Keletről valahonnan…

porosak lettek saruim a városban.

Eltévedtem.

Nem találtam a Nagy Templom

hűvös márványlépcsőit.

Az emberek mind előrenézve siettek

és nem mertem megszólítani őket.

A csillagok is messzebb húzódtak

és felöltötték

a titok és hallgatás köntösét.

De egy kis fehér kutya rám ismert

és körülcsaholt.

Éjszaka volt.

Lelkemen át, mint a szent folyó hömpölygött

csillogón, némán a szomorúság…

A házak mély árnyékából szaladt elő

a kis fehér kutya…

Körülcsaholt, azután fejét a térdemre fektette…

Nagy, puha szemeiben megláttam

az erdőt és az öreg remetét, kinek

vállára madarak szállnak megpihenni.

Nagy, puha szemeiben megláttam

az emberek lelkét,

ablakok, szemek mögötti tragédiákat…

Azután eltűnt, úgy, ahogy jött, a ködben…

Láttam egy fehér felhőt tovaosonni az égen…

….És már nem csodálkoztam,

mikor ott álltam újra

az Örök Templomnál.

fehér lépcsők végtelen sora előtt,

a kékszínű csöndben…

Berlin, 1931. május

- Részlet a „Csillagpor” c. könyvből -

Szepes Mária - Zarándok az időben - videó

forrás:Sorskapu

Szepes Mária műve Kerekes Andrea előadásában

Rudolf Steiner: Amikor az ember átlép a halál kapuján

“Amikor az ember átlép a halál kapuján, találkozik azokkal, akik előtte haltak meg, és akikkel életében ilyen vagy olyan formában együtt volt. A halálunk és újraszületésünk közötti időben valóban összekerülünk hozzátartozóinkkal. A fizikai világban úgy észleljük a dolgokat, hogy látjuk a színüket, halljuk a hangjukat stb.; halálunk után pedig hasonlatképpen úgy mondhatnám, hogy a víziók felhője vesz körül minket. Minden vízió körülöttünk, sőt magunk is víziók vagyunk. Ahogy a Földön hús és vér vagyunk, úgy vagyunk a szellemi világban víziók. De ez a vízió nem álom; épp ellenkezőleg, tudjuk róla, hogy realitás. Ha találkozunk egy halottal, akivel korábban együtt voltunk, ő is vízió; része a víziókból ál ló felhőnek. De amint a fizikai síkon tudjuk, hogy a rózsa pirossága a rózsától ered, szellemi síkon ugyanúgy tudjuk, hogy ez a vízió abból a lényből indul ki, aki előttünk haladt át a halál kapuján. Most azonban egy olyan sajátosság mutatkozik meg előttünk, amit figyelembe kell vennünk, és amely mindenkinél fellép, aki halála után ezt az időszakot éli át. Itt a fizikai síkon megtörténhet, hogy valakit, akit tulajdonképpen szeretnünk kellett volna – azok szerint a feltételek szerint, amiket át tudunk látni, és azok szerint a fogalmak szerint, amiket csak utólag tudunk áttekinteni -, nem szerettük eléggé, tehát szeretetet vontunk meg tőle. Vegyünk egy ilyen példát: valakitől megvontuk a szeretetünket, vagy más módon okoztunk fájdalmat neki. Ekkor – ha nem vagyunk nagyon keményszívűek – felmerülhet bennünk az az érzés, az a gondolat, hogy ezt jóvá kell tennünk. S ha felmerül bennünk ez az érzés, módunkban is áll a dolgot jóvátenni. A fizikai síkon bizonyos mértékben tovább dolgozhatunk a bennünket körülvevő világhoz való viszonyunkon. A kámalóka utáni első időben azonban, amiről most beszélünk, ezt nem tudjuk megtenni! Ekkor, ha előttünk áll egy ember, abból a módból, ahogyan előttünk áll, megtudhatjuk, hogy ilyen vagy olyan módon fájdalmat okoztunk-e neki, vagy megvontuk-e tőle azt a szeretetet, amivel tartoztunk neki; el is határozhatjuk, hogy mulasztásunkat jóvá tesszük, de nem tudjuk megtenni. Ebben az időben csak azt a viszonyt folytathatjuk az adott emberrel, amelynek halálunk előtt megvetettük az alapját! Beláthatjuk, hogy viselkedésünk helytelen volt, de most már semmit sem tehetünk hozzá, semmit sem tudunk kijavítani. Vagyis ebben a vízionárius világban, amely felhőként burkol be bennünket, semmin sem tudunk változtatni! Csak nézzük, de nem változtathatunk rajta. Amilyen viszonyban álltunk valakivel, aki előttünk halt meg, ugyanolyan viszonyban maradunk vele, és folytatólagosan kiéljük ezt a viszonyt. Ez gyakran a beavatásnak is az egyik legfájdalmasabb élménye. A beavatott sok mindent átél a fizikai világhoz való viszonyából, és sokkal alaposabban átlátja kapcsolatait, mint fizikai szemével és értelmével. Alapjaiban látja át, de nem tud rajta közvetlenül változtatni. Ezért fájdalmas, ezért gyötrelmes a szellemi megismerés, ha saját életünkre vonatkozik, ha önmegismeréssé válik. S így van ez a halál után is. Haláluk után olyan marad az emberek viszonya azokkal, akikkel életükben kapcsolatban álltak, amilyen haláluk előtt volt; ez a viszony változatlanul folytatódik.

Ha két vagy több embernél összehasonlítjuk, hogy szelleme miként él halála után a kámalókát közvetlenül követő időben, azt látjuk, hogy ez attól függ, milyen volt morális felfogása a Földön. Azok az emberek, akik jó morális tulajdonságokkal rendelkeztek, a legkedvezőbb körülmények között élnek a kámalóka után; azok viszont, akiknél morális téren hiányosságok mutatkoztak, rossz körülmények közé kerülnek. Azt mondhatjuk tehát, hogy lelkünk morális beállítottsága a jelzett időpontban társas lénnyé tesz bennünket. Olyan lénnyé, aki társas életet él a többi szellemmel, beleértve az emberi szellemeket és a magasabb hierarchiák szellemi lényeit is. Ha ugyanakkor lelkünk morális beállítottsága hiányos, akkor nem társas lények leszünk, hanem remeték; olyan szellemnek, akik víziójuk ködén rendkívül nehezen tudnak túljutni. Ez az egyik lényeges oka a halál utáni szenvedésnek: magányos szelleminek érezzük magunkat, szellemi remetének. A szellemi társas élet lényege ezzel szemben éppen az, hogy megtaláljuk a kapcsolatot mindahhoz, amire ott szükségünk van. Ebben a szférában, amit az okkultizmus „Merkúr-szférának” nevez, igen hosszú ideig élünk halálunk után.

A lélek morális színezete természetesen a következő szférában is mérvadó marad, de új feltételek járulnak hozzá. Ebben a szférában, a Vénusz-szférában, mindenekelőtt a lélek vallásos hangulata a meghatározó. Azok az emberek, akik a Földön bensőséges vallásos életet éltek, társas lények lesznek ebben az időszakban, függetlenül attól, hogy milyen felekezethez tartoztak. Azokat az embereket viszont, akiknél hiányzott a vallásos lelkület, ez a szféra ismét arra ítéli, hogy szellemileg önmagukra korlátozódjanak, hogy önmagukba zárkózzanak. Nem tehetek róla, de azt kell mondanom, még ha paradoxul hangzik is, hogy a materialista felfogású emberek, akiket dühít a vallásos élet, itt kénytelenek lesznek szellemi remetékké válni, úgyszólván bezáródnak majd kis kamráikba. Mindez pedig nem ironikus hasonlat, hanem valóság: akik ma egy „monista” vallást alapítanak – vagyis a vallás ellentétét -, azokat a Vénusz-szférában külön börtönbe zárják majd, és egyáltalán nem tudnak majd találkozni.

Így korrigálódnak azok a tévedések és hibák, amikkel a lélek földi életében megterheli magát. Fizikai síkon a tévedések és hibák önmagukat korrigálják; a halál és az újabb születés között azonban a tévedések és hibák tények! Amit itt gondolunk, az tény a halál és az újabb születés közötti életben. Hibaink elénk állnak halálunk és újraszületésünk közötti életünkben, de tévedéseinket csak fizikai testben korrigálhatjuk. Így egyenlítjük ki mindig következő életünkben azt, ami az előzőben történt. Egyelőre azonban teljes nagyságukban és erősségükben kell megismernünk hibainkat, ahogy előttünk állnak megváltoztathatatlanul, mert a szellemi világban – ahogy Homérosz is mondja – a dolgok megváltoztathatatlanok. A szellemi világban így megismert dolgok érzésekké válnak lelkünkben, és ezeknek az érzéseknek a hatására egészen másképp fogjuk látni az életet.”

- RUDOLF STEINER: ÉLET A HALÁL ÉS AZ ÚJRASZÜLETÉS KÖZÖTT (GA141) -

forrás: antropozofus.hu - Balogh Gábor

- - - - - - - -

Rudolf Steiner Előadásaiból - videó

Mi a célja az olvasásnak?

„Annyi könyvet olvastam, de a legtöbbet elfelejtettem.

De akkor mi a célja az olvasásnak?” - tette fel kérdést a tanítvány a Mesterének.

A Mester abban a pillanatban nem válaszolt.

Néhány nap múlva azonban, miközben ő és a fiatal tanítványa egy folyó közelében ültek, azt mondta, hogy szomjas, és megkérte a fiút, hogy hozzon neki vizet egy régi piszkos szitán, amely ott hevert a közelükben.

A tanítvány összerezzent, mivel tudta, hogy ez egy igen értelmetlen kérés.

Mivel azonban nem tudott ellentmondani Mesterének, megfogta a szitát és nekilátott ennek az abszurdnak tűnő feladatnak.

Valahányszor belemártotta a szitát a folyóba, hogy vizet merítsen, néhány lépés után egy csepp sem maradt a szitán.

Több tucatszor nekiveselkedett, de bármennyire is igyekezett gyorsabban futni a partról Mesteréhez, a víz továbbra is áthaladt a szitán, és útközben elveszett.

Kimerülten leült a Mester mellé, és így szólt:

„Nem tudok vizet hozni azzal a szitával. Bocsáss meg, Mester, ez lehetetlen, elbuktam a feladatomban."

„Nem – válaszolta az öreg mosolyogva –, nem buktál el.

Nézd meg a szitát, most olyan, mintha új lenne.

A lyukain átszűrődő víz megtisztította."

"Amikor könyveket olvasol - folytatta az öreg Mester - olyan vagy, mint a szita."

"Nem baj, ha nem tudod megőrizni az emlékezetedben mindazt a vizet, ami árad beléd.

Hiszen a könyvek az ötleteikkel, érzelmeikkel, érzéseikkel, bölcsességükkel, tudásukkal - amit a lapok között megtalálsz - megtisztítják elmédet és szellemedet, és jobb és megújult emberré tesz.

Ez az olvasás célja."

- forrás: Pinto Renato - orommelaziskolaban.hu -

- - - - - -

A világ legnagyobb kolostori könyvtára Admont | Ausztria - videó

forrás:

https://polkorrekt.com/2023/11/19/kepeken-a-vilag-legnagyobb-meseszep-kolostori-konyvtara/

Albert Einstein és Nikola Tesla beszélgetése Istenről

Einstein: Nikola, életünk során mélyen beleástunk az univerzum titkaiba, de van egy kérdés, amely évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget: Isten létezése. Mi a véleményed erről a kérdésről?

Tesla: Ó, Isten kérdése, valóban mélyreható kérdés. Bár tudományos törekvéseim a fizikai világra összpontosultak, úgy gondolom, hogy van egy isteni erő vagy intelligencia, amely áthatja a kozmoszt. Istent a végső teremtő erőnek, minden létezés forrásának tekintem.

Einstein: Nikola, mindig is tudósnak tartottam magam, aki mélységesen csodálkozik, és áhítat az univerzum iránt. Istenről alkotott nézeteim azonban árnyaltabbak voltak. Nem támogatom Isten hagyományos vallási felfogását, de felismerem a világegyetemet irányító természeti törvények szépségét és eleganciáját.

Tesla: Valóban, Albert, a nézőpontunk különbözik. Míg én a természet törvényeit Isten tervének megnyilvánulásainak tekintem, az istenivel való kapcsolatodat a tudományos elvek eleganciájában és ésszerűségében találod meg. Lenyűgöző, ahogy egyéni tapasztalataink és perspektíváink alakítják az isteniről alkotott megértésünket.

Einstein: Természetesen, Nikola. Az emberi gondolkodás és tapasztalat sokfélesége gazdagítja a világról alkotott felfogásunkat, és elősegíti Isten fogalmának tágabb perspektíváját. A tiszteletteljes párbeszéden és a nyitottságon keresztül tudjuk értékelni és tanulni egymás nézőpontjából.

Tesla: Jól mondtad, Albert. Az igazságra és tudásra való törekvés nemes törekvés, és az isteni feltárás mélyen összefonódik a természeti világ felfedezésével. Az Istenről alkotott eltérő nézeteinktől függetlenül az univerzum titkainak megfejtésére irányuló közös szenvedélyünk egyesít bennünket.

Einstein : Valóban, Nikola. Kíváncsiságunk és a megértés iránti vágyunk túlmutat a vallási vagy filozófiai határokon. Tudósként kötelességünk elfogadni az értelmet, de elismerni tudásunk korlátait is. Az igazság keresését mindig alázatnak és az ismeretlen hatalmassága iránti tiszteletnek kell kísérnie.

Tesla: Nem tudnék jobban egyetérteni, Albert. Az univerzum és a benne elfoglalt helyünk megértésére irányuló törekvés egy életen át tartó utazás. Akár a vallás szemüvegén, akár a tudomány csodáin keresztül észleljük Istent, folytassuk a minket körülvevő titkok felfedezését és ünneplését.

Einstein: Jól mondtad, Nikola. Megbeszéléseink rávilágítottak a tudomány, a filozófia és a spiritualitás bonyolult kapcsolatára. Fogadjuk el továbbra is változatos perspektíváink szépségét, miközben arra törekszünk, hogy megfejtsük a létezés mélyreható titkait.

- forrás:talkerian.com -

(Fact or Fiction?)

- - - - - - - 

Nikola Tesla és Albert Einstein - videó

forrás:CapEditz219

Dave Gahan: "A testem felett lebegtem"

A Depeche Mode frontembere azt állítja, látta magát kívülről, és végignézte, amint az orvosok küzdenek érte, amikor 1996-ban túladagolta magát.

A Depeche Mode legendás énekesének, Dave Gahannak meggyűlt a baja a drogokkal a kilencvenes években. Egy alkalommal túllőtte magát, és megállt a szíve.

A zenész nemrég azt nyilatkozta, hogy a lelke kiszállt a testéből, míg ő két percen át a klinikai halál állapotában volt, és látta, amint az orvosok fejvesztve rohangálnak körülötte a kórteremben, írja a Female First.

Dave Gahan

– Kiszálltam a saját testemből. A mennyezet közelében lebegtem, és figyeltem mi történik alattam. Az orvosok a testem körül szaladgáltak, azon fáradoztak, hogy megmentsék az életem – vallotta be a sztár, majd így folytatta a megdöbbentő történetet: – Szemtanúja voltam a saját halálomnak. Abban a két percben klinikailag halott voltam, a szívem nem dobogott, de a lelkem üvöltött. Hosszú óráknak tűnt az a röpke két perc – mondta Gahan.

Az orvosoknak sikerült megmenteniük a zenészt. Dave épp hogy megmenekült a halál torkából, a kórházi ágyánál már ott álltak a rendőrök.

– Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy odabilincseltek az ágyhoz. Letartóztattak kokain és heroin birtoklása miatt, de a bíróság megengedte, hogy elvonóra menjek. Kénytelen voltam összeszedni magam, mert nem akartam börtönbe kerülni – idézte fel emlékeit Gahan.

- forrás:borsonline.hu -

- - - - - 

Depeche Mode - Ghosts Again - videó

forrás:Depeche Mode

Medek Tamás spirituális író válaszol 59.

Miért nem képes egy eltávozott szerettünk minden esetben üzenni nekünk? A mi befogadó képességünkön múlik? 

(egy kedves hozzám forduló kérdése)

Több mindenen is múlik, hogy megélhetünk-e egy olyan élményt, melyben egy eltávozott szerettünk üzen nekünk. Egyrészt a mi befogadó képességünkön, így van. Hiszen mi is készek kell legyünk arra, hogy észlelni és értelmezni tudjuk azt. Hinnünk kell benne, nyitottnak kell lennünk, s a lelkiállapotunk sem lehet túl mélyponton. Van olyan eset, amikor egy eltávozott szerettünk üzenne nekünk, de a nagy fájdalmunk közepette sem ráhangolódva nem vagyunk, sem képesek arra, hogy felfigyeljünk rá. Lehet olyan is, amikor nem is gondolnánk, hogy egy bizonyos élmény, melyet átélünk, annak egésze vagy egy része, éppen egy ilyen túlvilági üzenet.

Valamint az eltávozott szerettünkön is múlik, hogy van-e rá lehetősége, illetve energiája. Nagyon sokféle jelet kaphatunk tőlük, tárgyak mozgatásától kezdve, állatokon, embereken keresztüli üzenéseken, illatokon, érzéseken, érintéseken át, egészen a különös "véletlenek"-ig bezárólag. Nyilván vannak olyan típusai ezen jelzéseknek, melyeket könnyebben észre vehetünk, s vannak olyanok, melyekhez komolyabb ráhangolódás szükséges. Az eltávozott szeretteink sok esetben "csak" ez utóbbi jelzésekre képesek, s ezért is fordulhat elő, hogy sokszor csak várjuk az üzenetüket, ők pedig küldik, de be kell látniuk, hiába.

Ez természetesen nem feltétlen a mi hibánk. Testben létezve a testi érzékszervekkel felfogott észlelések a dominánsak, elnyomva a lelki érzékszerveinkkel felfogott észleléseinket, melyre még rátesz az, hogy a jelenlegi személyiségünk csak abban hajlamos hinni, amit itt és most tapasztalunk, így bizonyos mértékben eleve elutasítja azt, hogy a létezés ennél sokkal több lenne.

És nem utolsó sorban a szellemi feljebbvalóinkon is múlik, hogy engedélyezik-e számunkra e szóban forgó megtapasztalást. E döntést természetesen nem a kényük kedvük szerint hozzák meg, hanem aszerint, hogy a most megélni szükséges sorsutunkba az "belefér-e" vagy sem.

- - - - - - - 

Mi történik azzal a lélekkel, aki úgy dönt, elég a földi életéből, nagyon vágyik már a szellemvilágbeli otthonába, és itt hagyja a testét? 

(egy kedves hozzám forduló kérdése)

Az ismereteim szerint az, hogy meddig kell itt tartózkodnunk, tehát hogy a testi halálunk időpontja mikor jön el, odaát kerül eldöntésre, a lelkünk és a szellemi segítőink között. Az időpont meghatározása tehát egy jóval magasabb tudatossági szintről történik, egy jóval szélesebb látószögből, mint amilyennel most rendelkezünk. Éppen ezért ezt az időpontot a földi eszünkkel, a mostani személyiségünkkel nem írhatjuk felül, másképpen szólva erősen ellenjavallt, hogy öngyilkosságot kövessünk el.

Amikor a mostani gondolkozásmódunk szerint már vajmi kevés keresni valónk lenne itt, még akkor is igaz, hogy igenis okkal vagyunk még itt. Ha bárki úgy dönt tehát, hogy önszántából tér vissza a szellemvilágba, akkor odaát ugyan szeretettel és megértéssel fogadják, mint bárki mást, azonban maga a lélek lesz az, aki akkor már (azzal a tudatosságával) bánni fogja a tettét, főleg, amikor szembesül azzal, hogy a helyzetet, ami elől most elmenekült, a következő életében újra kell vállalnia.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

- - - - - - 

Hogyan szólnak a szellemek a túlvilágról? - videó

forrás:Száraz György

Tudod, mi az a micélium?

Bárki is készítette az Avatar filmet, jól tudta.

A micélium, avagy micorrysis, egy föld alatt kiterjedő gomba, és összekapcsolódási hálózatot hoz létre minden növényfaj között.

Paul Stamets - A gombák megmenthetik a világot 1. - videó

forrás: mushroomforum

Paul Stamets - A gombák megmenthetik a világot 2. - videó

forrás: mushroomforum

Valami olyasmi, mint az internet, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne csak kommunikáljanak, hanem gondoskodjanak magukról, védjék magukat, táplálják magukat, és a vízből is felraktározzanak.

Amikor kivágnak egy fát az erdőből, ez a micélium a többi sok fának közli az erdőben, hogy az egyik haldoklik, és az összes többi fa a micéliumon keresztül elkezdi gondozni a megmaradt törzset, hogy megpróbálja megmenteni azzal az életet. Vízzel táplálják, védik, mert az a haldokló rönk az erdő család része.

Mindennek van nyelve.

Ez az egyetemes nyelv.

Megtanulunk újra kapcsolatba lépni ezzel a non-verbális nyelvvel, megértve, hogy mindannyian ugyanannak az EGY dolognak vagyunk a részesei.

Nem vagyunk sem felsőbbrendűek, sem alsóbbrendűek.

Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akiknek még sokat kell tanulniuk a bátyáinktól, a fáktól, az erdőtől, és mindenekelőtt Földanyánktól, a természettől.”

- Írta Claudio d'Sposito és kiegészítette:Gyógyito Tudat -

Sok Szeretettel - Áldás és Fény

- - - - - 

Kapcsolódó írás:

Egy német erdész azt mondja, a fák beszélgetnek, számolnak, barátkoznak, gondoskodnak az utódaikról és tanulnak is

https://dszilvia.blogspot.com/2019/06/egy-nemet-erdesz-azt-mondja-fak_28.html

- - - - - 

AVATAR - Evening Falls by ENYA - videó

forrás:Ine RP Braat

Uriel arkangyal üzenete

Járd a saját utad

- Csatornázta: Günther Wiechmann -

Eljött az idő, hogy emlékezz valódi sorsodra, valódi lényedre és hogy síkra szállj a kibontakozásodért.

Itt Uriel Isten Fénye!

Szeretett Lények, nagy örömmel és feltétel nélküli szeretettel üdvözöllek Benneteket. Még ha a külvilágban az alacsony rezgéshez ragaszkodó régi gondolkodásmód erői munkálkodnak, belülről Mindegyikőtök számára érzékelhető, hogy az átalakulás már megkezdődött.

Mindig, amikor sikerül Önmagatokra és belső szándékaitokra irányítanotok a fókuszt, akkor összekapcsolódtok az ötödik szint rezgéseivel.

Legbelsőbb magotok már most megérkezett a magasabb szintekre és ez a mag keresi az utat a külvilág felé.

Ti mindannyian, akik a Fényt szolgáló inkarnált lényként azt az utat választottátok, hogy szolgáljátok a Fényt és kíséritek Gaiat és az emberek felemelkedését, most beléptetek a formateremtés termébe.

Megerősített segítségetek kaptok most a szellemi világból, hogy megvalósíthassátok inspirált vízióitokat és álmaitokat.

Felhívjuk a Fény tiszta csatornáinak figyelmét arra, hogy közvetítsétek ezt a segítséget és maguk is nyújtsanak segítséget az út egyengetésében.

A köztetek régóta csenden munkálkodó mesterek fokozottabban lesznek jelen a nyilvánosság előtt.

Igen, valóban örvendetes hírek, amiket most kihirdetek, de ez mindenek előtt egy felhívás számotokra, hogy aktívak legyetek.

Csak ha elkezditek megvalósítani kívánságaitokat, csak akkor tudunk segíteni Nektek azzal, hogy elgörgetjük a köveket az utatokból, és találkozókhoz, kapcsolatokhoz vezetünk Benneteket és erőforrásokat bocsátunk a rendelkezésetekre.

A régiből való kimozdulás a szabad akaratotok egy jele számunkra, hogy készen álltok az általatok választott úton haladni. Egy ima vagy egy kimondott kívánság gyakran nem elegendőek, mivel a duális világbeli tapasztalataitok miatt csak ritkán küldötök ki egyértelmű jeleket. Gyakran nincs egységben a szív és az értelem és így a kívánság is csak ’félszívvel’ teljesül [’halbherzig’: saját akarat elleni, lelkesedés hiányából fakadó sikertelenség].

Aki azonban elkezdi elméjével figyelni és megvalósítani szívének kívánságait és vízióit, az egy biztos jelet fog kiküldeni és számolhat a támogatásunkkal.

Ha az egyéni félelmek és kétségek elfogadásra kerülnek és meghaladjátok őket, akkor a ’valóság’ egy másfajta megtapasztalása fog létrejönni.

Multidimenzionális lény vagy, ezt már gyakran elmondtam, de ennek jelentése ennek megfelelően sokrétű és fokozatosan tapasztalod meg.

Ha teremtő erődet teljességében szeretnéd használni, akkor a lényeg az, hogy összeköttetésbe kerülj a szintekkel [összekapcsolódj a multidimenzionális szintekkel] és egységként tevékenykedj.

Megtanulsz az elméddel, szíveddel és a felsőbb Éneddel, mint a Minden létezővel való kapcsolattal közösen cselekedni.

Ez az egységben létezés a teljes tudatpotenciálnak felel meg, mely adott számodra, ez az a 100%, mely a ’csodákat’ mindennapos tapasztalássá teszi és egy új világot teremt meg.

Nagy erőt és személyes erőnlétet fogsz kifejleszteni, de közben az lesz az érzésed, hogy ehhez nincs szükséged erőlködésre, mert minden összeáll és magától értetődően fog kialakulni.

Ti Fénymunkások, ti nagyszerű lények vagytok a földi személyzet, ti vagytok a fényhorgonyok, mely általatok lehetővé teszi számunkra, hogy beteljesítsük a tervet.

Mindannyiunkat egységbe rendez a közös feladat, és mégis léteznek egyéni különlegességek, melyeket mindig figyelembe kell venni.

Mindegyikőtök bizonyos leckékkel és személyiségetek egy bizonyos színezékével érkezett a világra. Ebből sok figyelmen kívül lett hagyva vagy feledésbe merült, de szívetekben még mindig magatokban őriztek mindent.

Ha felszabadítod a szíved, és mélyen összekapcsolódsz lényeddel, tudni fogod, merre szeretne terelni téged, és tudni fogod, mit kell tenned.

Talán egód azt mondja, ez túl banális nekem.

Talán elméd azt mondja, ezt túl sok nekem, erre nem vagyok képes, ez lehetetlen!

Lehetséges, hogy félelmek bukkannak fel benned, melyek próbára akarják tenni meggyőződéseid.

Fogadd el ezeket a félelmeket és korlátokat, vedd őket szemügyre honnan jönnek és vajon szükséges-e továbbra is figyelmet szentelni nekik.

Ezek a te régi világod energiái, amiket magad mögött fogsz hagyni, ha követed saját utadat.

Gyakran a veszteségtől való félelem tart fogva Benneteket olyan helyzetekben, amiket ti magatok nem is akartok, és a látszólagos biztonság valójában semmi más, mint függőség és a szabadság feladása.

Eljött az idő, hogy emlékezz valódi sorsodra, valódi lényedre és hogy síkra szállj a kibontakozásodért.

Járj utadon örömmel és szeretettel, támogatásra és vezettetésre fogsz lelni. 

Angyalok és mesterek, inkarnálódva és a szellemi térben készen állnak, hogy válaszoljanak egyértelmű jelzésedre. Nyisd ki a szemed és tárd ki a szíved, így felismerheted őket!

Megáldalak Téged és választott utadat Minden létező Forrásának feltétel nélküli szeretetével.

Uriel vagyok

- Csatornázta: Günther Wiechmann -

forrás:angyalforras.hu

Günther Wiechmann médium

Sok éven keresztül végzett időskori ápolóként és alternatív orvosként dolgoztam.

Természetgyógyászként elsősorban az energetikai munkára koncentrálok, mint például a Penzel (APM) és hasonló technikák szerinti akupunktúrás masszázsra.

Személy szerint különösen nagy hatással volt rám a sok éves, súlyosan betegek és haldokló emberekkel végzett munka a hospice-ban.

Itt számos „csodát” tapasztalhattam, megtanultam megérteni és szeretni az életet és a halált.

Lelki keresésem sok megállón és (kitérőn) keresztül vezetett odáig, hogy megnyílt előttem a lelki világ, és lehetővé vált számomra a közvetlen kommunikáció.

Első közvetítésemet Uriel arkangyaltól erőteljes, tisztító és átalakító erőként éltem meg.

Azóta hozzáférhetek és útmutatást kaptam a spirituális világon keresztül, és különleges kapcsolatom van Uriel arkangyallal, aki mindig Isten fényeként nyilatkoztatja ki magát előttem.

Most arra vagyok hivatott, hogy csatorna legyek és segítsek másoknak a változások idején.

A csatornázás során ráhangolódom a megfelelő rezgésre, nem vagyok transzban.

Kommunikálok a szellemi világ lényeivel és közvetítőként szolgálok, de mindig tisztában vagyok önmagammal és a helyzettel.

- Günther Wiechmann -

Angyalok énekelnek a mennyben - videó

Jókai Anna: Átvilágítás

Jókai Anna utolsó könyvét, az Átvilágítás című memoárt lehetetlen értelmezni az antropozófia ismerete nélkül.

Fájó és hiteles módon beszéli el a saját maga által elkövetett tévedéseket, bűnöket és hibákat is.

Jókai Anna (1932-2017)

Kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő

"Az antropozófia érintése szabadította fel bennem az írást. A fix pontot megtaláltam. Megtaláltam kételyeimre a választ, az igazi Krisztusra ráéreztem, értelmezhetővé vált a szenvedés, a halál, ok és cél született a káosz helyén, ujjongtam, igen, ez az Isten, ez a feladat, az ember szellemét felvezetni a világmindenség szelleméhez, erre való a tehetség, ezért és erről érdemes írni, és ez még csak a kezdet. Rudolf Steiner beavatottként közölte, amit ember az emberrel még közölhet, mindent meg fogok tőle ismerni."

- Jókai Anna -

- - - - - - 

Jókai Anna rejtett élete – Mátraházi Zsuzsa írása

Gyónás

„Édes Jézus, mutass utat, sajgó szívem téged kutat. Ha felnövök, maradj velem, el ne érjen veszedelem. Meg ne haljak, csak azt kérem, míg a célom el nem érem.”

A saját költésű gyermeki ima szerzője, a kis Jókai Anikó – későbbi írói nevén Jókai Anna – pedig vagy híres írónő, vagy színházi tragika akart lenni, amint az halálával nagyjából egy időben boltokba került önvallomásából, az Átvilágítás című kötetből kiderül.

Pünkösdvasárnap, 2015. május 24-én kezdte írni az emlékiratokat, amelyet korábbi említése szerint csak halála után engedett volna megjelentetni. Aztán meglepetésre elkezdték beharangozni az idei könyvhétre időzített Átvilágítást. Arról már csak a Jókai Anna 2017. június 5-én, pünkösdvasárnap bekövetkezett halálát követően értesülhetett a közönség, hogy az írónőt hosszan tartó súlyos betegség gyötörte. Négy nappal az Ünnepi Könyvhét megnyitása előtt hunyt el.

Egyféle prózai invokációval kezdődik a posztumusz könyv. A „nem reménytelen remény”-hez, például. Meg, ha nem is kimondva, a múzsához. És az ihlet sugallta opus megvalósítójához: önmagához. Gyenge óráiban szeretne „a gyónás alól kibújni, hallgatni szfinx-mosolygással. Nyugodt derűvel a sikeres életből kisétálni. De tilos.”

Vigyázni fog – ígéri –, hogy amit leír, abban ne legyen hazugság. De nem ír le mindent – jelzi előre. – És, amit átélt, az a saját átélése. A szubjektivitást lehetetlen teljesen kiiktatni a visszaemlékezésből. Akire vonatkoznak a szavai, annak szintén megvan az adott történettel kapcsolatos külön változata.

Pontosabban meg lehetett a saját változatuk, de magukkal vitték a sírba. A főbb szereplők már nem éltek, amikor Jókai Anna az emlékiratot fogalmazta. Első férjével, Bánky Róberttel, gyermekei apjával réges-rég megszakadt a kapcsolata. Második férje, Török Endre irodalomtörténész 2005-ben hunyt el, harmadik férje, a kenyérvágó és a kenőkést megkülönböztetni nem tudó feleségét maximálisan kiszolgáló dr. Kapocsi Sándor haláláról maga számol be emlékezésében. Régi szeretője, aki mint várandós asszonyba szeretett bele zöldfülűként, külföldre emigrált. Egykorvolt barátnője, a „konkurens” Szabó Magda, akiről nem túl hízelgő képet fest kötetében, 2015-ben távozott az élők sorából. Anikó-Anna leszármazottainak pedig nem újdonság e sorstörténet.

A józsefvárosi Nap utcában élte gyerekkorát, egy nála tizennyolc évvel idősebb – férjhez menni készülő – nővérrel, akit sosem érzett közel magához, éjjelente hazadülöngélő apával – akit anyai kérésre teljes természetességgel hívott Jókai úrnak, nem feledve az állandó jelzőt sem: tróger – és az anyjával, aki valószínűleg megkeseredett élete édesítőjének gondolta kisebbik lányát. Talán valami önvád is dolgozott az asszonyban, amiért vörös hajú csecsemőjét csak párnapos korában, a baba egy sóhajtása után sajnálta meg, fogadta el, de attól fogva csüggött rajta. Tornából felmenttette, tizennyolc éves koráig egy ágyban aludt vele, tányérján a húst is felvágta étkezés előtt.

Sulykolta: „Ne törődj másokkal, hol vannak azok hozzád képest?” Vagy: „A tanítónő pikkel rád, mert okosabb vagy, mint a többi.” Más alkalommal: „A lábad elé fognak borulni a férfiak, de te majd büszkén elutasítod őket.” A kislány pedig elhitte imádott anyja minden szavát. „Vízfejű Én-tudattá dagadt a helyes önbizalom, minden apróság, mint halálos sértés rögzült a lelki szerkezetemben” – állapítja meg.

Nem csak a külvilággal éreztette felsőbbrendűség-élményét. Kalapáccsal verte szét a karácsonyra kapott kis kaucsukbabát, mert nem a boltban kiszemelt fekete hajú, zöld szemű porcelánbaba várta a fa alatt. Kamaszkorában megromlott viszonya az anyjával. A sikertelen felvételiket követően így bánkódott: „Kerestem a közeget, ahol végre működhetek… Az emberek nem ismerték fel elhivatottságomat. Untam a fiúkkal a kisded játékokat, de nem volt erőm kiszállni. Lenéztem az otthoni környezetet. Én véletlenül pottyantam ide.”

Dolgozott könyvelőként – bár a matematika érettségi megoldásokat a tanár diktálta le neki –, férjhez ment ahhoz, akitől tiltották, az esküvőn senki sem volt jelen a családból. Népművelési előadónak nevezték ki a tanácsnál, mert felismerték, hogy érzéke van az agitációhoz. Aztán főkönyvelői állást kapott a XI. kerületi Szociális Foglalkoztatónál.

„Utáltam a rendszert, de érvényesülni akartam benne. Egyre erősebb meggyőződésemmé vált: »rendszerekkel« szemben a lázadás hiábavaló. Ügyeskedni, ravaszkodni kell, a tömegből kiemelkedni, a szabadságot megteremteni csak az egyéni lélekben lehet.”

Ne féljetek - Portréfilm Jókai Anna íróról - videó

forrás:Magyar Művészeti Akadémia MMA

Gyermeki elhivatottsága tárgyához, az íráshoz akkor tért vissza, miután munka mellett elvégezte az ELTE-n a magyar-történelem szakot, tanítani kezdett, és másodszor is férjhez ment. Harmincnégy éves volt, amikor Családi kör című első novellája megjelent a Kortársban, majd két évvel később a 4447 című első regénye. Ezt 1970-től szinte évente követte egy-egy újabb kötet.

Könyvei keletkezésével kevésbé foglalkozik visszaemlékezésében. Szívesebben koncentrál az eleinte realistának, naturalistának nyilvánított, majd saját meghatározása szerint a „spirituális realizmus” műfajába sorolt műveit éljenző, elutasító vagy betiltó fogadtatásra.

A rendszerváltást követő évek inkább napló- vagy feljegyzésszerűek, semmint élmény dúsak. Nem adatott meg a kellő távlat ahhoz, hogy a korábbi életszakaszokhoz hasonlóan kritikával szemlélje, a sértettséget épp csak érintve vallomásértékűen dolgozza fel írószövetségi szerepvállalását, a polgári körökben való részvételét, fellépését a 2006-os zavargások idején vagy magas állami kitüntetései vegyes fogadtatását.

Döbbenetes család- és fejlődésregény viszont a gyermekévekről és a magánéleti válságokról szóló rész, amelyből az is kiderül, honnan ered a népszerű írónő örök joviális mimikája. Második válása idején – ahogy vallja – „Archaikus mosolygás tapadt az arcomra, álarcként.” Olyan, amilyen „a derűs, angyali szőke, »mindenki Annuskája«” képzete.

- Mátraházi Zsuzsa -

forrás:konyv7.hu

- - - - - - 

Jókai Anna: Átvilágítás részletek - videó

forrás: Bánffy György Kulturál

előadja: Császár Angéla